Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - TÁVLATOK - Életünk imája
technikai világban is felismerhető az Isten, és Ö ma is kiformálja napjaink szentjét. Gábriellé Bossis számára Krisztus jelenléte annyira nyilvánvaló volt, csak amikor mások felvetik benne a kétséget: Ezek a szavak, amiket hall, — biztos, hogy Krisztustól erednek-e? — akkor ő is megkérdezi a nagy Jelenlévőt, és válaszában teljesen megnyugszik: „Még akkor is, ha ezeket a szavakat a te emberi természeted diktálná, nem én teremtettem-e természetedet? Nem kell-e neked mindent reám vonatkoztatnod. Reám, léted gyökerére, gyermekem? Imáidat saját imámmá alakítom! De ha te nem imádkozol? Ki lehet-e virágoztatni olyan növényt, amit el sem ültettél?” .. . Mikor muskátlit ültettem az erkélyre és virágfűzérek- kel futtattam be az oszlopokat, hallottam a szavakat: „Mi ketten szépeket alkotunk! Az embert munkatársammá tettem, hogy egyesülésünk bensőbb legyen.” A Szent Anna kápolnában ezt a szemrehányást kaptam: „Miért nem ismersz fel engem felebarátodban?” A vasúti kocsiban nagy volt a kísértésem, hogy egy csipkelődő asszonynak én is élesen válaszoljak. De az Űr így szólt hozzám kedvesen: „Minél inkább keresztény valaki, vagyis minél jobban az enyém, annál szeretetreméltóbb. Légy te a leg szeretetreméltóbb a nők között. Minél jobban mások szolgálatára adod magadat, annál inkább adom Magamat Neked!” — A hotelben megláttam az edénymosogatókat. Sajnáltam őket állandó piszkos munkájuk miatt. „Nem érted még most sem, hogy mindegy milyen munkát végez valaki értem? Én nem látok megkülönböztetést a dolgokban úgy, mint ti, — csak a szeretetben vannak fokozatok!... Hidd el ezt, hogy még a leghétköznapibb cselekedetekkel is tudsz lelkeket menteni. Hidd el ezt! Hinned kell, mert ezzel hatalmamat és jóságomat tiszteled!” — „Adjátok oda mindeneteket a közösbe, mint a meghitt családi körben szokás. Higgyétek el nekem, hogy ezáltal gazdagságom nem csökken semmit. Vegyétek. Merítsetek tele kézzel, tele szívvel! Ne csak magatok, hanem mindenki számára. Ne felejtsetek ki senkit sem és kegyelmem gazdagsága még bőségesebben árad rátok. Higgyetek láthatatlan jelenlétemben, amely a szeretet, az összehasonlíthatatlanul nagy szeretet. Munkáidat, imádságaidat, társalgásaidat úgy végezd, mintha jelenlétemben történnék, mert jelen is vagyok. — Egyszer étkezés után a nagy melegben lefeküdtem: „Pihenj az én pihenésemmel egyesülten. Ha most nem egyesülnél velem, — talán többet érne neked, ha követ törnél valahol a szaharai országúton, úgy gondolod, hogy a munka jobban egyesítene? Mint már gyakran mondtam, bármilyen cselekedetet végzet is, a szerető egyesülés adja meg értékét. „Magadtól gondoltad volna, hogy kitalálok olyan szentséget, mint az eukarisztia? Azért, hogy köztetek éljek és velem táplálkozzatok?.. . És most nem tudok-e értetek nagy dolgokat művelni? Megrövidült talán hatalmam? Bár minden lélek veled együtt sietne hozzám, hogy elém tárja szükségletét, megmutassa gyengeségét, és esdekelve kérné gyógyulását tőlem. Kérd tőlem a szeretetet. Kérd az életszentséget... Kérjed tőlem mindennap az életszentséget... S ha majd mindent velem egyesülten cselekszel, akkor emberfeletti erőd lesz!... Semmiféle elfoglaltság ne akadályozzon az imádságban. Én akkor is imádkoztam, amikor az ütések és sebek borítottak, mikor a Kálváriára vonszoltak. És a kereszten is! És te nehéznek tartod az imádságot apró kis házi elfoglaltságaidban? Egyesülj velem!.. . Sokan teljes erővel elzárkóznak előlem. Különféle ürügyeket találnak ki, hogy véletlennek tulajdonítsák azokat a jótéteményeket, amelyeket én küldök nekik. Nem lenne-e sokkal jobb számukra, ha nekem, a Szeretetnek mondanának köszönetét? Lássátok meg bennem az Istent, de az embert is, hogy félelem nélkül közeledhessetek hozzám. Mitől is félnétek? Lehet félni egy jászolban fekvő Kisdedtől? Egy földre terített embertől, akinek kezét lábát odaszegezték?" — Uram, az emberek már annyit öldökölték egymást. Mikor jön már el közénk a szeretet korszaka? — Ez lenne az Isten országa?... „Ahogyan Krisztus születését siettette a názáreti Szűz sóhaja és vágyakozása, úgy te is imádkozzál, dolgozzál és tégy meg mindent, hogy ez a szép ország eljöjjön a szívekbe!” (Lui et moi, Paris, 1965.) MADELEINE DEBRÉL ateizmusát „halálig tartó megtérés” követi. Életformájában megelőzte a zsinat utáni kort, amikor „a legvilágibb világ” közepén Istennek szenteli életét. Ivry munkásainak szánja életét és itt együttműködik a nem hívőkkel, a kommunistákkal, minden jóakaraté emberrel. A belső életről és imáról szóló szavai körvonalazzák azt a lelki egyensúlyt, amit a ma és a holnap keresztényeinek kell elsajátitaniok. Az alábbi néhány gondolatot a „La Joie de Croire” művéből idézzük, (német fordításban: Gebet in einem weltlichen Leben, Einsiedeln, 1973.). Az az állítás, hogy lehetséges olyan élet, amelynek már a cselekvése imádság, — és nem „csupán” ima, hanem olyan Istennek „szentelt" idő, amellyel egyrészt kiszakítjuk magunkat ezernyi „hasznos dologból", — másrészt mégis a világban maradunk, — ez az állapot sok keresztény szemében megvalósíthatatlan. Ez akkor lenne valóban utópisztikus, ha az, ami létezésünket imádkozóvá teszi, nem ugyanabból „az életszövetből" állna, és nem lenne a legkülönbözőbb élethelyzetekbe beilleszthető. — Ma az olyan élet imája, amely a világ felé fordul, már félhivatalos „közéleti tevékenységnek” mondható. Az imádság korunk legnagyobb 217
