Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 1. szám - FÓRUM - Vallomások a hitről
Életem hitbeli összképe: Isten állandóan jelenlévő és ható ereje. Ez indít tettekre. A mindennapi feladataink így Istenben megnyugtató előkészületet jelenthetnek a másvilágra. Nekem a legnagyobb szenvedésben is megnyugtató érzés Isten közelségének tudata; odafordulok Hozzá, megköszönök valamit, vagy erőt kérek. A hitéletem: Isten személyes valósága, belső egyesültség vele. Sajnálom, akiből ez hiányzik, vagy tudatosan elzárkózik tőle. Rengeteget veszít vele. Nekem mindig van, Akibe kapaszkodhatok, Akiben bízhatom. U. 1. nyugdíjas közgazdász Otthon közömbös nevelést kaptam. Az iskolai hitoktatás sem sokat ért. Világias szellemű hittanárunk volt, élete nem volt követendő példakép. A hittanból egyetlen kínos emlékem maradt: a vasárnapi mise igazolása. Ezért lakásunktól messzire, a Domonkosokhoz jártam többi barátommal együtt, mert ott egy öreg fráter már mise előtt lepecsételte papírunkat. Ekkor kezdődött hazánkban a nagy sport-divat: vasárnap meccsekre szöktünk, később egészen elhagytuk a vallásos gyakorlatot. így azután nem sok maradt a hitismeretekből. Ennek hiányát akkor éreztem először, amikor feleségem családjában egyháziakkal, vagy tudatosabb vallásosakkal találkoztam. Egy ideig feleségemmel együtt jártam templomba. Amikor jó szónokok voltak, sokat tanultam tőlük és lelkesítettek. Mostanában nem igen megyek. Igen, kényelemből sem, meg hogy nem sokat érnek a prédikációk .. . Szoktam imádkozni, feleségem-csodálkozna, ha hallaná... Másnak ismer. Istenben hiszek! Túlvilág? Ha meghalok nincs tovább! —• Miért? Mit tudna valami ehhez foghatót mondani? Onnét még nem jött vissza senki, — szokták mondani. Most én is mondom. Igen, ezzel együtt hiszem az Istent, mert ez a világ magától nem jöhetett létre, az ember is elkezdődött, és nem ő hozta létre önmagát és a világot, mivel csak most kezd rájönni a dolgokra, hogy miként rendezze be ezt a földet, úgy, ahogy neki jobb, kényelmesebb ... Lehet, hogy az embert csak így, erre a világra teremtette az Isten? Nem tudom. De még érhetnek meglepetések, állok elébe . .. N. M.-né, világot járt háziasszony Zárdában jártam iskolába. Ott nemcsak az órán „tanultuk a hittant is”, hanem egész életünk is mintha Isten előtt játszódott volna. Otthon közösen imádkoztunk. Apám a jót, a helyeset szigorúan elvárta tőlünk. Hazudni nem lehetett. Súlyos megtorlás járt érte. Vasárnap a család együtt ment a misére (jó messze laktunk a várostól), ez tette ünneppé az egész napot. Utána következhetett a játék és a pihenés. Sok csapás ért az életben. Egy idő után elszakadtam a templomtól is, de úgy érzem, hitemben megmaradtam. Hogy mit jelent ez röviden? Istenben hiszek. Nekem a nagy emberek példái adtak mindig erőt. Megrendített, amikor Pommersheim professzor szavait hallottam egyik súlyos betegéhez: Emberileg mindent megtettem, a többit Istenre bízom. Próbáljon maga is imádkozni! —• Egy olyan tudós, mint ő, aki mindennap misével kezdte a napot, abból érezhetően áradt a mérhetetlen felelősség a betegek felé, és az állandó istenkapcsolat. — Szerintem nincs igazi erkölcsi magatartás vallás nélkül. A hit tanításait mindig egységesen fogadtam el, hiszen hirdetői között sok olyan nagy egyéniség van, aki jól látja az összefüggéseket és ez nekem elég. Nehézségem még ma is, hogy viszolygásom van a gyónástól. Oka talán az, hogy több esetben nem is értettek meg, sokat bogozták a bűnöket, — nem tudom. De ez ma már olyan láncolatos. Elmaradt az évi gyónás, több év telt el, most már ezért is nehéz elmenni. Gyakran letérdelek itthon, és megbánom bűneimet. Én hiszek a másvilágban, ami nem lehet távol tőlünk, csak valahogy másként van jelen. Elveszett kedveseimet is mindig magam közelében érzem. A túlvilág az életem teljességéhez, gyermekkorom megsejtett boldogság-érzéséhez szervesen hozzátartozik. Ide csatoljuk ILLYÉS GYULA számunkra megküldött őszinte, nagyon elgondolkoztató írását, nyitott látókörű és kritikus szemléletét: A HIT DOLGAIRÓL Vegyes házasság gyermekét, olyan környezet nevelt, mely minden túlvilági hittől idegen volt, de mégis úgy vallástalan, hogy felekezetére már-már harciason rátarti. Az üdvösség — a zavartalan és tartós boldogság — vágya tizenhárom éves koromban lett mély élményem; szüleim elromlott házasságának zavaraiban vigasztalóm is. Igen rövid időre. Vallástanárunk zúzta szét. A rábízott lelkeket kaszárnyái fegyelemmel irányította a vallási gyakorlatra. Néhányunk kérését, hogy a vasárnapi litánia idején a kisvárosi internátusbái elmehessünk kirán29
