Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Előd István: Jézus emberi tudása és öntudata
Előd István JÉZUS EMBERI TUDÁSA ÉS ÖNTUDATA Jézus istenemberi egyéniségének megközelítése két irányból történhet. A felülről lefelé irányuló megközelítés abból indul ki, hogy az Ige megtestesült, vagyis emberséget vett magára; az alulról felfelé induló megközelítés pedig abból a tényből, hogy Jézus velünk azonos természetű, de emberségén átragyog istensége. A szinoptikus evangéliumok általában a felfelé vezető úton járnak, hasonlóképpen a Rómaiaknak írt levél első része (1,3—8) —, a Filippieknek írt levél második fejezetének elején olvasható Krisztus-himnusz. A János Evangélium viszont az emberséget magára vett Istent mutatja be.1 Jézus emberi tudására irányuló vizsgálódások számára ugyanez a két út áll rendelkezésünkre. És amint Jézus személyiségének vizsgálatában, úgy itt sem sikerült a hittudósoknak mindmáig megtalálni azt a pontot, ahol az utak egybetorkollnak. Kiindulhatunk abból, hogy Jézus valóságos ember, aki megdicsőülése előtt magára vette emberi tudásunk tökéletlenségeit, úgy, ahogy magára vette a szenvedőképességet, a kísértésekkel való küzdelmet és emberségünk egyéb velejáróit. Ez az alulról induló út oda vezet, hogy Jézus csak feltámadása, illetőleg megdicsőülése után élt mindentudásával. Jézus tudásának ez az alulról felfelé irányuló megközelítése sok mai embernek igen alkalmas arra, hogy Jézusban ne csak vonzó ideált, hanem követhető rokon egyéniséget is lásson. Aki azonban következetes logikával végig járja ezt az utat, zsákutcába jut, mint több protestáns hittudós műve. Nem kisebb problémákat vet fel Jézus tudásának felülről levezető megközelítése sem. Ez abból az elvből indul ki, hogy Jézus nem mondhatott le minden tudásáról, mert emberi egyénisége a megdicsőülés előtt is annyira beágyazott volt istenségébe, emberi lelke annyira egyesült az Igével, hogy minden jelen, múlt és jövő eseményt és adatot Isten szemével látott és értékelt és már élete első percétől küldetésének teljes tudatában élt. Jézus személyiségének megközelítésében nagy segítséget nyújtanak az egyházi tanító- hivatal tévedhetetlen döntései, leginkább a Kalkedoni zsinat (451-ben) dogmája, amely kötelezően előírja, hogy Krisztusban teljes isteni természetet és teljes emberi természetet valljunk és azt, hogy a két természetet egy hüposztaszisz, azaz létmód, fennállási mód (amelyet egy idő óta személynek is mondunk) fogja össze. Jézus tudásának és öntudatának megközelítésére nem rendelkezünk tévedhetetlen döntéssel, mert itt a kalkedoni dogmát nem lehet egyértelműleg alkalmazni. A tradicionális szemlélet kialakulása A legrégibb krisztológiai eretnekség a dokétizmus volt, ami szerint az emberi test a sátán alkotása és minden rossznak forrása, ezért Jézusnak nem lehetett valóságos teste, csak látszatteste. Ezzel szemben Szent János levelei (1Jn 1,1—3; 4,2—3; 2Jn 7), sőt evangéliumának bevezetése (1,14) Jézus valóságos emberségét hangsúlyozza. Ezt tették az első századok atyái is. — Ellenkező irányból közelít Szent Ágoston. Ö abból indul ki, hogy Jézus isteni és emberi természete a legszorosabb egységben volt, ezért az ember-jézusnak állandóan színről színre kellett látnia Istent. Kérdéseket Jézus csak azért tett fel, mert így akarta elgondolkoztatni és bizonyos igazságokra rávezetni hallgatóit. — Alexandriai Szent Cirill és Damaszkuszi Szent János tanítása is azoknak kedvezett, akik Jézus istenségének és emberségének szoros kapcsolatából mindentudására következtettek és ennélfogva tagadták, hogy tudása földi életének tapasztalatai nyomán bővülhetett volna. Szentviktori Hugó óta tanítják a teológusok, hogy az ember-Krisztus feje az üdvözülteknek és az angyaloknak is, akik őt tudás tekintetében nem múlhatják felülj ezért kell, hogy Jézus az üdvözültek istenlátásával és az angyali tudásfajta készen kapott adományával is rendelkezzék. — Aquinói Szent Tamás három emberi tudásfajtát különböztet meg Jézusban; közvetlen, vagy szemléleti tudást (scientia visionis seu scientia beatorum), ez az üdvözültek tudása; beléöntött tudást (scien- tia infusa seu scientia angelorum), ez az angyalok tudása; és a földön zarándokló emberek tanulással és tapasztalattal szerzett tudását (scientia acquisita seu scientia viatorum). A protestánsok elutasították Jézus háromfajta tudásának megkülönböztetését, mert a kenó- sziszt, vagyis az Ige önkiüresítését (Fii 2,7) radikálisabban képzelték, mint a katolikusok: mintha istensége minden megnyilatkozásáról lemondott volna Jézus, kivéve a csodákat és ■ néhány rendkívüli helyzetet. A katolikusok kezdetben hevesen védték a hagyományossá vált szenttamási álláspontot, a felvilágosodás korában azonban már sokan megkérdőjelezték. 206
