Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Kiss László: A jövő egyházának körvonalai
ám ugyanakkor egyre értékesebb lesz szívből fakadóan és egész életre kihatóan kereszténynek lennünk! Az egyház belső megújulásának elsősorban a helyi egyház püspökétől kell kiindulnia. A püspök feladata, hogy megújítsa az egyház élő sejtjeit és bátorítsa az elkötelezett keresztényeket. Az egyház megújulásának nagy lendületet adhatnak a lelkiségben megújult papok. Imájukkal, lelkipásztori munkájukkal és példájukkal szunnyadó erőket ébreszthetnek a többi tagokban. Hiábavalónak tűnő fáradozásaikba belefásult papok így újból felfedeznék megújuló ifjúságuk örömét, újra tudnának bízni hivatásukban és Abban, aki őket küldte, rádöbbennének az áldozatosság, szolgálat és nagylelkűség értékére. Ez a megújulás csak lélektől lélekig terjedő személyes kapcsolatban jut el egyik embertől a másikig. A konvencionális kereszténység kora lejárt. „A jövőben minden kereszténynek megtérőnek kell lennie és nem tekintheti magát úgy, mint aki csak örököse és megőrzője vallásának" (M. Légaut: i.m. 100.). Az egyháztörténelem tanúsága szerint Isten mindig szenteket használ lei egyháza megújítására. Az életszentségre mindenki hivatott, éppen ezért a ma egyházában mindenkinek megvan a hivatása arra, hogy előkészítse és saját magában nap nap után meg is valósítsa az egyház megújulásának ráeső részét. Ismerjük fel és tudatosítsuk magunkban hivatásunkat, mint tette ezt Liziői Szent Teréz: Beláttam és megértettem — írja önéletrajzában —, hogy a szeretet minden hivatást magábazár... Végre megtaláltam helyemet az egyházban, Anyámnak, az egyháznak szívében én akarok lenni a szeretet!" (Ms B 3r) Gondolkodjunk, mi az én szerepem, hivatásom a jelen egyházában és a jövő egyházának építésében? „Újuljatok meg lélekben és érzületben, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény” (Ef 4,23). A Szentlélek erejében élő egyház Az egyház alapja Jézus Krisztus, jövője Isten beteljesedett országa, feladata már „a jelenben a Szentlélek erejében élni" (Jürgen Moltmann: Die Kirche in der Kraft des Geistes, München, 1975, 12.). A Szentlélek működik a szentségekben, az igehirdetésben, de az egyház „hivatalaiban” is. A „hivatal és közösség" vagy a „hivatal és karizma” viszonyát szembe állítok gyakran nem látják be a mélyebb összefüggéseket a Krisztus eszkatologikus ház közösségi formái, nyilvános szolgálatai, rendelkezéseinek és hivatalainak alakulása nem csupán közömbös külsőségek; nem kevésbé fontosak, mint az ige és a szentség" — történetében megnyilvánuló egyház és az Isten „szentháromságos” élete között. „Az egy- írja Moltmann (i. m. 317.). Nem szabad elválasztani a Lelket a jogtól, a jogot a Lélektől, mert különben a Lélek „jogtalan”, a jog pedig „lélektelen” lesz. „Isten pedig nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene” (1Kor 14,33). A Szentlélek erejében élő egyházban támadhatnak teremtőjellegű feszültségek. Ilyen feszültségek alakulhatnak ki az Isten felé fordulás és a föld iránti hűség között. „Csak az tud hinni Isten országában, aki egyszerre szereti a földet és Istent” (D. Bonhoeffer: Dein Reich komme, Hamburg, 1958. 6.). Az ellentmondás csak látszólagos. Aki valóban remél Isten országában, az hű marad a földhöz, nem adja fel a küzdelmet, reménykedő tekintetét arra a pontra szegezi, ahol világosan felismerhető Isten világra kimondott lgen-je: Krisztus feltámadására. Teremtő jellegű feszültség van a közvetlenül Istenre irányuló ún. „transzcendentális vallásosság” és az embereket kereső „horizontális vallásosság" között is. Sokan úgy gondolják, hogy aki imádkozik, az távoltartja magát a politikától, aki politizál, távoltartja magát a hagyományos vallásosságtól. Martin Luther King életével tanúsította a kettő belső összetartozását. Amikor néger és fehér polgárjogi harcosokkal Selma felé menetelt, letérdelt a rá- szegeződő fegyverek előtt és imádkozott. Tudta, hogy a feltámadt Krisztus azokkal van, akik az elnyomottak testi-lelki felszabadításáért semmilyen áldozattól nem riadnak vissza. Aki Krisztus nevében imádkozik, az nem egyezhet ki a világ semmiféle elnyomásával. És fordítva is igaz: Minél jobban szeretjük a világot, annál inkább keli érte imádkoznunk. Az evilági jövőre és az abszolút Jövőre nyitott egyház Az „egyház a Lélek erejében” még nem a megvalósult Isten Országa, hanem annak elővételezése a történelemben. A kereszténység nem a jövő „új teremtése”, hanem az új- játeremtés Lelkének műve. A „várakozás boldog reménye" (vö. Tit 2,13) volt az őskeresztények alapmagatartása. Ma jobban megértjük, hogy az evilágon belüli jövő formálása közvetlen feladatunk és a végső Jövő nem kárpótlás a földi jövőért, hanem mint Cél, moz20
