Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 4. szám - Lohfink, Gerhard: A megújuló hitélmény

lemaradni vagy megrekedni eddigi útján? Hiszen úgy tűnik, hogy a keresztény hitből éppen az hiányzik, amiben az egzakt tudomány kitűnik: a kísérlet, a mindig megismételhető kísérleti rendszer, — az a lehetőség, hogy utána mérjenek és mindenki meggyőződjék róla. Tehát a közvetlen igazolásnak — verifikálásnak —, vagy a tévedés kimutatásának — a falzifikálásnak a lehetősége hiányzik a hitből.

A KERESZTÉNY HIT VÁLSÁGA. Éppen emiatt a szemlélet miatt jutott a keresztény hit ma minden eddiginél nagyobb válságba. Egyre inkább felmerül a kérdés, lehet-e és szabad-e az embernek ma még valamit „hinnie”? Vállalhat-e a modern ember olyasmiért felelősséget, mint a hit? Hiszen úgy tűnik, hogy a hit semmi más, mint olyan sötét és vak bizalom, amit nem lehet felülvizsgálni, amit semmiféle kísérlet nem erősíthet meg. Úgy látszik, hogy a helyzetünk olyan a hittel, mint azé az emberé, aki sötétben tapogatózik. Hogy vajon megtalálja-e a helyes utat, vagy sem, — az többé kevésbé a szerencse dolga, ezt előre sohasem tudhatja. — Mivel a mai világban szinte mindenütt a kísérleti módszer jut érvényre, azért a hittel szemben gyakran szorongó érzés támad bennünk. Sok keresztény ezt a szorongást nem is képes szavakba foglalni, bár jó ideje él benne. És minél erőteljesebben érvényesül az egzakt, a kísérleti, a tapasztalati gondolkodásmód, annál jobban fokozódik a keresztény hit valósága —, hacsak közben nem történik valami más! Mert fel kell végre ismernünk, hogy a hit terén is lehetséges valamiféle kísérlet. Nemcsak az egzakt tudománynak van kísérleti módszere, hanem a hitnek is. A „kísérlet" — ami az „experimentum" latin szóból ered — nem jelent mást, mint tapasztalatot, megtapasztalást.

A HIT MEGTAPASZTALÁSA, Minden kétséget kizáróan létezik hitbeli élmény, olyan élmény, amelyben elmélyedhetünk, olyan tapasztalás, amely mindegyikünk számára nyitva áll és amelyben újra és újra részesedhetünk. Arra a kérdésre, miből áll ez a keresztény élménytapasztalás, ezt válaszolom: mindenek előtt három elemet tartalmaz: a belső béke, a vigasz és az öröm élményét. Már ebből is nyilvánvaló, hogy itt nem olyan élményről van szó, amely a felülethez kötődik, amely gyorsan jön és ugyanolyan gyorsan el is tűnik —, hanem olyanról, amely szívünk mélyén születik. De nem is olyan tapasztalás ez, amire könnyen és olcsón tehetünk szert, amit — hogy úgy mondjam — „utánunk dobnak”. Van, amikor az embernek áldozatot kell hozni érte, oda kell adni valamit életéből. De ha egyszer volt valakinek ilyen élménye, azt soha többé nem felejti el. Hogy is írhatnám le ezt a keresztény élményt? — talán szent Pál levelei segítségével? Amit ő leírt, annak minden sora olyan tapasztalásból fakad, amiről itt szó van. De a páli levelek elemzése sok időt venne igénybe. Ezért csak arra tudom kérni az olvasót, hogy tekintsen vissza saját életére, keressen benne olyan tapasztalásokat, amelyeket ő maga élt át. Volt-e már olyanban része, hogy minden külső nyugtalanság ellenére is elárasztotta a belső béke? Átélt-e már olyant, hogy valamit önként adott oda és akkor hirtelen megérezte, hogy most többje van, mint volt — rendkívüli öröme és vigasztalása. Átélte-e azt, hogy hibáját beismerte, bevallotta és éppen ebben a vallomásban vált bensőleg szabaddá? Vágyódott-e valaha arra, hogy jó legyen, nemcsak alkalomszerűen, hanem egészen és mindvégig? Volt-e már valaha olyan mélységes, csendes öröme, amelyet ember nem adhat, és amely mindig kapcsolatban tart az Istennel? Átérezte már egyszer is azt a megrendítő élményt, hogy most Isten előtt áll és többé nem térhet ki előle?

A HIT MEGVILÁGOSÍT. Mindezek különféle megnyilvánulási formái az egyetlen alapélménynek: a hit megtapasztalásának. Mindenki eljuthat ilyen élményekre, szerezhet ilyen tapasztalatokat, ha valóban hisz és Istenre hagyatkozik. Hinni tehát nem egyszerűen annyit jelent, mint vakon a sötétbe ugrani. A hitnek vannak élményei, tapasztalásai, sőt kísérletei is. Egyszer kezdjünk el vele mi is kísérletezni. Próbáljuk ki, mi tesz bennünket boldogabbá: ha gyűlölünk, vagy ha szeretünk? Próbáljuk ki, mi biztosít számunkra több békét: ha mások rendelkezésére állunk vagy ha csak mindig magunkra gondolunk. Kísérletezzük ki egyszer ezt is: Néhány héten át ne imádkozzunk, ne gondoljunk Istenre, „hagyjuk Öt ki egészen a játékból”, feledkezzünk meg róla. Utána hasonlítsuk össze ezeket a heteket életünk azon idejével, amikor imádkoztunk, Istennel éltünk, amikor rátekintettünk, feltártuk előtte szívünket. Vizsgáljuk meg magunkat józanul és hibamentesen — ahogy egy kísérlethez illik —, mikor voltunk boldogabbak és melyik volt az emberségesebb életmódunk? Nem félek tőle, hogy ilyen kockázatos kísérletet tanácsoljak. Saját tapasztalatomból tudom, hogyan végződik. — A lényeg az, hogy merjünk végre egyszer ráhagyatkozni Istenre, bízzuk magunkat egészen rá és akkor észrevesszük, hogy vajon életünk fényesebb lett-e vagy sötétebb, biztosabb vagy bizonytalanabb, értelmesebb vagy céltalanabb. Ezért állítom, hogy van valódi hitélmény, létezik a hitben is kísérlet, — hogy nemcsak sötétség van a hitben, hanem a hitnek van fénye, ragyogása is.

205