Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - TÁVLATOK - Életünk imája
még, hogy pap . .. Amikor a temetésre jöttek, én fogadtam őket, figyelve első megnyilatkozásaikat. Mélyen megrendített egyikük kijelentése: „Most, hogy tudom, hogy pap volt, most értem meg, miért tudott úgy hallgatni bennünket. — Amikor rájött, hogy pap volt, azonnal összekapcsolta a hallgatásnak ezt az adottságát a papságával." (La flamme qui dévore le berger, Paris, Cerf) „Manapság gyakran kutatják, mi teszi egységessé a pap életét. Ha a pap nyakig van munkájában, ha teljesen az emberek között él, csak úgy tarthatja fenn lelki egységét, ha ,,Istenre hallgatással" imádkozik. Ha hallgat Istenre, akkor meg tudja őrizni helyes magatartását. Ha hallgatja Istent, meg tudja hallgatni hozzá jövő testvérét is és Így mindig rendelkezésre állhat az embereknek." (vö. Elmélkedések Jézus Krisztusról, Bécs, 1975. 32.) CARLO CARRETTO elhagyta vezető állását az olasz Actio Catholica-ban és Jézus Kis Testvéreinek szaharai közösségébe lépett. Carlo az „érthetetlen" Istenember nyomait akarja követni. Mások prédikálnak, gyógyítanak, tanítanak, építenek az egyházban, — ő úgy látja, tőle azt kívánja Jézus, hogy szegény legyen a szegényekkel, munkás a munkásokkal. Igen, elsősorban munkás, mert a mai világ munkával épül, nem alamizsnával, mint szent Ferenc korában... Ezek után teljes magányban a sivatagban tartózkodik, hogy megtanulja a csend imáját. Egy teli kenyérzsák, néhány datolya, nagy korsó víz és a Szentírás az útra- valója. Egy napi járásra barlangot találnak. Paptársa misézik, egy kőre helyezi az eukarisz- tiát és elmegy. Carlo egyedül maradt. Csend van a barlangban, csend a sivatagban, csend az eukarisztiában .. . Most ne értelmeddel keresd az Istent, — gondol vissza lelki-mestere tanácsára — maradj mozdulatlan az eukarisztia előtt, közeledj szeretettel Jézushoz. A szerető ima első próbája az, hogy az ember higgyen a szeretett Lény jelenlétében. „Életem legnagyobb kegyelme az volt, amikor tudatosult bennem, hogy a kenyér rejtett- ségében Jézus mindig velünk van. Attól az órától kezdve a Vele megélt bensőséges barátság útján vezet.” — Carretto egyszer eltörte lábát a Szaharában. Fekszik a matracon, nézi a falat, — árnyékban 45 fok — és imádkozni próbál. Orvosra csak nyolc nap múlva számíthat, lelkileg már felkészült, hogy sánta marad. Törött lába rettenetesen fájt. Arra gondol, mit csinál Jézus az Oltáriszentségben? Az eukarisztiában Jézus is tehetetlenségre van Ítélve. Szótlanul vár minket. Carlo itt kapcsolódik bele Jézus áldozatába, így teszi imává magányát, tehetetlenségét, fájdalmát és ágyhoz kötöttségét. (Wo der Dornbusch brennt, 129—30.) Hasonló módon tanulja az imát. CHARLES FOUCAULD, a Szahara apostola: „Taníts meg minket imádkozni, kérték az apostolok ... Istenem, a hely és az idő most nagyon is alkalmas erre .. . Kis kamrámban virrasztók, éjjel van, mindenki alszik, csak az esőt és a szélzúgást hallom. Távolról egy kakas hangját... Jaj, ez a szenvedésedre emlékeztet, szenvedésed éjjelére... Taníts meg engem imádkozni Istenem, ebben a magányban és összeszedettségben." (Écrits Spirituels de Charles Foucauld, Paris, 1951.) Foucauld gondolatait napjaink számára tanítványa RENÉ VOILLAUME újítja meg. „A keresztény hit szemlélődő dimenziójára napjainkban nagyobb szüksége van a világnak, mint valaha. Egyáltalán nem csökkent azoknak a keresztényeknek száma, akiket Isten ma is a szemlélődés különleges karizmájára hív... Azokra gondolok, akik a világban végzik munkájukat... Ez a szemlélődő életstílus, ez az élet a világban, Krisztus Szíve köré összpontosul, az emberek iránti szeretet misztériumára nyit rá, amelyet az ő isteni forrásában szemlél. Ebben a Szívben egyesült ugyanis az a kettős, mégis egy szeretet, amely — látszólag — két eltérő irányban valósul meg. Az egyik szeretet Istenhez visz minket egészen a teremtett dolgoktól való teljes elszakadásig; a másik szeretet az emberekhez visz, hogy teljesen jelen legyünk földi feladataink megvalósításában... Imaéletünk megújulása életünk bátor hitelességétől függ, attól a hitelességtől, amelynek mértéke Krisztus és hit igazsága. Nem degradálni akarjuk a csend és az Istennel megélt magány lényegi értékeit, hanem abszolút egyszerűségükben élni ezeket... A civilizáció, bármilyen legyen is az, nem fojthatja el az emberi szív vágyát, aki találkozni akar Istennel ... A megújulás nem a külső életstílus megváltoztatásának szintjén megy végbe, hanem belülről, a lényegi értékek átgondolásával... Ma az egyház kibontakozásának abban a szakaszában élünk, amelyet az imaéletnek minden eddiginél tudatosabb és egyetemesebb elterjedése fémjelez a keresztények egész közösségében’’ (La contemplation d’aujourd’hui 78—80.). GÁBRIELLÉ BOSSIS sokat utazó asszony, jónevű színésznő, akit a szerepek, sikerek, a világ szépségei nem tettek felületessé vagy szétszórttá. Nem zavarják meg a sokféle feladatok, az autón, hajón, vasúton való zaklatott utazások, Palermo, Kairó vagy akár Montreal zsúfolt tömegei. Isteni utitársát mindig szivében hordja, Vele belső párbeszédet folytat, — ezért az események imává alakulnak benne. Tanúságtevője annak, hogy korunk civilizációjában. 216
