Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Hegyi Béla: Népfront és az egyházközség
akik „Krisztus tisztségének részeseiként — saját szolgálati fokozatukban — mindenkinek hirdetik az isteni igét" (Az Egyházról, 28), a hittartalmat a maguk belső tartalmuknak érzik és állandóan mélyítik is azáltal, hogy lépést tartanak a mindennapi élettel, a lakóterületek közösségének tevékenységébe bekapcsolódnak, képezik magukat a teológiában, sokoldalúan művelődnek, mert tisztában vannak azzal, hogy az evangélium szellemét, a szeretet és emberség üzenetét csak így tudják közelebb hozni a modern élethez, egy-egy lakóközösség rokon- szenvéhez. Az egyházközség papjainak szép hivatása, hogy a híveket a keresztény magatartás vállalására neveljék életük minden területén, amin keresztül megtalálják embertársaikhoz vezető szeretet-útjukat, megértésben és szolgálatkészen tudnak élni a velük együtt alkotott lakóhelyi közösségekben. „Tanítói tisztségük: Isten igéjét hirdetni az ösz- szes keresztény híveknek, hogy ezek a hitben, reményben és szeretetben meggyökerezve Krisztusban növekedjenek és a keresztény közösség a szeretetnek azt a példáját nyújtsa, amit az Ür ajánlott. .." (A püspökök pásztori tisztségéről az Egyházban, 30). A papság a liturgikus szertartások, a katekézis, a bibliamagyarázatok, a szentbeszédek keretében közvetíteni tudja a püspökétől kapott megbízatást: a hitet úgy oktassa, hogy „az emberekben a hit — a tanítás által megvilágítva — élő, tudatos és tevékeny legyen" (uo. 14). Amikor a pap a házasulandó fiatalokkal akár a jegyesoktatáson, akár a felnőtt katekéziseken találkozik, tulajdonképpen nemcsak hitük személyes jellegű kérdéseiben igazítja el őket, hanem felhívja figyelmüket, hogy házaséletük az egyház közösségében folyik majd, de ugyanakkor a tágabb, általánosabb emberi-társadalmi közösségben is, melyeknek bizonyítaniuk kell: házasságuk feladat és küldetés egyszerre. Kibontakoztatni egymás személyiségét kettőjük szövetségében és egyúttal kiteljesíteni ezt a közösséget gyermekeikben, illetve továbbélni azokban az emberi csoportosulásokban, amelyekhez munkahely, lakóhely és egyházközség szerint tartoznak. Életük keresztényi és közösségi vonásainak erősödésével rá kell ébredniük arra, hogy az igazi szeretet osztozkodás. Kisebb-nagyobb mértékben mindannak megosztása a családdal, környezetünkkel, társas világunkkal, amit tervezünk, remélünk, megélünk. Szükségképpen feltételezi a párbeszédet, a gondolatok kicserélését, az elszánt jóakaratot, hogy feltárjuk magunkat egymásnak, felebarátainknak, ugyanígy a türelmet, az alázatot is, hogy meghallgatjuk és elfogadjuk a másikat anélkül, hogy megítélnénk őt, sőt együtt is működünk vele, ha kereszténységünk nem kizáró ok az egyetértésben. Hiszen nem jöhet létre még lakóhelyi közösség sem, dialógus, állandó „kommunikáció" nélkül: közeledés, kölcsönös figyelem, megértő eszmecsere nélkül. Mert a megértés több, mint a megismerés. Ez sokkal tovább megy, mélyebb és fokozottabban követeli, hogy egymás rendelkezésére álljunk. Ezért bír múlhatatlan fontossággal, hogy a papok „úgy hirdessék Krisztus üzenetét, hogy a hívők minden evilági tevékenységén átragyogjon az evangélium világossága" (Az Egyházról, 43). Népfront és közérdek A Hazafias Népfront lakóterületi bizottságai, munkaközösségei egy-egy egyházközség területét is érintik tevékenységükkel. A nemzeti egységnek olyan helyi szervei, amelyek az egyetemes érdekeket összefogva és dinamikusan fejlesztve, képesek ennek az egységnek megvalósítását a mindennapok akcióiban kifejezni. Adott és jól működő fórumaikon a legkülönbözőbb felelős véleményt, alkotó gondolatot összegezik, függetlenül az emberek világnézetétől, vallási meggyőződésétől, mivel az eltérő felfogások ellenére is a célok azonosságát, a többséget foglalkoztató és reájuk háruló feladatok végzését tartják magukra nézve helyileg kötelezőnek. „A legnagyobbak a művelődési gondok —• jelzi a népfront kongresszusi jelentése — az apró településeken, ahol — gyakran — a népfront-bizottságok jelentik az egyetlen mozgalmi erőt. Nekik kellene vállalkozniuk a gondok enyhítésére. A társadalmi erőket összefogva, biztosítani kellene, hogy a volt szövetkezeti iroda, esetleg a megszűnt iskola, művelődési intézmény helyén legyen legalább egyetlen, folyamatosan használható, vonzóan berendezett, fűtött helyiség, ami a társadalmi élet központjaként, de egyben — újsággal, könyvvel, vetítési lehetőséggel — a művelődés centrumaként is színtere és szervezője legyen a közösségi életnek.” A keresztény családok közreműködésükkel hozzájárulhatnak, hogy a közművelődés úgynevezett „fehér foltjai” csökkenjenek, segíthetik a népfront munkáját azzal is, hogy igyekeznek feltárni —• a település más családjaival együtt — a szellemi és lelki igényeket, a morális 'problémákat és részt vesznek a kulturális feltételek javításában, illetve megteremtésében a helyi közösségekkel egyetemben. A művelődésben, a szellemi gazdagodásban a keresztény ember éppúgy érdekelt, mint a nem-hivő; otthona és környezete szépítésében, a lakóterület kulturáltabb szolgáltatásokkal való ellátásában, az életforma és az erkölcsi szemlélet alakulásában éppoly 47
