Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)
1978 / 3. szám - OLVASÓK FÓRUMA - Széll Margit: Az elvált újraházasodottak lelki gondozása
Tudom, hogy kiben hiszek Mi mór tapasztalatból tudjuk, hogy a keresztény hit lényege nem az, hogy mit, hanem hogy kit, illetve kinek hiszek. Ha tehát hitemet valamely módon szeretném örökbeadni gyermekemnek, nincsen elsőrangúbb dolgom, mint azt a kicsiny — még tétovázó és sokféle megragadható és meg nem ragadható dolog után kapkodó — kezet Jézus Krisztus kezébe kell tennem. Szándékosan nem mondtam, hogy „Isten kezébe” vagy „az Atya kezébe”. Igen: Jézus kezébe, mert az Ö kezében ott van az atyai kéz melege is. És aki az Ö kezét fogja, az mindig eltalál az atyai házba. A gyermek — és különösen a mai gyermek — úgy szereti legyőzni a távolságot, hogy előbb a közelebbit igyekszik megragadni. A családi életben is meg lehet figyelni: milyen szívesen használja a gyermek ügyes-bajos dolgaiban a közvetítőt, a nagyobbik testvért. Semmit sem tartok oly fontosnak a keresztény örökség átadásában, mint gondosan előkészíteni a gyermeket Jézus Krisztussal való találkozására. Ez a találkozás azonban csak akkor lesz egy életreszólóan meghatározó, ha Krisztusban azt ismeri fel a gyermek, aki Ő maga, valóban Krisztus. Nem egy álomkép és mesefigura. A történelem egy meghatározott pillanatában és földrajzilag is meghatározható helyen a mi emberi világunkba lépett Istenember. Részese lett a mi emberi életünknek, hogy közölje velünk az Isten életében való részesedésünk lehetőségeit. Az emberi létet meghatározni látszó földi adottságok bozótjából Ő emelte fel az emberi tekintetet egy magasabbrendű létrend távlataiba. A Benne való hit a mai embernek is imponáló konkrét hit, mivel ennek a hitnek a birtokában a megtapint- hatatlan valóságok is konkretizálódnak. Manapság minden valamirevaló teológiai és lelkipásztori töprengés a Krisztus-központúságot hangsúlyozza. Ezt értjük is, igazat is adunk neki. De mintha azzal volna legtöbb problémánk, hogy az igazi, az eredeti, a valóságos Krisztus-kép elsikkadt. Sokszor egészen gyarló Krisztus-másolatok forognak közkézen hivő emberek körében is. Erről győzött meg tavalyi, háromhónapos kórházi tartózkodásom is, ahol betegtársaim között mindenféle emberrel találkoztam. Keveset találtam köztük, akiről elmondható, hogy valóban nem hivő; tudatosan és megfontoltan, meggyőződésből fordult volna el vagy rá sem talált a hit útjára. De annál több, aki szeretne hinni. Vagy egyáltalán nem ismeri Krisztust, vagy rosszul ismeri. Adjuk vissza az embernek, a kereső embernek az igazi Krisztust. Mindenekelőtt azoknak, akik felelőseknek érzik magukat a keresztény örökség átadásában. Magyar Ferenc AZ ELVÁLT ÚJRAHÁZASODOTTAK LELKI GONDOZÁSA Az „Olvasóink írják” számhoz beküldött levelekben sokan megoldásokat is kérnek különféle élethelyzetekre. Jelentős ezek között az elvált újraházasodottak kérdése: Miként rendezhetnék életüket keresztény módon? „Sokan panaszkodnak a mai ember nehézségeiről Jézus kapcsolatában. Egyesek kételkednek ... vagy rossz lelkiismeretük tartja távol őket" — idézi egyik olvasónk az „Eszmélkedjünk, elmélkedjünk” tematika sorait, majd így folytatja: „Minket az egyház jogi tilalma tart távol Jézustól, a szentáldozástól, a kegyelmi élettől. Mindkettőnknek kudarcba fulladt első házassága, — majd egymásra találtunk, évek óta szeretjük egymást, három gyermekünk van. Őket keresztény hitben neveljük —, és lehajtott fejjel állunk, amikor legnagyobb fiunk egyedül megy áldozni és a két kicsi kérdőleg néz reánk .. .” Hasonló írásokat kaptunk vegyes házasságban élőktől, valamint olyanoktól is, akiknek házastársa elvből nem akar egyházi házasságot kötni —, ugyanakkor becsületes családi életet élnek. Itt az olvasók fóruma előtt megpróbáljuk röviden több oldalról megvilágítani ezt a nehézséget, ami a világon több, mint egymillió kereszténynek vet akadályt az igazi Krisztus-találkozásra. Erkölcsteológiai elvek Joseph Fuchs, a római erkölcsteológus alapelve ez: „Az Egyház változatlanul fenntartja küldetését, hogy a keresztény házasságban a feleket töretlen hűségben megőrizze. Amellett azonban lelkileg gondoskodnia kell azokról, akiknek házassága az emberi gyöngeség miatt felborult és életük egy második házasságban nyert tartós megoldást” (TEOLÓGIA 1975/1. 60—65.). A Német Püspöki Konferencia a kérdést hangsúlyozottan így állítja fel a „Keresztény módon élt házasság és család” című előterjesztésében (Stellungnahme der Deutschen 174
