Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Közös ima - közös elmélkedés
még kevésbé mások előtt őszintén imádkozni. Zavarna a többiek jelenléte, következőleg ha meg is szólalnék, ez nem volna már igazi imádság. — Az emberi magatartásformák kialakításában egyik legfontosabb szerepe a közösségi elvárásoknak van. Az ember kicsiny gyermekkorától kezdve megtanulja, hogy hogyan „illik" és hogyan „nem illik” cselekednie, szólnia, viselkednie. így bizonyos alapvető — a közösség elvárásai által meghatározott — viselkedési formák olyannyira sajátjává lesznek, hogy később csak nagyon komoly erőfeszítések által képes túltenni magát azokon. — Mivel gyermekkorunk óta megszoktuk, hogy embertársaink elvárják tőlünk azt, hogy belső életünkről ne beszéljünk közösségben; mivel tudatos és tudatalatti világunk egyaránt „tudja”, hogy meg nem értő vagy gúnyos mosolyban, fejcsóválásban volna részünk, ha megszegnénk a közösség Íratlan szabályát, ezért aztán nem is merünk ilyen témákat érinteni. Kérdésünk tehát az: hogyan győzik le a közösen imádkozok az említett kényszeredett érzést? A közös imát kezdők hogyan érhetnék el azt, hogy egymás előtt éppoly őszintén szóljanak, imádkozzanak, mint amilyen nyugodt őszinteséggel szólnak egyéni imájukban Istenhez? A közösségi ima és elmélkedés első része a közös csend. (A csend hossza a körülményektől, illetve az imádkozok egyéniségétől függ. Minél gyakorlatlanabb a csendben, illetve a közös imában egy közösség, annál hosszabb (!) csendre van szüksége a közös ima előtt, hiszen tagjai általában annál hosszabb elcsendesülés után képesek csak arra, hogy bensejükben is elcsendesüljenek, és eljussanak az élő, személyes csendig, amelyben már a Végtelen Szeretettel nézhetnek szembe.) — A közös csend az alapvetés, amelynek biztosítania kell az egyesek számára a benső elcsendesülés és szembenézés lehetőségét. A közös elmélkedés során ezt az Istenre figyelést — a vertikalitást — kell megőrizniök az elmélkedőknek mind a megszólaláskor, mind a többiekkel való együtt-imádkozásban. 1. Vertikalitás a megszólalásban: A közösségi ima, illetve a csend előtt arra kell figyelmeztetni a kezdőket, hogy a csendben ne azon gondolkozzanak, vajon mit fognak majd mondani, hanem csak a jelenlevő Istenre, illetve az elmélkedésre figyeljenek. Amikor pedig rájuk kerül a sor a megszólalásban, akkor se válogassák szavaikat, és ne akarjanak „szépeket mondani”, költőien vagy jámbor módon fogalmazni; — az sem baj, ha úgy érzik, hogy csak dadogás a szavuk, vagy hogy a mondat félbeszakadt... Egyesegyedül csak arra figyeljenek, hogy megőrizzék magukban az imádságos csend mélységét, — hogy az imában- emelkedésben megtapasztalt csendből, az Istennel való szembenézésből szólaljanak meg. 2. Vertikalitás a többiekkel való együtt-imádkozásban: A közösségi ima csak akkor igazi, ha valóban közösségi. — A kezdőket arra is figyelmeztetni kell tehát, hogy amikor társaik a csendet követően imádkozni kezdenek, imádkozzanak velük együtt. Ilyenkor se azt tervezgessék, hogy ők mit fognak mondani, ha majd sorra kerülnek, hanem teljes szívükkel tegyék magukévá társaik imáját, kérdéseit, hálaadását — velük együtt kérve, hálát adva. Próbálják átélni azt, hogy milyen szeretettel „néz” most Isten megszólaló társaikra! Ismételten előfordul, hogy az első közös imák után valaki arról panaszkodik, hogy őt idegesíti egyik-másik társának imája: nem érzi őszintének, nem tud vele imádkozni. Ilyenkor meg kell magyaráznunk, hogy az említett esetben a bírálgatóban bizonyosan hiba van. Hiszen ha ő a közös ima alatt valóban együtt lett volna Istennel, ha valóban megőrizte volna a vertikalitást, akkor nem bosszantotta volna társának megszólalása, hanem imádkozott volna vele együtt, — vagy érte. — Ha a résztvevők az induláskor megtanulnak ily megértéssel együtt és egymásért imádkozni, akkor néhány közös ima után kialakul közöttük a megértés és bizalom légköre. Ennek következtében pedig rövidesen azok is felszabadultan és bensőségesen fognak szólni, akik eleinte csak nehézkesen vagy kényszeredetten szólaltak meg. A közösségi elmélkedés és a közösségi ima felépítése A mondottak után már következtethetünk a közösségi ima és elmélkedés felépítésére. I. A közös elmélkedés felépítése 1. Bevezető csend a) Az elmélkedés témájának ismertetése vagy rövid megbeszélése. b) Legalább 15—20 percig tartó közös csend, amely alatt ki-ki egyénileg elmélkedik. Az elmélkedés „módszere" lehet bármilyen hagyományos, vagy „újabb” elmélkedési mód. 2. Közösségi elmélkedés a) A tulajdonképpeni közösségi elmélkedés során ki-ki elmondja az elmélkedésben szerzett élményeket, meglátásokat, tapasztalatokat, a kapott kegyelmeket, majd rövid imával, kérés245
