Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - KÖRKÉP - Mátrai Benedek: A Szentlélek Jézus megváltó művének folytatója
róla, de csak az ún. kateketikai beszédekben, a Nikodémussal folytatott párbeszédben és a katarnaumi eucharisztikus beszédben, valamint még a szamariai asszonnyal folytatott beszélgetésben. Reálisnak tarthatjuk J. Guillet megállapítását, mely szerint ,,a legvalószínűbb az, hogy a Szentlélek személyét és szerepét Jézus csak földi tartózkodásának végén, a búcsúbeszédek alkalmával domborította ki, amikor szembehelyezte övéit azzal a jövővel, amely az ő távozása után várt rájuk.3 Nem célunk, hogy ezen szűkszavúság okait boncolgassuk — bár hozzátehetjük, hogy ennek egyik oka valószínűleg a már említett 7,39., — inkább arra törekszünk, hogy a rendelkezésünkre álló néhány adatból a kölcsönösségi viszonyt megvizsgáljuk. Először a keresztség jelenete nyújt felvilágosítást Jézus és a Lélek viszonyáról. Mind a négy evangélium beszámol erről, de különösen János domborítja ki ezt a viszonyt. Leírásában a Lélek hozzátartozik Jézus meghatározásához: Ő az, aki Szentlélekkel keresztel. János szerint Jézusnak egyik lényeges jellemzője, hogy a Lélek rászáll és kiárad rá.4 János kereszt- ségi tudósítása hozzáteszi még, hogy Jézus az, aki elveszi a világ bűneit. S itt nem annyira a keresztáldozatra kell gondolnunk, mint inkább a bűn igájából Jézus igéje és igazsága által való szabadulásra. A kateketikai beszédek, a Nikodémus-párbeszéd és a kafarnaumi eucharisztikus beszéd már szól az Ige, a Lélek és a hivő egzisztencia viszonyáról. Bár a hasonlatok és a jelképek különbözőek, voltaképpen ugyanarról a dologról van mindkét beszédben szó: az örök életről és annak elnyerési feltételéről, mely nem más, mint a hit. János felfogásában az élet nem fizikai-biológiai fogalom, hanem „az örök élet az, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél. Jézus Krisztust" (17,3). Erre az ismeretre, vagy erre a hitre azonban az ember a maga erejéből képtelen. Jézus meg Is mondja, mi az oka Nikodémus kishitűségének, aki a csodák, vagyis a „jelek” láttán elismeri ugyan, hogy Jézus Istentől jött tanító vagy mester, többet azonban nem, — hiányzik még számára valami, s ez a Lélekből való újjászületés. Enélkül az igényes isteni adomány nélkül nem lehet bejutni a mennyek országába. A teológiai mondanivaló kihangsúlyozására János szemléletes ellentétpárokat használ, mint menny-föld; lélek-test; élet-halál; világosság-sötétség; igazság-hazugság stb. s ezért egyesek ún. „iánosi dualizmus”-ról is beszélnek. Ezek az ellentétpárok az égi és a múlandó földi világot kívánják kifejezni. Emiatt azonban még nem lehet Jánost vádolni sem determinizmussal, sem dualizmussal, mert az 5 felfogásában az ember nincs véglegesen bezárva egyik „birodalomba” sem, továbbá ő nem a lényeg és képesség által meghatározott egye- deke! állít szembe, hanem egyszerűen Jézust (és híveit) az őt megtaqadó világgal. Igaz, mielőtt a Viláqosság a világba jött, mindannyian sötétségben voltunk. De mindenki előtt nyitva áll a lehetőség, hogy a sötétségből a világosságra jusson. Csakhogy ez a „szektorváltás" másképpen nem lehetséges, mint Jézusba, az Isten Fiába vetett hit által, mely hit a Szentlélek „műve", a Lélekből való újjászületés gyümölcse. Ez a Nikodémus-párbeszédből is iaa- zolható. Ebben Jézus kijelenti, hogy a mennyek országába való belépés feltétele a Lélekből való újjászületés. Majd 3,36-ban (tartalmánál fogva ezt a szakaszt is a párbeszédhez tartozónak tartják) ezt mondja: „Aki hisz a Fiúban, örökké él.” így a Lélekből való újjászületés és a Fiúba vetett hit ugyanazt eredményezi: az örök életet. Ebből következtethetjük, hogy a Lélekből való újjászületés gyümölcse a hit. A Lélek és a hit közötti viszonyra utal még több hely az evangéliumban és a jánosi levelekben, melyből csak egyet idézünk: „Minden ugyanis, ami Istentől született, győzedelmeskedik a világon. A győzelem, amely diadalt arat a világon: a mi hitünk” (1Jn 5,4). Ez esetben az Istentől való születés ugyanazt jelenti, mint a Lélekből való születés. Ugyanez a téma szerepel a kafarnaumi eucharisztikus beszédben is: örök élet, hit, Ige és Lélek viszonya. A Jn 6,63 egyenesen azonosítja Jézus igéjét a Lélekkel: „A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet”. A 3,34 is ugyanezt mondja: „Akit Isten küldött, Isten igéit beszéli, mert Isten nem adja szűkösen a Lelket”. Ez is rámutat, hogy a lélekadomány és az ige hirdetése nem két különböző dolog. A messiási mű, Jézus kinyilatkoztatása és a Lélek műve között szerves kapcsolat, egység, sőt azonosság áll fenn. Jézus az ő igéjében tárul fel előttünk. Igéjének erejét pedig a Lélek biztosítja. A Lélek nyitja meg az embert Jézus igéinek befogadására. A Lélek tehát a hitet ébreszti az emberben, mely Jézus megismeréséhez vezet. Ez a hit segíti az embert, hogy legyőzze saját „testi” gondolkodás- módját, hogy ezáltal a halál birodalmából az életre jusson. A Lélek éltető tevékenységének tehát szotériológiai értelme van. Aki a „test” szerint ítél, olyan, mint Jézus kafarnaumi hallgatói, akik feltételezték, hogy ismerik Jézus eredetét, misztériuma azonban rejtve maradt előttük. Mindez azonban korántsem jelenti azt, hogy kétségbe kellene vonni a test értékét és jelentőségét. Hiszen a test az isteni dicsőség kifejezője (1,14); az Atyát a Fiúban lehet látni (12,45). A megtestesülés a Jézushoz — és általa az Atyához — vezető utat jelenti, s a hit alapvető és feloldhatatlan struktúrája marad.5 234
