Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Boda László: Erkölcsteológia és orvosi etika
helyzetben lévő pácienssel szembeni fölény a vezető motívum, annál nem beszélhetünk hivatásról. Ezzel szemben a hivatás jelének tekinthető az orvos figyelme és lelkiismeretessége, melyet betegeivel szemben tanúsít, valamint az, hogy indokolt esetben — például ha nehéz körülmények közt élő páciensről van szó — nem ragaszkodik a honoráriumhoz; különösen akkor, ha maga megfelelő anyagi helyzetben van. Az is a hivatás jele, amikor egy orvos vállalja a nehezebb működési kört a könnyebbel és kényelmesebbel szemben. Épp ezért joggal állapíthatja meg Häring: „Az orvosi etika módszeres kísérletet tesz arra, hogy a gyógyítást mint hivatást teljes mértékben tudatosítsa" (i. m. 33). üdvösségünk munkatársa Korunk teológiáját áthatja az a törekvés, hogy megtalálja a kontaktust a tudományokkal és szót tudjon érteni a szekularizált világ emberével. Ebben nem pusztán a dialógus igénye jelentkezik. Kezdjük egyre konkrétabban felismerni, hogy az ember nem csupán a teremtésben munkatársa Teremtőjének, hanem a megváltásban is aktív szerepet kap. Mert nem csupán a saját üdvösségének munkálásán kell közreműködnie (vö. 1Kor 9,24-27). Segítséget kell nyújtania mások üdvösségéhez is. Ez szerves feladata a keresztény önmegvalósításnak. Akik tehát az ember fölemelésének szolgálatát hivatássá teszik életükben, azok a megváltás munkatársainak tekinthetők. Az orvos munkájának gyógyító tevékenységének ebben a tekintetben igen jelentős szerepe van. Mivel alapozzuk meg e szokatlannak tűnő megállapítást? Mindenekelőtt az „üdvösség” szó jelentésének feltárásával. Mert az antropocentrikus teológia megvilágításában az üdvösség úgy fogalmazható meg, mint a teljes ember teljes egészsége a teljes emberi környezetben. Hitünk szerint ennek megvalósulása az eszkatolo- gikus jövő titka; a dicsőségbe öltözött végső létformáé, melyre a Krisztusba vetett keresztény remény irányul. A megváltás tehát — és vele az üdvösség — a testet éppúgy érinti, mint a kozmoszt magát, nem csupán a „lélek üdvösségére” vonatkozik. Erről világnyelvek szóhasználata vall. A latin „salus” és a német „Heil” egyaránt jelent üdvösséget és egészséget. Sőt egy szójátékkal ezt úgy is ki lehet fejezni, hogy az egészség a test üdvössége, a üdvösség pedig a lélek egészsége. Jézus maga nem egyszer úgy szerepel az evangélium lapjain, mint orvos. A súlyos sebesültet gyógyító irgalmas szamaritánus példabeszédében őrá ismerünk (Isd. Lk. 10.). Magára vonatkoztatja Izajás próféta szavait: azért jött, „hogy meggyógyítsa a megtört szívűeket” (Lk 4,18). Maga mondja: „Nem az egészségesnek van szüksége az orvosra, hanem a betegnek” (Lk 5,31). Azt viszont neki mondhatnák, hogy „Orvos, gyógyítsd meg magadat" (Lk 4,23). S Jézus olyan orvos, aki a teljes embert akarja gyógyítani, vagyis az embert testi-lelki mivoltának, pszichoszomatikus lényének egységében. Jellemző példája ennek, amikor a béna gyógyításánál egyszerre hangzanak el a szavak: „Megbocsátatnak bűneid,” meg hogy „Kelj fel és járj!” (Mt 9,1—7). Häring rámutat a jelen kérdéssel kapcsolatban a betegség és a bűn rokonságára is. A tapasztalat valóban sokrétűen igazolja, hogy — például az önfegyelmet nem ismerő — bűnös életforma mennyire termékeny táptalaja a betegségeknek (vö. iszákosság, nemi betegségek). De fordítva is áll. A visszanyert testi egészség a lelki egyensúly visszanyerését is eredményezheti, s gyakran eredményezi. A gyógyítás eszerint — akár közvetlenül, akár közvetve — a teljes emberi személy javát szolgálja. Amelyik orvos tehát kellő szaktudással, kellő odaadással és lelkiismeretességgel munkálkodik embertársai gyógyításán, az teológiai értelemben véve különleges adománnyal, egy sajátos karizmával (= isteni ajándékkal) rendelkezik embertársai javának szolgálatára (Häring i. m. 24.). Igaz, a szó oksági értelmében nem ő gyógyít - erről soha nem szabad megfeledkeznie -, de nélkülözhetetlen és hatásos eszköze lehet a gyógyulásnak. Mindez kellő alapot ad ahhoz, hogy a munkáját hivatásként gyakorló orvost üdvösségünk munkatársának tekintsük. Az orvosi etika perszonális igényei A hamburgi egyetem belgyógyászat-tanára, Arthur Jores egy tapasztalatilag szilárdan megalapozott, következtetéseiben logikus tanulmányban vizsgálja a mai orvostudomány „negatív oldalait". Főként arra mutat rá, hogy az egyoldalúan természettudományos szemlélet mennyire nem elég jelenlegi antropológiánk ismeretében. Világosan fölvázolja a probléma lényegét: miért van az hogy a mai orvostudomány bonyolult szervi betegségeket gyógyítani tud (pl. szívátültetés), ugyanakkor egyszerűnek tűnő eseteknél nem ritkán tehetetlennek bizonyul. Válasza: azért van ez, mert még mindig kísért az az idejét múlt szemlélet, 3
