Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FIGYELŐ - Hegyi Béla: Népfront és az egyházközség
felér egy hitoktatással. Ha a szülők kereszténysége a gyermekeikhez és az emberekhez fűződő viszonyukban megszakítás nélkül — nem egy-egy jócselekedetben vagy kiszámított helyzetben, hanem egész életvitelükben folyamatosan — tükröződik, akkor ez nem múló tényezőként kíséri végig a gyermekek fejlődését, s felnőtté válásukhoz nélkülözhetetlen lelki-szellemi fogódzót nyújt. „Gyermekeik számára a szülők a hit első hirdetői és oktatói. Szavukkal meg példájukkal keresztény és apostoli életre nevelik őket" (A világiak apostolkodásáról, 11). A gyermekek a szülőktől sajátítják el a hit megélésének emberi és spirituális oldalát, megtanulják egyéniségüket összekapcsolni az otthon és a lakóhely szűkebb közösségével, majd innen kilépve, a szülőktől tanultakat alkalmazzák a tágabb közösségben, a társadalom és a világ előtt. Ha a családban a szeretet uralkodik, a gyermekek látják a szülőknek egymáshoz és őhozzájuk való ragaszkodását, nap nap után ők maguk is résztvevői és kifejezői a szülők mások — a lakóház, a lakóterület közössége stb. i— iránt tanúsított jóindulatának, segítőkészségének, társadalmi rendelkezésre állásának, annál előbb fogják megérteni, hogy a szeretet erényének közösségi vetületű gyakorlása kereszténységünk egyik lényeges fokmérője. Ha a család ezt a feladatát teljesíteni tudja, „akkor fogja betölteni küldetését, s tagjainak kölcsönös szerető ragaszkodása ©Ital és Isten előtt végzett közös imádságával mintegy az egyház otthoni szentélyének bizonyul” (A világiak apostolkodásáról, 11). A keresztény családoknak hivatásuk teljesítésében nagy segítségükre lehetnek az egyházközségek, melyeknek 1933-ban hozott, de máig is érvényes Szabályzata kimondja: „Minden katolikus, tekintet nélkül korára és nemére, annak az egyházközségnek tagja, amely egyházközség területén ingatlana vagy állandó lakása van” (3. §. 1. ck.). Az egyházközség, élén a képviselőtestülettel, nemcsak a saját tulajdonát képező épületek, (templomok, kápolnák, keresztek, plébániaépületek stb.) fenntartásáról, helyre- állításáról és esetleges újjáépítéséről gondoskodhat, hanem — miként a Szabályzat is módot kínál erre — az egyházközség területén található egyéb köz-létesítmények támogatásából is kiveheti részét. Nem egyszer megtörtént eddig is, hogy az egyház- község külön is hozzájárult a területén épülő vagy renoválásra szoruló óvoda vagy iskola költségeihez, illetve társadalmi munkával közreműködött az építési-tatarozási folyamatokban. Az egyházközség tagjai ezt olyan közös ügynek tekintették, amely összefűzi őket más vallású, más világnézetű embertársaikkal, akiknek gyermekei ugyanabba az óvodába vagy iskolába járnak, mint az övéik. Arra is akadt néhány példa, hogy az egyházközség mint egyházközség gyűjtést rendezett a kultúrált életkörülmények (közművesítés, korszerű utak, pihenőhelyek létesítése stb.), valamint a helyi művelődési otthon építése vagy belső felújítása érdekében. Az egyházközségi képviselőtestület mint az Actio Catholica helyi szerve — olvashatjuk az említett Szabályzatban — segíti a hitélet, közművelődés és jótékonyság előmozdítására irányuló törekvéseket és hathatósan, szükség esetén anyagilag is támogatja azokat (55. §. t. ck.). Az egyház- község és képviselőtestülete ne a különállását, netán különbségét fejezze ki tevékenységében, hanem lehetőleg a lakóterület többi közösségével való egységét hangsúlyozza mindazokban a célokban és cselekvésekben, amelyek közös emberi érdekeket, az együttélés erkölcsének fejlesztését, a műveltség színvonalának emelését, egyetemes eszmények hirdetését tűzték ki. „Mi a lakóterületi közművelődés kereteit akarjuk gazdagítani — biztat a népfront vitaanyaga — olyan élő, eleven közösségekkel és közösségekben, amelyek egyrészt saját meggyőződésből művelődnek, másrészt munkát is vállalnak és példájukkal, a művelődni vágyók igényeinek képviseletével, a lehetőségek társadalmi úton való szakadatlan tágításával mások művelődését is szolgálják." Az egyházközség közössége maga is olyan élő, eleven közösség — fókuszában az istentisztelet helyével és az eukarisztiával —, amely vallásos meggyőződésétől indíttatva, de ugyanakkor állampolgári kötelességérzetből is azon fáradozik, hogy a lakóterületen a morális magatartást, a világnézeti tisztességet képviselje, felkeltse a művelődés és a kulturált életmód egész életre szóló igényét, mások szellemi és lelki gyarapodását szorgalmazza, s a maga belső örömét megossza környezetével. A vallásos hit is, mihelyt kiterjed, az emberi valósághoz nyúl: azt vonzza, változtatja, érleli szere- tet-megnyilvánulásaival, amiknek végső mérlegelésénél derül ki — valójában felebarátok vagyunk, vagy voltunk-e? Az egyházközség papjai A helyes keresztényi magatartás egy lakóterület, egy lakóközösség szemében a hit és a szeretet modelljét mutatja be, ha a családok — a világi papság jeleiként — „életükkel és tanításukkal tesznek tanúbizonyságot Krisztusról, az egyetlen Mesterről”. (A keresztény nevelésről, 8) Az egyházközség papjainak sok lehetősége van arra, hogy a keresztény családok szeretet-modelljét a lakóterületen, sajátos szerepük és funkciójuk révén, segítsék, erősítsék. Azok a papok, 4Ó
