Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Jézus valóságos Isten és valóságos ember
köztük hasonlóság. A különbség akkor jelentkezik, amikor Jézusnak az Istenhez és az emberekhez való viszonyáról van szó, vagyis amikor az istenfiúság kerül előtérbe, Küng a preegzisztenciáról így gondolkodik: Egy korhozkötött, de azóta túlhaladott értelmezési modell. Egy Istenből levezetett lénynek az időelőtti és túlvilági személyes léte csak a régi kor mitikus elképzelése. Két vagy három isteni valóságnak az isteni története sem lehet a mi gondolkodásunk tárgya. Ezek nem akarnak mást mondani, mint azt, hogy Jézus és az Isten közötti kapcsolat nem utólagosan és véletlenül keletkezett, hanem elejétől kezdve adva van és az istenben gyökerezik (Christ sein, 436—7). Jézus egész méltóságát abban kell keresni, hogyan létezik ő az Isten számára és Isten előtt: ő a barát, a bizalmas, a személyes megbízott, a világban levő helyettes. Küngnél tehát a szentháromsági előzményt felváltja egy jezulogia, az ember Jézus elemzése. Különlegessége csak abban áll, hogy megéli Istent, mint atyát és úgy is szólítja meg. Küng szerint az apostoli egyház a pre- egzisztenciát nem azért fogalmazta meg, hogy Istenről és a világról spekuláljon, hanem hogy a megfeszített Jézus különleges igényét érzékeltesse és a keresztény praxis számára megvilágítsa (uo. 436). Küng sokszor kitér Jézus mérték-jellegére (Massgeblichkeit), s erről azt állítja, hogy az nem állhat valami olyanban, ami az ő embersége előtt vagy fölött van, hanem csak emberi létében, emberi létének végső kimerítésében, vagyis abban, hogy ő nem egyszerűen ember, hanem igazi ember, mintaképen ember (440). De itt azonnal megkérdezzük: Nem áll-e ez más emberről is, pl. Máriáról, a kegyelemmel teljesről? Továbbá eleget tesz-e ez a megállapítás a bibliai és az egyházi kijelentéseknek, amelyek Jézus Krisztust az Isten Fiának mondják? Mit mondhat nekünk Jézus „mérték-jellege"? Hiszen minden emberi nagyság véges, megismételhető, sőt túl lehet haladni. Miért nem emelkedhetne ide fel más ember is? Miért pazarolná Isten az egész teljességet erre az egy emberre, ha nincs valami belső ok? A Biblia és az egyházi hagyomány az istenfiúságot éppen abban látta, ami egyszeri, ami nem ismételhető meg és amit nem lehet túlszárnyalni. Az alulról kiinduló krisztológia nem tudja megmagyarázni, hogy a kereszténység miért érezte magát mindig abszolút vallásnak, vagyis olyannak, ahol az Isten és az ember kapcsolatában végleges megoldás alakult ki. Ezért nem látjuk, hogy Küng feleletet adna azokra a kérdésekre, amelyeket felvet. Schillebeeckx nem utasítja el olyan nyíltan a preegzisztenciát. Hangoztatja, hogy a krisztológia válaszút előtt áll, amikor Jézus atya-élményét meg kell magyarázni. Ő maga a szentháromsági megoldás mellett dönt, de a megoldást sok korláttal veszi körül. A tanítványok előbb csak gyanítják, hogy Jézus az eszkatológikus próféta. Halála után azonban saját megtérési folyamatukban megélik, hogy Jézus halála ellenére él, s a visszatekintésben felismerik, hogy valóban ő az eszkatológikus próféta, aki Istentől az üdvösséaet hozza. Ezt a funkciót fejezi ki az „Isten Fia” címben. Schillebeeckx általában vallja, hogy Jézus minden címe üdvtörténeti és funkcionális (Jesus, 482). Ez önmagában igaz, de a hagyomány éppen amellett állt ki, hogv a funkció a létstruktúrájából folyik, azaz metafizikai istenfiú- sáaából. Ami a feltámadásban kibontakozott benne, az előbb is megvolt. Ezt a hagyományos tanítást a mai kifejezésmóddal legjobban Wolter Kasper egyezteti össze. Elismeri, hogy az emberi fejlődés oldaláról van valamilyen előkészítés Jézus megjelenésére. Az ember mint kérdező és reménykedő lénv áll az Isten előtt, de innen még nincs átmenet a teljesülésbe. Az ember felől nézve nem mondhatjuk meg, hogy reménye teljesül-e és hoqy milyen módon teljesül. A Teremtő és a teremtmény közötti véqtelen űrt csak Isten hidalhatja át, ezért Jézus titka is csak Isten oldaláról érthető. Az ember oldaláról nézve Jézus megjelenése egyszerűen új és semmiből le nem vezethető jelenség. Époúqy nem vezethető le jövetelének tartalma sem, vagyis az Isten és az ember közötti közvetítés. Az újdonság itt nem az, hogy Isten teljesen kinyilatkoztatta magát, hanem az, hoqy Isten mint Atya az örök Fiút küldte a világba, hogy mi is részesedjünk fiúságában. A szentháromsági struktúrát tehát nem szabad kihagyni Jézus értelmezéséből. Ide beleférnek az antropológiai szempontok is. * * * Már érintettük azt a véleményt, amit az alulról kiinduló krisztológia képviselői hangoztatnak, hogy a szentháromsági megoldás a hellenisztikus filozófia és mitológia segítségével alakult ki. A Biblia eredetileg Jézusról sem isteni természetet, sem időelőtti létet (praeexis- tentia) nem állít. A Biblia üdvtörténeti és funkcionális kategóriák szerint értelmezi őt. Dinamikus és funkcionális egységben van Istennel, nem pedig lényegi egységben. Küng is így fejezi ki magát. Ezzel szemben a patrisztikus krisztológia alapos ismerője, A. Grillmeier — éppen Künggel szemben — kimutatta, hogy Jézusnak mint Isten megbízottjának, ügyvivőjének az eszméje kimondottan hellenisztikus gondolat. A görögök számára Isten annyira transzcendens, hogy nem kerülhet kapcsolatba a világgal. Arius is azért beszél Isten funkcionáriusáról. Isten egészen más, mint a világ, azért kell, hogy legyen a kettő között a 204
