Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Pfeifer János: Tízéves a "Humanae Vitae" enciklika
Az enciklika tartalmából Az enciklika bevezetésből, három főrészből és befejezésből épül fel. A tartalom 31 fejezetre oszlik. I. AZ ÚJ SZEMPONTOK ÉS AZ EGYHÁZ ILLETÉKESSÉGE. A népszaporodással jelentkező nehézségek, gondok és veszélyek nem oldhatók meg radikális kormányzati intézkedésekkel. E téren nemcsak a munkalehetőségek, a lakásviszonyok okoznak nehézséget, hanem az igények megnövekedése, a sok gyermek nevelése és iskolázása is. Változás történt a nő személyének és társadalmi helyzetének felfogásában is. Ma ők is másként értékelik a hitvesi szeretetet és a házaséletet. Felvetődik a kérdés, nem volna-e helyénvaló a házasélet erkölcsi normáit is új megfontolás tárgyává tenni? Nem lehetne-e a termékenységet fizikai beavatkozással szabályozni? Vajon az élet továbbadása az egész házaséletre vonatkozik-e vagy minden egyes aktusra is kötelező? Dönthet-e a fokozott felelősségtudatra ébredt mai ember értelmével és szabad akaratával az élet továbbadásáról vagy továbbra is rá kell bíznia magát a biológiai törvényszerűségekre? Valamint az előbb említett felelősség elvét szabad-e az embernek az élet minden területére alkalmaznia? (2., 3. fejezet). Az egyház tanítóhivatala a házasság erkölcsi alapelveit újabb megfontolás tárgyává tette. Ehhez Krisztustól kapott joga van. A kérdés alapos tanulmányozására XXIII. János pápa külön bizottságot szervezett (1963), melyet VI. Pál pápa kibővített (1966. márc. 7.). A bizottságok tagjai püspökök, teológusok, orvosok, demográfusok, szociológusok, világiak és szülők. A megoldási tervek eltértek az egyház mai házassági erkölcsétől. Sok meqfontolás és imádság után az iratokat átvizsgálva a pápa Krisztustól kapott hatalmánál fogva a következő feleletet adta (4. 6.). II. AZ EGYHÁZ TANÍTÁSÁNAK ALAPELVEI. Az emberi élet továbbadásának kérdésében az egész embert, természetes és földi, természetfeletti és örök létezésében kell szemlélni. A 2. Vatikáni zsinat alapján (7.) két szempontból indulunk ki: Isten a Szeretet. Minden atyaság, szülői méltóság Istentől kapja nevét. A férfi és nő odaadásában arra a személyes közösségre törekszik, hogy egymást tökéletesebbé tegye, valamint az élet ébresztésében és nevelésében együttműködjék Istennel. A megkeresztelteknél a házasság szentségi méltóságra is emelkedik. (8.) A házastársi szeretet humánus szeretet, a lelki és testi kapcsolatok ápolására szolgál, hogy valóban egy szív és egy lélek legyenek. Mindent átfogó szeretet, hűséges, kizárólagos, és végül termékeny szeretet (9.). A szülői méltóságot a házastársaknak helyesen meg kell ismerniök. A biológiai folyamatokban felismerik a nemzés erőit, lélektanilag viszont uralkodniok kell az ösztönös szenvedélyeken, hogy tekintettel lehessenek egymás egészségére, lelki alkatára, gazdasági és társadalmi helyzetükre — arra, hogy mennyi gyereket tudnak becsületes módon felnevelni. Végül ismerniük kell az erkölcsi kötelességeket, amellyel önmaguknak, családjuknak, a társadalomnak és elsősorban Istennek tartoznak és mindezt lelkiismeretben meg kell ítélniök (10.). Ha a házastársak terméketlenek, házasságuknak az a célja, hogy őket egymással szeretetben összefűzze és erősítse, ez a cél mindig érvényben marad. Az enciklika hivatkozik elődeinek tanítására (11.). Ha a kölcsönös szeretetnek ezt az aktusát megfosztják az élet továbbadásának a lehetőségeitől, az ellene mond Isten terveinek. Az ember Isten akarata ellenére nem rendelkezhet sem teste, sem nemzőképessége fölött (13.). A születésszabályozásnak meg nem engedett útjai. Ebben a részben a pápa felsorolja mindazokat a terméketlenséget okozó módokat, amelyeket az egyház elvet. Megengedi azonban a gyógyítási módokat, amelyek akadályozzák ugyan a nemzést, de az akadályt direkt nem szándékolják (14. 15.). Az egyház elismeri az emberi értelem latbavetését, hogy ésszerű okokból joguk van a házastársaknak házaséletüket a fogamzásmentes napokra korlátozni és ezen az úton szabályozni gyermekeik születését (15.). Az egyház előre látja és számol azzal, hogy tanítását nem fogják mindenütt szívesen fogadni, sőt azt el is vetik, de ezen sem lepődik meg, mert isteni alapítója előre megmondta, hogy „Jel" lesz, melynek ellene mondanak (17.). III. A LELKIPÁSZTORI IRÁNYELVEK. Nem juttatnánk kifejezésre gondjainkat és aggodalmainkat, ha egyidejűleg az egyház nem nyújtana segítséget az erkölcsileg rendezett születésszabályozás terén (19.). A szülőknek, nevelőknek és mindazoknak, akiknek az emberi társadalom sorsa szívügye, s kötelessége olyan légkört teremteni az irodalomban, a művészetben és a közéletben, hogy a tiszta életet mindenki megbecsülje. A pápa kifejezetten szólt a kormányokhoz és felelős államférfiakhoz, akiknek kezében van a népek sorsa, hogy a közjó érdekében akadályozzák meg a népek erkölcseinek aláásását és védelmezzék a családi életet (23.). A tudósokat kéri, hogy kutassák az erkölcsileg kifogástalan születésszabályozás útjait és lehetőségeit (24.). Majd az orvosokhoz, a papokhoz és a püspökökhöz fordul, hogy 183
