Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Tomka Ferenc: Közös ima - közös elmélkedés

még kevésbé mások előtt őszintén imádkozni. Zavarna a többiek jelenléte, következőleg ha meg is szólalnék, ez nem volna már igazi imádság. — Az emberi magatartásformák kialakí­tásában egyik legfontosabb szerepe a közösségi elvárásoknak van. Az ember kicsiny gyer­mekkorától kezdve megtanulja, hogy hogyan „illik" és hogyan „nem illik” cselekednie, szól­nia, viselkednie. így bizonyos alapvető — a közösség elvárásai által meghatározott — visel­kedési formák olyannyira sajátjává lesznek, hogy később csak nagyon komoly erőfeszítések által képes túltenni magát azokon. — Mivel gyermekkorunk óta megszoktuk, hogy ember­társaink elvárják tőlünk azt, hogy belső életünkről ne beszéljünk közösségben; mivel tuda­tos és tudatalatti világunk egyaránt „tudja”, hogy meg nem értő vagy gúnyos mosolyban, fejcsóválásban volna részünk, ha megszegnénk a közösség Íratlan szabályát, ezért aztán nem is merünk ilyen témákat érinteni. Kérdésünk tehát az: hogyan győzik le a közösen imád­kozok az említett kényszeredett érzést? A közös imát kezdők hogyan érhetnék el azt, hogy egymás előtt éppoly őszintén szóljanak, imádkozzanak, mint amilyen nyugodt őszinteséggel szólnak egyéni imájukban Istenhez? A közösségi ima és elmélkedés első része a közös csend. (A csend hossza a körülményektől, illetve az imádkozok egyéniségétől függ. Minél gyakorlatlanabb a csendben, illetve a közös imában egy közösség, annál hosszabb (!) csendre van szüksége a közös ima előtt, hiszen tagjai általában annál hosszabb elcsendesülés után képesek csak arra, hogy bensejükben is elcsendesüljenek, és eljussanak az élő, személyes csendig, amelyben már a Végtelen Szere­tettel nézhetnek szembe.) — A közös csend az alapvetés, amelynek biztosítania kell az egye­sek számára a benső elcsendesülés és szembenézés lehetőségét. A közös elmélkedés során ezt az Istenre figyelést — a vertikalitást — kell megőrizniök az elmélkedőknek mind a meg­szólaláskor, mind a többiekkel való együtt-imádkozásban. 1. Vertikalitás a megszólalásban: A közösségi ima, illetve a csend előtt arra kell figyel­meztetni a kezdőket, hogy a csendben ne azon gondolkozzanak, vajon mit fognak majd mondani, hanem csak a jelenlevő Istenre, illetve az elmélkedésre figyeljenek. Amikor pedig rájuk kerül a sor a megszólalásban, akkor se válogassák szavaikat, és ne akarjanak „szépe­ket mondani”, költőien vagy jámbor módon fogalmazni; — az sem baj, ha úgy érzik, hogy csak dadogás a szavuk, vagy hogy a mondat félbeszakadt... Egyesegyedül csak arra figyel­jenek, hogy megőrizzék magukban az imádságos csend mélységét, — hogy az imában- emelkedésben megtapasztalt csendből, az Istennel való szembenézésből szólaljanak meg. 2. Vertikalitás a többiekkel való együtt-imádkozásban: A közösségi ima csak akkor igazi, ha valóban közösségi. — A kezdőket arra is figyelmeztetni kell tehát, hogy amikor társaik a csendet követően imádkozni kezdenek, imádkozzanak velük együtt. Ilyenkor se azt tervez­gessék, hogy ők mit fognak mondani, ha majd sorra kerülnek, hanem teljes szívükkel tegyék magukévá társaik imáját, kérdéseit, hálaadását — velük együtt kérve, hálát adva. Próbál­ják átélni azt, hogy milyen szeretettel „néz” most Isten megszólaló társaikra! Ismételten előfordul, hogy az első közös imák után valaki arról panaszkodik, hogy őt idegesíti egyik-másik társának imája: nem érzi őszintének, nem tud vele imádkozni. Ilyenkor meg kell magyaráznunk, hogy az említett esetben a bírálgatóban bizonyosan hiba van. Hiszen ha ő a közös ima alatt valóban együtt lett volna Istennel, ha valóban megőrizte volna a vertikalitást, akkor nem bosszantotta volna társának megszólalása, hanem imádko­zott volna vele együtt, — vagy érte. — Ha a résztvevők az induláskor megtanulnak ily meg­értéssel együtt és egymásért imádkozni, akkor néhány közös ima után kialakul közöttük a megértés és bizalom légköre. Ennek következtében pedig rövidesen azok is felszabadultan és bensőségesen fognak szólni, akik eleinte csak nehézkesen vagy kényszeredetten szólaltak meg. A közösségi elmélkedés és a közösségi ima felépítése A mondottak után már következtethetünk a közösségi ima és elmélkedés felépítésére. I. A közös elmélkedés felépítése 1. Bevezető csend a) Az elmélkedés témájának ismertetése vagy rövid megbeszélése. b) Legalább 15—20 percig tartó közös csend, amely alatt ki-ki egyénileg elmélkedik. Az elmélkedés „módszere" lehet bármilyen hagyományos, vagy „újabb” elmélkedési mód. 2. Közösségi elmélkedés a) A tulajdonképpeni közösségi elmélkedés során ki-ki elmondja az elmélkedésben szerzett élményeket, meglátásokat, tapasztalatokat, a kapott kegyelmeket, majd rövid imával, kérés­245

Next

/
Thumbnails
Contents