Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Erkölcsteológia és orvosi etika
amely egyoldalúan fiziológiai, szomatikus jellegűnek tartja a betegségeket, holott ezek jelentős részben pszichoszomatikus jellegűek. Tehát az ember lelki, szellemi mivolta elválaszthatatlan bennük a testi, fiziológiai jellegtől. Állítása igazolására Jores alaposan vizsgált tapasztalati jelenségekre hivatkozik. Egyértelműen erre mutatnak az ún. „nyugdíjhalállal” kapcsolatos statisztikai fölmérések, ill. azok kiértékelései. Kiderült ugyanis, hogy a nyugdíjazásuk után rövid idő alatt meghalt személyek azért nem tudtak jóformán semmi ellenállást kifejteni a betegségekkel szemben, mert elvesztették életük értelmét. Ügy érezték, hogy fölöslegesek. Életük tehát „foglalkozásuk befejeztével halottá, üressé vált, kitöltetlen maradt” (Isd. Mérleg 1967, 331.). — Különösen szembetűnő volt a gyorsan bekövetkező halál statisztikai aránya a pénzügyi és vámtisztviselőknél. Az ő foglalkozásuk ugyanis életformájukat a számokhoz, adatokhoz, előírásokhoz alakította, és ezt már nem lehetett folytatni a nyugdíjazás után. A vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy az ember pszichoszomatikus személyisége, tehát testi-lelki mivoltunk a betegségekre való fogékonyságban, az ún. hajlamban szintén megmutatkozik. A statisztikai felmérések során erre nézve egészen meghökkentő jelenséget tapasztaltak a kutatók. Az 50-es évek nagy influenza-járványa idején a megbetegedések arányszáma novemberben és decemberben érte el tetőfokát. Februárban és márciusban a megbetegedések száma egészen csekély lett. Igen ám, de a postai tisztviselők esetében különös módon éppen fordított arányt mutatott a statisztika. Közülük legtöbben épp februárban és márciusban betegedtek meg. A jelenség értelmezése csak a pszichikai tényezők figyelembevételével vált lehetővé. „Novemberben és decemberben a postatisztviselőknek a karácsonyi forgalmat kell lebonyolítaniuk. Ennek következtében rendkívüli módon ki van töltve az életük” (u. o.). E két hónap alatt különleges megbecsülésben, figyelmességben, szeretet- ben részesülnek embertársaik részéről. Fölfokozódik tehát bennük az a lelkesítő tudat, hogy munkájuknak értelme van. Ez pszichikailag ellenállóbbá teszi őket a betegséggel szemben. Jores az ilyen jelenségek ismeretében és értelmezésében beszél „jellegzetesen emberi" betegségekről (amilyenek t.i. az állatoknál nem észlelhetők.) Vizsgálódásainak eredményeit könyvében részletesen megírja (Der Mensch und seine Krankheit. Grundlagen einer anthropologischen Medizin, Stuttgart, 1970. 4. Aufl.). Mindez élesen kirajzolja előttünk az orvosi hivatás perszonális elkötelezettségét. Nyilvánvalóvá lesz számunkra, hogy az orvosi etika alapvető követelménye az ember teljesebb megismerése és az ehhez igazodó magatartás a gyógyításban. Ez gyakorlatilag az ember pszichoszomatikus voltának elismerését és az eddiginél fokozottabb figyelembevételét igényli, a megfelelő orvosetikai tanulságokkal. Az elmondottakból az következik, hogy a beteg nem gyógyítandó test (még a fiziológiás bajok esetében sem), hanem gyógyulást kereső személy. Ez Paul Ramsey orvosetikai könyvének már a címében kifejezésre jut (The Patient as Person, New Haven, 1970). Ezért a humánus emberi bánásmód szerves része a gyógyításnak, s fokozottan az a kimondottan pszichoszomatikus betegségek esetében. Közérthetőbben kifejezve: nem elég, ha jó orvosságot adnak a betegnek; az is fontos, hogyan adják. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy maga az orvos is személyisége egészében, teljes ember-voltával vesz részt a gyógyításban. Szaktudása, biztos keze nélkülözhetetlen, de ezen kívül egyéb etikailag értékes személyi tulajdonságokkal is rendelkeznie kell hivatása gyakorlása érdekében. A beteg iránti figyelme, humanitása, lelkiismeretessége, megbízhatósága, titoktartása, bizonyos esetekben pedig áldozatkészsége növeli a betegekben a személye iránti bizalmat, az emberi hitet. Ennek pedig jelentős szerepe lehet magában a gyógyulásbon. Végül a teljesebb antropológiai ismeretek fényénél hitelesebb fogalmat tudunk alkotni az „egészségről”, ill. a „betegségről”. Eszerint az egészséges ember több, mint szerveinek hibátlan működése. Az „egészség" — mint azt a szó is kifejezi — nem csupán „testi épség", hanem a teljes emberi személy épsége. Ez az elsődlegesen fiziológiai jellegű betegségeknél is érvényes (pl. influenza), mint azt Jores kimutatta. Fölismerése és elismerése pedig az orvosi etika előfeltétele. Az orvos és a páciens Az orvos és a páciens kapcsolata egészen sajátos. Häring ezt kölcsönös bizalmon alapuló szövetségnek (Treuebund) nevezi, ami különösen a pszichoanalitikus és páciense esetében helytálló. Erre a területre azonban a jelen tanulmány szűk kereteiben nem térhetünk ki. Azt viszont érdemes megjegyezni, hogy a „páciens” fogalma tágabb körű, mint a „betegé”. Orvosetikai vonatkozásban ez a sajátos kapcsolat főként a következő szempontok kiemelését javasolja: Az orvos részéről a pácienséhez, illetve a betegéhez való kapcsolatot etikailag alapvetően 4
