Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Széll Margit: Otthonunk az egyház
Az otthon meghittsége Krisztus meghívott minket, mint jóbarátot és testvért / az isteni család bizalmasának és bevont minket élete titkaiba / halálának és feltámadásának részeseivé tett. / Most még a földön zarándokunk, / lépteinket az Ő nyomába igazítjuk... / Amint a test részesedik a fej sorsában, / vele együtt szenvedünk, / hogy vele együtt meg is dicsőüljünk (LG 7. — J. Loew verses formájában). Az ember sok helyen keresheti találkozását Istennel, — úgy ahogy egy kívánatos személlyel is különféle helyen találkozhatunk. „Elkaphatjuk” munkahelyen, az utcán. De az ilyen találkozások futólagosak, felületesek, „nem hivatalosak”. Akit igazán becsülünk és szeretünk, azt otthonunkba hívjuk meg. így hív minket Jézus állandóan egyházába és mi azzal szerzünk Neki örömet, ha elfogadjuk meghívását. Sőt gyakran nekünk kell kérnünk a bejutást: „Zörgessetek és megnyittatik nektek” (Mt 7,7). Aki elkerüli az egyházat, nem bízik őszintén Jézus szavaiban, — „mi pedig hittünk a Szeretetnek” (1Jn 4,16). A háború viszontagságában alakult egy kis egyházi csoport, akik segítettek, Szentírást olvastak és közösen imádkoztak a rászorultakkal. A Krisztus melegségét sugárzó, egyre szaporodó kis közösségeket az olasz nép kis tűzhelyeknek — focolarini-nek — nevezte el. (Csak kevesen tudják, hogy Chiara Lubich kezdeményezését eredetileg Opera di Maria — Mária művének nevezte el.) Akik a szeretet és segítés útján beljebb kerülnek az egyház otthonába, megérinti őket a tűz melege és fénye. Amint az isteni jelenlét sugárzása átjárja a fagyott szíveket, megtudják, hogy az egyház imájából nyerték vissza erejüket: „Áraszd rájuk Lelkedet, ők fölélednek és újjáéleszted a föld színét (Zsolt 103,30) És fokozatosan megtapasztalják: „Élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” (Gál 2,20). Amint a megtérők, úgy az érett ésszel hazatérők is ráébrednek, mit jelent az otthon. Ilyen „ráéb- redők” a karizmatikusok, akik kitörő örömmel ismerik fel az egyház kincsét, és boldogságukat a Szentléleknek tulajdonítják. —• Mi ebben az új? — kérdezheti egy „rendes keresztény”. Hát mi nem kaptuk meg a Szentleiket a keresztségben és a bérmálásban? — De vajon milyen öröme és élménye fakad ebből az ismeretéből? — kérdezhetjük vissza. Ma mind több és több keresztényben tudatosul a Szentlélek jelenléte, amely komoly döntésekre az egyház odaadóbb szolgálatára készteti őket. fgy a „Szentlélek prófétái" mintegy ellenpólusaivá lesznek a kereszténység „jóléti polgárainak”. Napjaink karizmatikusai nem oltják ki a Lelket, hanem újraszítják a Szentlélek tűzhelyét és innen „sugározzák azt a vallási tapasztalatot, amely új módon tárja fel Isten jelenlétét az egyházban és az életben. Ezt átélni és továbbítani a Lélek erejével, — valóban karizmatikus ajándékot és küldetést jelent" (Francis Sullivan, Gregorianum 1974/1. 76.) Az otthonukba hazatérőket dús lakoma várja. Ha egy hazatérő a jó falatokat visszautasítaná, azt joggal betegnek vagy sértettnek tekintenék. Ha pedig a családfő venné el előle a tálat, míg a többiek lakmároznak, az a legnagyobb büntetés jele lenne. Sokszor, ha egy ismerős étel illata csapja meg orrunkat, még évtizedek után is felidézi otthonunk emlékét és sóvárgást kelt bennünk. — így vagyunk az egyházzal is. Az egyház szüntelenül kínálja felénk az eukarisztikus lakomát, Isten népe táplálékát, az utolsó vacsora és a keresztáldozat ajándékát. — A szeretet szentségének vétele azonban mindig számon kéri tőlünk a szeretet parancsát: „Jézus tudta, hogy... vissza kell térnie az Atyához. Ekkor adta övéinek... szeretetének legnagyobb jelét” (Jn 13,1). „Én vagyok az élet kenyere!" (Jn 6,48). „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, bennem marad és én őbenne ...” (6,57). „Aki engem szeret, azt az Atyám is szeretni fogja!” (14,21) Majd hozzá tette: „Ez az én parancsom: szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket!” (15,2) Az otthonnak, a tűzhelynek őre az anya. Az egyházat ősidőktől anyának, anyaszentegy- háznak nevezik. Krisztus maga is szívesen használja az anyai védettség képét: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, hányszor akartam egybegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a kotlóstyúk szárnya alá gyűjti csibéit, de te nem akartad. Meglátjátok, elhagyatott lesz házatok!" (Lk 13,34) —■ Ez a figyelmeztetés minden időkre az egyháznak is szól. A jó otthonban rend van, amelyet fenntart a testvéri szeretet, az egymást segítő tekintély. „A jövő egyházában a hit vagy testvéri, azaz közösségben megélt lesz, vagy semmilyen!" —■ mondja előrelátóan André-Pierre Liégé. Az egyház csak ott létezik, ahol Isten szavát együtt hallgatják, imádkoznak, résztvesznek az eukarisztikus áldozatban és közösségileg is elkötelezik magukat a szeretet életére. Ez a testvéri közösség — koinonia — már az ősegyházban is a szeretet és az öröm példája volt: „Szeressétek egymást állandóan tiszta szívből... a testvéri közösséget szeressétek (1 Pt 1,22.2.17). A jó családban összefonódik a szeretet és a tekintély. Az egyházban a rend elve a testvéri tekintély. „Aki az Atya szavát képviseli, nem hivatkozhat saját tekintélyére, hanem 15
