Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Sólymos Szilveszter: A megújított liturgia - az öregek keresztje?
TEOLÓGIAI-LELKI PÁSZTORI KERDESEK A MEGÚJÍTOTT LITURGIA — AZ ÖREGEK KERESZTJE? Minden bizonnyal ismerünk idős embereket, akik a liturgikus megújulást olyan keresztnek érezték, amelyet érthetetlen okból éppen az egyház rakott rájuk. Ezek az öregek az egymás után jövő változtatások bevezetésével egyre kevésbé érezték otthon magukat a templomban. Éppen olyanok beszéltek csalódásról, akiknek hűségére az egyház addig mindig számíthatott. Sőt egyenesen úgy érezték, hogy az újítások nyomán az egyház által képviselt hit is válságba került. Persze nem egyedül az istentisztelet körüli változások okozták ezt. Hozzájárultak az egyházi élet más területén végbement változások is. Az egyházjog, az egyházi előírások sztatikus monolit-tömbje mintha bomlásnak indult volna: a böjti fegyelem, a szentségi böjt többszörös megváltoztatása, a vegyesházasság új előírásai sokak számára zavaróan hatottak. Mit szóljon a lelkipásztor mindehhez? — Mindenek előtt talán az öregekre vonatkozó általános pszichológiai alapigazságokbó\ kell kiindulnia: az idős emberek alkalmazkodó képessége csökken, az új dolgokat nehezen fogadják be és megrögzött szokásaikhoz, beidegződéseikhez görcsösen tudnak ragaszkodni. Ez természetesen nemcsak a vallási élet területeire áll. Hányszor hallunk öregekről, akik lakásnak alig nevezhető otthonukból nem akarnak elköltözni a gyermekeik által épített vagy biztosított modern lakásba. Mivel az öregek száma világszerte növekedőben van, vallási gondozásuk is fokozott figyelmet érdemel. Ezért foglalkozott például az osztrák Lelkipásztori Intézet 1972-es évi decemberi ankétja az öregkor problémáival, ill. lelkipásztori gondozásukkal. (Alter — Altern — Altenpastoral. — Herder, Wien 1973) A megbeszélések során felvetődött a kérdés: lehet-e, szabad-e az öreg embereknek új istentiszteleti formákat, új teológiai szemléletet javasolni, sőt előírni, nem jelentenek-e azok számukra túlterhelést? — Wegeler professzor válaszában hangsúlyozta, hogy ezt a problémát az idősebbekkel való személyes kapcsolat- teremtésben kell tisztázni. Számunkra — amennyiben ez feltétlenül szükséges — a megszokott istentiszteleti formákat is meg lehet hagyni. Ami pedig érvényes minden hívőre, az rájuk még fokozottabban áll: az új hit-szemléletet, teológiai gondolkozást csak lépcsőzetesen és jól előkészítve lehet eléjük tárni. Nem fogadható el azonban az az álláspont, hogy az öregeknél már eleve le kell mondani minden újításról, változtatásról. A tapasztalat ugyanis azt bizonyítja, hogy ahol az újat bölcsen és szeretettel tárják eléjük, ott azt legtöbben minden nehézség nélkül el is fogadják. Ne feledjük azt sem, hogy az öregek ma az élet egész területén olyan változásokat kell hogy elfogadjanak és el is fogadnak, amelyekre fiatalságuk sztatikusabb társadalmában éppúgy nem voltak felkészülve, mint például az isten- tisztelet körüli reformokra. Ugyancsak egy lélektani mozzanatot emelt ki Notker Füglister, aki az öregekkel kapcsolatos helytelen magatartásformákra mutatott rá. Semmiképpen sem helyeselhető a lelki- pásztor részéről a hatalmi szó: ez az előírás, így rendelkezem stb. Méginkább elítélendő, ha a lelkipásztor az öregek megszokott vallási gyakorlatait (különféle áhitatok, a gyónás formája stb.) csak ócsárolni, sőt gúnyolni tudja. Ezzel — érthetően — csak ellenszenvet idéz elő bennük, elbizonytalanodnak, elvesztik identitásukat, sőt meginognak hivő mivoltukban. A múlt gyakorlataira mindig úgy mutassunk rá, mint amelyekben az adott korban sok pozitív érték volt, és amelyeket ma még teljesebb értékkel akar az egyház felváltani. Egyáltalán arra mindig ügyelni kell: soha ne vegyünk el, ne szüntessünk meg semmit, amíg helyette valami jobbat nem tudunk nyújtani. Emeljük ki a számukra könnyebbséget jelentő megoldásokat, melyeket az egyház éppen az irántuk érzett figyelmességből is vezet be: a sok problémát okozó szentségi böjt enyhítésével, az állva áldozás lehetőségével, az ülve végezhető gyónással stb. Hogy az öregek a megújított liturgiát hazánkban hogyan fogadták, az egyes lelkipásztorok tapasztalatain túl nálunk komolyabb felmérés még nem történt. Mint érdekességet 48
