Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: A türelmes szeretet
1948.) — Ebben az esetjellemzésben a tanárt szembetűnően a vágyelvű gondolkodás irányította, azaz fantáziaképeit kivetítette a másikra és személyes elfogultsággal kiszínezte. A higgadt, okos ember ezzel szemben gondolatait állandóan egyezteti a tárgyi valósággal; csak így juthat el a valóságelvű gondolkodásra. Mivel az előítéletes tudatában van logikátlanságának, ezért kitörő ellenszenvét ellenőrizhetetlen nézetekkel próbálja igazolni. Egy amerikai utazó mondotta: „Nem szeretem a négereket, mert szaguk van." (A „szagérv" egyébként is olyan intim, szubjektív érzés, amit nem lehet cáfolni. Ezért nagyon alkalmas arra, hogy visszataszítson, elutasítson.) — A mi felszolgáló négereink — válaszolta a szállodás — naponta háromszor mosakodnak. — Ez is csak azt mutatja, hogy büdösek! A fehérnek elég napjában egyszer mosakodni! — Az előítéletes az ellenérvek alól ilyen és hasonló fordulatokkal szokott kicsúszni. — Egyesekben egy sztereotip gondolatcsoport csontosodik meg, mások viszont éppen nezeteik gyors váltásával leplezik előítéletüket. Az előítélet azon ban mindenképpen makacsul ellenáll a tényeknek. Ezért nem lehet egyszerű érveléssel felszámolni. Viszont egy hirtelen támadt pozitív érzelem vagy önérdek azonnal semlegesítheti. Egy antiszemita hatás alatt élő fiatal beleszeretett egy zsidó leányba. Új érzései azonnal feloldották előítéletét és boldog házasságot kötött. A már említett sztereotipiák az előítéletes gondolkodás nélkülözhetetlen „kellékei”. Ezek olyan rögzített képszerű elemek — határozza meg Walter Lippmann —, amelyeket mindig ugyanúgy kapcsolunk össze (Public Opinion, New York, 1922.). A sztereotípia nem szükségszerűen negatív, olykor csak a hangulati aláfestés teszi azzá. Amerikában Lincolnról, a szeretet: elnökről mindig elmondják, hogy „szorgalmas volt, ügyesen gazdálkodott, nagyfokú tudásszomja volt, tudott az emberekkel bánni és így jutott magas polcra". Szinte szó szerint ugyanezt mondták a világháborúban bevándorolt zsidókról is, de erősen negatív hangsúllyal. A sztereotípiákat sokan gondolkodási kényelmességből és a szójáték ismétlésének örömével használják. — Az előítélet elterjedésében veszélyes szerepük van még a szólásmondásoknak és anekdotáknak is. Egyesek ezzel mindent meg tudnak magyarázni és jól megtapadnak a fejekben: Közös lónak túrós a háta. (A közös gazdálkodás elleni hangulat- keltésre használták.) — Hasonló hasonlónak örvend. (Egy fiúról hallottam minap, akinek cigány volt a barátja.) — Az előítélet ésszerűtlenségét mutatja végül az is, hogy tetteinkkel gyakran ellentmondunk neki. Például a jugoszlávokat kiemeltük a „nemzetiségi előítéletek” köréből, amióta importált holmijukról a fogyasztói közvélemény megállapította: „olyan, mint a nyugati és még olcsóbb is.” Az előítélet és a csoport Az a környezet, ami ismerős — úgy tűnik, hogy létünkhöz nélkülözhetetlen —- a család, a szomszédság, a vallás, a fajta, a nemzeti hagyomány. Az ötéves gyermek már kezdi megérteni, kihez, milyen közösséghez tartozik. Növekedve olyanokat is megismer, akik közé vágyódik, ahová szeretne bejutni; ez lesz a „vonatkozási csoportja". A közös szórakozás, sport, hasonló szakma összekapcsolja az egyéneket. A csoport nagy előnye, hogy fejleszti a védettséget, a barátságot, az együttérzést; kialakítja a hűséget és hálát ébreszt egymás iránt. A csoportalakulás önmagában még nem előítéletes, de könnyen azzá lehet, ha érzelmileg negatív töltést nyer. A nevelésben már korán tudatosíthatok a különféle csoportok értékei ilyen utalásokkal: Téged a torna érdekel, azért oda jársz. — Évit az ének, azért énekkaros. — A mi családunk vallásos, ezért templomba jár. — Karcsiék nem azok, de nagyon szeretik a természetet. Ha viszont egy szülő úgy teszi „fontossá" családját, hogy állandóan őseiről, értékes bútorairól, különb autójáról beszél, akkor a gyermek csakhamar átveszi ezt a magatartását, lenézi a másikat, társaiban pedig felkelti az irigységet. A csoportba tartozás tehát nem szükségképpen váltja ki a másik iránti előítéletet, de mindenképp „érzékeny helye" annak. Ezért lehet a saját csoport igazi áldozatos és önzetlen szeretetéből a másik iránt is tiszteletet ébreszteni. Az Egyesült Államok keletkezésekor a bevándorló csoportok történeti és térbeli sokfélesége létrehozta a túlzott versengést, az indokolatlan alá- és fölérendelést. Innen érthető tehát, hogy a módszeres előítélet-kutatás is itt kezdődött. A belső rend sürgős kialakítása megkívánta a rendszeres felvilágosító munkát, ugyanakkor a sokféle csoport eleve alkalmas területül szolgált a szociológiai kísérleteknek és felméréseknek. Ezeket a kutatásokat foglalja össze Gordon W. Allport alapvető munkája (Az előítélet, Budapest, Gondolat, 1977), amit a továbbiakban alapul veszünk. 82
