Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő egyházának körvonalai

gatója és irányítója a jövő munkálásának. „Istenre, mint abszolút Jövőre irányultságunk nem szünteti meg felelősségünket a világéit, hanem inkább radikális követelményeket szab" (W. Bühlmann: i.m. 305.). A világot beteljesítő Jézus már most jelen van a történelemben, az egyház jövőjében is. Ez a hit ad az evilági jövő formálásához kitartó türelmet, legyőzhetetlen bizalmat, és belső szabadságot. Az abszolút Jövő hite ad végtelen jelentőséget és fontosságot a jelen pillanatnak, amelyet az egyház és az emberek érdekében a lehető legjobban kell felhasználnom. Isten, aki a jövőben „minden könnyet letöröl” (Jel 21,4), már most sem akarja, hogy a világban ártatlanul megkínzott emberek sírjanak. Isten, aki egykor megszünteti a betegséget, halált, azt akarja, hogy már most küzdjünk ellenük. Az O Országa az igazságosság, szeretet, béke országa lesz, azt akarja, hogy a benne hivők és remélők már most törekedjenek igazságosságban, békében, szeretetben élni. Istenbe, mint abszolút Jövőbe, földünk újjáteremtőjébe (Jel 21,1; 2Pt 3,13) vetett hitünk legfőbb bizonyítékát azzal nyújtjuk, ha szeretetből fakadóan segítünk a rászorulókon, akikben — mégha talán nem is gondolunk rá — világ végén ítéletet tartó Krisztussal teszünk jót (vö. utolsó ítélet leírása: Mt 25,31—46).

Akkor hiszünk igazán egyházunk jövőjében, ha bízó reménnyel, tevékeny szeretettel, áldozataink felajánlásával járulunk hozzá ennek a jövőnek a kialakításához abban a tudatban, hogy Isten felhasznál bennünket üzenetének, szeretetének, kegyelmének közvetítésére más emberekhez. A földi jövő horizontján túl pedig Ő vár bennünket, Krisztus aki feltámadásával egyszersmindenkorra (Rám 6,9: hapax) áttörte a halál blokádját és megnyitotta az örök Jövőbe vezető utat. „Az egyháznak soha nem volt nagyobb esélye arra, hogy a világ egyháza legyen, mint ma" (W. Bühlmann: i.m. 313.).

„A jövő a hivőké... A jövő a bátraké, akik mernek remélni és cselekedni... A jövő azoké, akik szeretnek..." (XII. Piusz) „Mindegyikünk Krisztus ajándékozásának mértéke szerint részesült a kegyelemben... Ö némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat evangélistává, pásztorrá és tanítóvá tett, hogy... felépítsék Krisztus testét... hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. így növekszik a test és építi fel saját magát a Szeretetben" (Ef 4,7.11—12.16.).

Mint keresztényt, mint papot, mint egy kis község lelkipásztorát és mint teológust eltölt az öröm, ha az egyházra, és jövőjére gondolok, mert

—• ma is vannak emberek, főleg fiatalok — és nem kis számban —, akik az élet végső j értelme után kérdeznek-kutatnak, akiket érdekel Isten és ügye s akik nyitottak a vallásos tapasztalásra, imára és elmélkedésre;

— az egyházközségekben élő kis közösségek alakulnak, amelyeknek van bátorságuk, j hogy megnyilatkozzanak, hogy szóljanak saját vallásos élményeikről és azokban másokat is részesíteni kívánnak;

— a különféle keresztény vallásokban a legfontosabb hit-kérdéseket egyre inkább közösen tárgyalják meg, keresik és megvallják mindazt, ami hitünkben közös;

— az emberekben nő a felelősségtudat egymás iránt és ma már a keresztények sem csak azzal törődnek, hogy milyen érdemekre, mily fokú aszkézisre tegyenek szert, hanem egyre inkább arra figyelnek, hogy felelősek egymásért, embertársaikért;

— a mai teológusok nem agyafúrt kérdésekkel foglalkoznak, hanem a hit központi problémáira és az erkölcsi magatartás lényegére mutatnak rá;

— a keresztény morál háta mögött hagyta merev, statikus szemléletét és nagy dinamizmussal mutat rá arra, hogy úton vagyunk Isten felé;

—• a keresztény erkölcstanban már nem a bűnök, vétkek és az emberi hibás magatartásformák állnak a középpontban, hanem Jézus Krisztus felszabadító örömhíre, az evangélium;

—• a mai túlfeszített és teljesítményeket követelő életben egyházunkban még mindig értéket jelentenek a betegek, a szegények, a gyengék és törékenyek, melyek a jóléti társadalom börzéjén egyre kevesebbet érnek;

— minden sikertelenség és bukás ellenére az egyház változatlanul Isten felemelő és kiengesztelő szeretetének hirdetője és közvetítője;

— még az olyan események és jelenségek is, melyek az egyház egyes tagjaiban nyugtalanságot és bizonytalanságot ébresztenek, végső soron a felelősségtudatból, az egyház jövőjéért vállalt merész kezdeményezések, az új és vonzóbb formák keresésének nyomán fakadnak;

— röviden: mert AZ EGYHÁZ változatlanul ÉL.

Johannes Gründel

a müncheni kát. teol. fakultáson az erkölcstudomány professzora

21