Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Személyi József: A köztulajdon megbecsülése
a szülő viszont nagyvonalúan kezeli a pénzkérdést, ott súlyos következményekkel kell számolni. Hányszor olvasunk köztiszteletben álló szülők gyermekéről, hogy garázda magatartást tanúsított, vagy idegen holmihoz, vállalati pénzhez nyúlt. A legtöbb esetben az elkényeztetés, pontosabban a pénz révén való elkényeztetés áll a háttérben. Megszokták a könnyű szerzést, és ha nincs, más úton kaparintják meg. Józan családokban a fiatalok nem kapják „nyakló nélkül” a pénzt, még tehetősebb szüleiktől sem. Az ilyen szülők inkább ifjúsági takarékbetéttel vagy hasonló ésszerű gyűjtéssel segítik gyermekeik jövőjét. Nyilvánvaló, hogy egyik legfontosabb szülői feladat arra az akaraterőre, jellemre segíteni a gyermeket, amivel elérheti a lelki függetlenséget a pénzzel, a gazdasági javak túlzó megkívánásával szemben. És ez nem megy másként, minthogy magasabb értékeket és örömöket nyissunk meg számára. Ide kívánkozik a kölcsön kérdésének, a megbízhatóságnak és rendszeres elszámolásnak a kialakítása is. „Kölcsönt ne véqy, ne adi . . .” cseng fülünkben Polónius intelme (Shakespeare: Hamlet). Kivételek lehetnek, de legtöbbször a számvetés hiányossága a kölcsönkérés oka, a kölcsönadó viszont csak megerősíti barátiát ebben a könnyelműségben. A kölcsönkérés sokszor a fokozott irigység és mohó önzés fogása mások rovására. Hány barátság ment már tönkre egykét kölcsön miatt! Ezért a kisgyermeknél esetleg mutatkozó megbízhatatlanságot (pl. vásárlás utáni elszámolásban) kellő magyarázat kíséretében büntessük. Végül azt is tudatosítani kell a fiatalokban, hogy a rendelkezésükre álló pénz, még amiért ők maguk is megdolgoztak, egyben a nemzeti vagyont is jelenti. A fizetés átadásában benne van az a bizalom is, hogy nem él vissza oktalanul pazarolva a nemzeti vagyon rábízott részével. Ez a rövid, vázlatos megfontolás az anyagiak használatáról — nevelési szempontokat is figyelembe véve —, aránylag keveset hivatkozik az evangéliumra, alig-alig tűnik ki a kérdés mélyebb összefüggése az üdvösséggel. Itt elsősorban a gyakorlati élet keresztény kötelezettségét említettük, ami szorosan kapcsolódik társadalmunk célkitűzéseivel is. Az igazságosság szempontjai az anyagiak kezelésében azonban napjaink teológiai irányzataival is szoros kapcsolatba hozhatók. Nemcsak a keresztény erkölcstan egyik fejezetét alkotják, hanem a keresztény ember egyre jobban felismert felelősségét is kifejezik a világ fejlődéséért, a humánum plane- táris kibontakozásáért és a szolidaritás egyetemessé tételéért, amint erre Szennay András tíz évvel ezelőtt megjelent könyvében is rámutat: „Mivel a keresztény ember mindkét lábával a földön jár, neki is rá kell jönnie ma arra, hogy az őt környező dolgoknak és jelenségeknek a vallásos vonatkozásaikat megelőzően, saját egzisztenciájuk és értékük is van. Következésképpen szeretnie kell a földi élet adottságait, éspedig önmagukban is, s nem csupán azért, mert tovább mutatnak az .egyetlen szükségeshez' ...” (Teológia és élet 34. o.) Többet és teljesebben kell még ezzel a kérdéssel foglalkoznunk, mert keresztény lelkiismeretünk és felelősségünk megkívánja, hogy több segítséget adjunk e téren. Erre szólítja fel a költő (Garai Gábor) a „tündöklő kezüeket" a „törvényértetlen barbárokkal” szemben: „Fogjatok össze, tisztességesek, / nélkületek tehetetlen a törvény; / bár bércen áll, seregtelen vezér csak; / írjátok homlokotokra igéit, / s hátráljon előletek holnapi kertünk fél-érett gyümölcseinek / minden falánk, förtelmes tolvaja.” (Tiszta szigorúság) — Meg kell tehát értetni, hogy az isteni törvény: „Ne lopj!”, — nem szabadságunkat korlátozó gát, hanem egyén és közösség kibontakozását biztosító fundamentum, Személyi József Azok, akik életükben kezdettől fogva komolyan vették Krisztus evangéliumát, nem gondoltak arra, hogy a pusztába meneküljenek, vagy másoktól elzárkózzanak. Ellenkezőleg, közösségekbe gyűltek össze, hogy együtt éljék hitükben megújult életüket... Életüket úgy átjárja a testvéri szeretet, hogy eltűntek a társadalmi megkülönböztetések, megszűntek a kiváltságok ... A hívőknek egy volt szívük-lelkük. A szegényeket segítették, a betegekről gondoskodtak, a vendégszeretetet gyakorolták. Biztos, hogy mindnyájan akkor sem voltak szentek, nehézségek is voltak a közösségekben, de az is biztos, hogy a keresztény testvér szó magába foglalta a szeretet, gyöngédség, barátság és őszinteség teljes értelmét. P.-A. Liégé 59
