Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - FÓRUM - Foltin Brúnó, ifj.: Gyermek az egyházi közösségben
FÓRUM GYERMEK AZ EGYHÁZI KÖZÖSSÉGBEN Hozzászólás Katona Nándor „Gyermeksírás a szentmisén" című írásához (TEOLÓGIA 1977. 2. sz.) Nos, nem véletlen, hogy hozzászólásomnak a fenti címet adtam. Azt tartom ugyanis, hogy az a probléma, amit Katona Nándor leír, és amire valamiféle megoldást keres — hogy ti. sokszor zavaró a kisgyermek jelenléte az istentiszteleten mind a lelkész, mind a gyülekezet számára, mivel zajong, rendetlenkedik, sír — nagyon komoly és szerteágazó kérdéseket vet fel, melyeket csak a fenti átfogó címben tudok összefoglalni. Tudniillik abban a pillanatban, amikor nem csak egyszerűen diagnosztizáljuk az adott problémát, hanem felelősen kezdünk el gondolkodni a gyülekezetek e (2—5 éves) korosztályáról, mint a gyülekezetek tagjairól (mert ők is azok!), s arról, hogy mi van és mi legyen velük, óhatatlanul a teológia és az ide vonatkozó egyéb szaktudományok (pszichológia, pedagógia stb.) mélyvizeire sodródunk, így egymás után vetődnek fel az ilyen kérdések: Hol van helye a kisgyermekeknek az egyháziján és a gyülekezetben? Foglalkozzon-e az egyház a kisgyermekekkel, s ha igen, hogyan? Hogyan lehet egy gyermeket bevezetni az egyházközségi gyülekezeti életbe? Milyen feladatot jelent ez a kisgyermekkor időszakában az egyház és a szülők számára? — stb. stb. ... Végső fokon tehát nem egyszerűen egy problematikus jelenségről, hanem egy komplex és komoly kérdésről van szó, ami átgondolt és megalapozott megoldást kíván. Mi legyen ez a megoldás, és hogyan történjék annak megvalósítása? Ezt, úgy gondolom, minden egyháznak önmagában kell tisztáznia. Minden egyháznak, sőt gyülekezetnek megvannak a saját teológiai, tradicionális, az államunkkal történt megegyezésbeli, stb., e kérdésben is meghatározó objektív tényezői, de ugyanakkor a helyi adottságoktól függő szubjektív jellemzői is. Nyilván e keretek megszabják, a helyi lehetőségek, a személyi adottságok pedig színezik e kérdés megoldásának lehetőségeit. Ezen írás keretei nem adnak arra lehetőséget, hogy e téma mélyebb, tudományos elemzését — akár csak a magam egyháza és gyülekezete szintjén — nyújthassam. De mégis szabad legyen egy-két elvi gondolatot e kérdésre vonatkozóan leírnom (inkább csak gondolat- ébresztőül) s utána egy-két példát mondanom, melyek gyülekezetemben bevett gyakorlatként megvalósultak. Nem mintaképet, nem tökéletes megoldási lehetőséget, nem tévedhetetlen módszert, hanem egyszerűen adalékot szeretnék nyújtani csupán a címben jelölt problémakörhöz. Elvi szempontból rögzítenünk kell, hogy az ember életének e korszaka (2—5 éves korintervallum) a „mi?” és az első „miért?" kor közé esik. A „mi?" korban (másfél, két éves kor) a gyermek a szókészletét gyarapítja hallatlan aktivitással, megismerendő a szavakat, fogalmakat és a hozzájuk tartozó tárgyakat, jelenségeket. (Mi ez? Mi az? — kérdi szüntelen). A „miért?" korban (öt éves kor körül) a dolgok okait igyekszik nyomozni sokszor már idegesítő kitartással. (Miért van a kiskutyának füle? — stb.) Mindkét kor, s a köztük lévő időszak a megismerés időszaka, mely megismerés első rendben a szülőkön, nagyszülőkön keresztül történik. E korszak „szenvedői” a szülők, nagyszülők, akiknek mindig válaszolniuk kell a gyermekeknek, kielégítve az elemi erővel feltörő kíváncsiságot. De nem csak azért, mert ők vannak a legközelebb a gyermekhez (úgymond ők az „elérhetőek”), hanem azért is — és főleg azért! — mert hozzájuk kötődik a kezdeti időktől szeretetével és bizalmával. Ebben a korban szinte kizárólagos hatással van még a szülő a gyermekére. Ezt a hatást csak színezi, kiegészíti a hasonló korú gyermekek társasága és a külvilág. Nyilvánvaló tehát, hogy az egyház e közvetítő közegen keresztül, a család, a szülőkön keresztül tud érdemben bekapcsolódni folyamatos nevelésébe, éspedig úgy, hogy a szülőket pásztorolja, vezeti, hogy azok a szeretetükkel, példamutatásukkal elsősorban, és a tanításukkal másodsorban, neveljék a gyülekezet e korosztályának rájuk bízott tagját. Az a tapasztalatom és meggyőződésem ugyanis, hogy csak akkor válik vonzóvá és izgalmassá az egyház és a tanítása a már tudatos, vagy tudatosuló ember számára, ha az egy adott család életében nemcsak isten219
