Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - KÖRKÉP - Schuster, Heinz: Lelkiség teológia nélkül?
LELKISÉG TEOLÓGIA NÉLKÜL? Az elmúlt évek teológiájának és teológusainak nem ritkán szemére vetették, hogy munkájukat a tiszta tudományosság hűvös, olykor fagyasztó légkörében végzik, — hogy kihal belőlük a keresztény bensőségesség, lelkiség és jámborság minden rezdülése. A teológia módszereinek az emberhez annyi közük van, mint az anatómia módszereinek. E hűvös tudományosság steril légkörében minden mégoly jól átgondolt lelkipásztori praxis is úgy tűnik, mintha egy kórokozó baktériumot minden áron ki kell szűrnie. Ugyanakkor azonban szembetűnik az a jelenség, hogy fokozott törekvés mutatkozik az elmélyülésre és a lelkiségre a teológiai vallásos közvéleményben és az egyházi felnőttképzésben. Azt mondják, az emberek belefáradtak már a zavaros és építőnek nem mindig nevezhető teológiába. Tehát elmúlt a kritikus elemzések ideje, elérkezett végre a pozitív lelkiségnek korszaka. Akárhogy is értékeljük ezt a mai törekvést, felvetődik a kérdés: mi volt a szerepe a múltban a teológiának? Vajon mindig tetszése szerint határozta-e meg a maga szerepét, és talán elvétette ezzel sajátos funkcióját? Mi a feladata: vajon az-e, hogy megtisztítsa a talajt az annyiszor emlegetett és idézett keresztény lelkiség számára, vagy esetleg éppen az, hogy kijelölje annak területét? A történetkritikai módszer szükségszerűsége Annak, hogy a teológiának vissza kellett térnie a forrásaihoz, mégpedig a történetkritikai módszer segítségével, végső soron szellemtörténeti okai vannak. Ezen az úton nem állhatott meg akárhol. Ha az „Isten Igéje” (mind a krisztusi evangélium alakjában, mind pedig a názáreti Jézus személyében) kiállta ezt a módszert, — vagyis azáltal, hogy az „Igének” emberi-történeti szerkezetét föltárták, egyúttal megmutatkozott Jézusnak és a „keresztény ügynek” időszerű emberi-történeti hitelessége, — akkor ennek a módszernek erőpróbáját szükségképpen kell hogy kiállják az egyház dogmái, az uralkodó tanításbeli vélemények, az erkölcsi és lelkipásztori normák is. A teológiai kutatások „eredménye” azonban ennél a lépésnél kevésbé volt pozitív és kellemes az első tekintetre, mint ahogy azt a különböző egyházi hatóságok és csoportok remélték. Amíg vonzóerejüket és maradandó hitelességüket a történeti Jézusnak még oly finom, számunkra ismeretes és hozzáférhető vonásai is megőrizték, sokkal kevésbé volt már „elbűvölő” például a cölibátus koraközépkori megalapozása, vagy a keresztény kiengesztelődés és bűnbocsánat különböző formáinak körülbelül ugyanebben a korban végbement leszűkítése a magángyónásra. Másként szólva: a történetkritikai módszer az eddiginél vonzóbb és felszabadítóbb utakat tárt föl az első keresztény közösségek Jézusához. Ugyanez azonban a legjobb szándék mellett sem sikerülhetett valamennyi történetileg kialakult egyházi tanításbeli fejlődéssel vagy struktúrával kapcsolatban. Ez a szempont további megfontolásaink miatt igen fontos. Talán arról van szó, hogy Jézust, a keresztények Krisztusát a végsőkig menő tudományos radikalitással is nyugodtan kérdések alá vehetjük, mert az az apriori bizonyosság áll mögötte, hogy a kereszténység kezdete föltétlenül kiállja e kérdéseket. A következő lépésnél, azaz a keresztény struktúrák és normák megalapozásának és történeti kialakulásának módszeres kérdőre vonásakor azonban már eleve bizonyos fenntartásokra kényszerülünk, mert hiányzik a szükséges bizonyosság. A teológiának, mint tudománynak a szükségszerűsége Lehet, hogy a teológia maga is meglepődött azoknak a követelményeknek láttán, amelyeket a mai társadalom tudományos elméletei és törekvései állítottak eléje (és nem csupán az egyetemi oktatás szintjén). Ahol a teológia mint fakultás, mint szakterület, más tudományok mellé beilleszkedett, ott alávetették az egyetemi oktatás és kutatás törvényeinek. Ezáltal arra kényszerült, hogy átgondolja és megalapozza tárgyát és helyét a többi tudománnyal való összefüggésben. E feladatának teljesítése közben a teológiának előítéleteket kellett legyőznie, olyan előítéleteket, amelyekről fogalmuk sem volt azoknak, akik az „akadémián kívül” voltak. Nem egyszerűen tudományos törvényesítésről volt itt szó, hanem azoknak az erőknek társadalmi legitimálásáról is, amelyekről joggal gondolták, hogy ott működnek a teológia hátterében. A kereszténység és az egyház ügyéről volt szó. A teológiának éppen ezt a szerepét kevésbé értették meg az egyházon belül. Voltak és ma is vannak olyan körök az egyházban, amelyek úgy vélik, hogy ki kell emelni a teológiát az intézményes és joggal öntör229
