Teológia - Hittudományi Folyóirat 12. (1978)

1978 / 3. szám - OLVASÓK FÓRUMA - Széll Margit: Az elvált újraházasodottak lelki gondozása

Bischofkonferenz, 1975. II. 19. 15. szóm: Synode 3—74—24): „Vállalhatja-e az egyház a házasságok felbonthatatlanságát Krisztus követelményének —, és ugyanakkor megengedheti-e egyes tagjainak, akik élethelyzetükben vétenek ezen követelmények ellen, hogy az egyház nyilvánossága előtt szentségi közösséget engedélyezzen nekik?" —Ugyanakkor püspöki állás- foglalás másik helyén fontos megállapítást olvashatunk: „Vannak olyan egyházilag nem rendezhető házasságban élő katolikusok, akik átfogó bűnbánati készséget mutatnak és ezt személyes meggyőződésük szerint ténylegesen lehetségesnek és erkölcsileg felelősnek tartják. Tudatában vannak igazi felkészültségüknek a szentségek vételére és ez a megállapításuk egyéni, lelkiismereti döntésükön alapszik", (i. m. 7: Synode 3—75—25.)

A házasság felbonthatatlansága, a szentségek vételének lehetősége és az érintettek lelkiismerete nehéz kérdést ad fel az egyháznak. — Mindenesetre „jobb lenne, ha a keresztények éretten, belső szabadsággal, a házasság mélyebb értésével házasodnának. Jobb lenne, ha az egyház a keresztényeknek már a házassági krízis kezdetén megadhatná a szükséges támogatási... De a bajok megelőzését az egyház képtelen maradéktalanul megvalósítani ... És amilyen mértékben lehetetlen részünkről a .szükséges’ megvalósítása, annyiban válik szükségessé a jogilag .lehetetlen' megtörése.. . Tehát a hitükben élő újraházasultak- kal komolyan foglalkoznunk kell...” — ezért sürgeti a lelkipásztori gondozás feladatát Adam Zirkel, a würzburgi Egyházi Bíróság vezetője az elmúlt évben megjelent könyvében, amelyben a Német Püspöki Kar állásfoglalását, a CIC záradékait, az ekléziológiai ellenvetéseket, valamint a Hittani Kongregáció 1973. IV. 11. kelt leiratát értelmezi (Schliesst das Kirchenrecht alle wiederverheirateten Geschiedenen von den Sakramenten aus? Mainz, 1977. 56—57.).

Jézus a házasság kérdésében az emberi gyengeséget tartja szem előtt és a kitaszítottak, a nők védelmében emeli fel szavát: „Nem olvastátok, hogy a Teremtő kezdetben férfinek és nőnek teremtette őket és azt mondta: A férfi . . . feleségéhez csatlakozik és a kettő testben egy lesz? . . . Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza . . . Miért parancsolta hát Mózes a válólevéllel történő elbocsátást? Jézus kijelentette: Mózes kemény szívű ségtek miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségteket, de kezdetben nem így volt. . . (Mt 19,3kk; Mk 10,2kk). „Aki elbocsátja feleségét — ha csak nem paráznaság miatt — és mást vesz el, házasságot tör" (Mi 19,9). Máténak ez a „kivételi záradéka" bizonyos esetekben lehetőséget adott az újraházasodásra.

Szent Pál az áttértek hitének védelmében feloldja a pogányokkal kötött előbbi házasságukat: „A többinek pedig én mondom, nem az Ür: Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van és szívesen marad vele, ne bocsássa el. Ha valamelyik (hivő) asszonynak hitetlen férje van s az szívesen marad vele, ne hagyja el férjét... De ha a hitetlen fél elválik, hadd váljék el. Ebben az esetben a testvér vagy nővér (azaz a keresztény közösség tagja) nincs lekötve, hiszen békességre hívott titeket az Isten" (1Kor 7,12kk). Az ősegyház az ilyen lelkipásztori példák szellemében alakítja ki a házasság jogszabályát. — III. Ince pápa (IV. Late- rani Zsinat 1215. főleg DS 800—820 pontjai) óta mindjobban tudatosul az egyház felmentési hatalmának hatásköre. A szakemberek ma is ezen az alapon kutatják, hogy az egyház nem értelmezi-e még mindig túl szűkre saját teljhatalmát? Adott kérdésünket így közelítik meg: Mi teszi a házasságot kereszténnyé és így gyakorlatban érvényessé? —• A keresztség és a hit, — válaszolják Szent Pál nyomán (vö. iKor 7,12—14). A gyakori tapasztalat azonban az, hogy ma sokan megkeresztelten ugyan, de — főleg a keresztény nevelés és kellő házassági felkészítés hiányában —, a személyes hit kibontakozása nélkül kötnek egyházi házasságot. Az egyház a házasság beteljesítését ma mindinkább nem a jogilag megfogalmazott „testi egyesülésben" látja, hanem abban a szükséges mély, bensőséges és tartós szeretet- ben, ami a tönkrement házasságokból rendszerint kezdettől fogva hiányzik. Alexander Dor- dett, bécsi egyházjogász ezért elsődlegesnek tartja, hogy „az újraházasultak eseteinek megítélésénél vegyék tekintetbe lelkiismeretüket, — mégha az jóhiszeműen téves is vagy nem illeszkedik pontosan a hivatalos egyházi felfogáshoz" (Kirchliche Ehegerichte in der Krise, Wien, 1971. 132.).

A megoldhatóság erkölcsteológiai kiindulópontját Bernhard Häring foglalta össze a Spiegel munkatársának adott beszélgetésében (Kultur, 1970. ápr. 6. Hozzászólás Jacob David- Franz Schmalz: Wie unauflöslich ist die Ehe? című könyvéhez.) Häring több kérdésre adott válaszát összevontan közöljük: „Először is határozottan kijelentem, hoqy a házasság felbonthatatlan. Ilyen mind az egyház teljhatalmát tekintve, mind a házasfelek azon szándékát illetően, amit a keresztény házasságkötéskor tudatosan is kifejeznek . . . Ebből az következik, hogy amíg egy házasság kibéküléssel megmenthető, az egyik fél kötelezve van arra, hogy a másiknak megbocsásson. Az egyház ezért egyetlen olyan házasságot sem nyilváníthat semmissé, amelyik még fennáll vagy megmenthetőnek látszik. — Más a helyzet akkor, ha egy házasság tönkrement, ha már teljesen helyrehozhatatlan, ha a felek huzamosan külön élnek . .. Ilyen esetekben jövőbe mutató példának tűnik a keleti egyház, a mai ortodox egyház gyakorlata. A második századtól mindmáig hangsúlyozzák a házasság felbonthatatlansá175