Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - Belon Gellért: Urunk Miatyánkjai
A természet és kegyelem harmóniája Prohászka Ottokár püspök az élet ritka kegyeltje volt. Bőkezűen kapta Istentől a természetes képességeket, és bőségesen áradt lelkére az isteni kegyelem. Ő közreműködve a talentumokkal, példátlanul gazdag és harmonikus egyéniségével és műveinek bővizű, szinte kiapadhatatlan forrásával ajándékozott meg bennünket. Halála ötvenedik évfordulója alkalmából nem csupán emlékezni akarunk rá, hanem tanulni is tőle, tanulni imádkozni. Ahogyan lelki életében a vallásos érzéstől a tudatos imádságra való nevelésen keresztül eljutott a misztikus egyesülésig, és ahogyan imaéletében megvalósult a természet és kegyelem harmóniája, példamutató számunkra is. JEGYZETEK: 1. Brisits Frigyes: Prohászka. Tanulmányok. 82. o. — 2. Brisits: Prohászka. 333—334. o. —1 3. Brisits: Prohászka. 355. o. — 4. Rajz Mihály: Az Oltáriszentség előtt. Vigilia, 1977. 4. sz. 226. o. — 5. Prohászka Ottokár: összes Művei, 25. köt. 27. o. — 6. ÖM 25,4 — 7. ÖM 1,262. — 8. Vö. Brisits: Prohászka. 387. o. és Horváth Sándor: örök eszmék és eszmei magvak. 205—206. o. — 9. ÖM 18,183 — 10. Vö. ÖM 8: Pilis hegyén. — 11. ÖM 8,28. — 12. ÖM 8,29. — 13. ÖM 8,30—32. — 14. ÖM 1,238. — 15. Rajz: Vigilia, 225. o. — 16. ÖM 24,226. —' 17. ÖM 18,184. — 18. Brisits: Prohászka. 233. o. — 19. Horváth: Eszmék. 203. o. — 20. ÖM 6,89. — 21. ÖM 7,263. — 22. ÖM 24,203—204. — 23. ÖM 8,85 — 24. ÖM 1,238—239. — 25. ÖM 18,14—20. — 26. Vö. ÖM 17,167—169. — 27. ÖM 4,197. — 28. Alexis Carrel: Imádság. Vigilia, 1946. 1. sz. 22. o. — 29. ÖM 6,292—294. — 30. ÖM 23,76. — 31. ÖM 9,65. — 32. ÖM 6,200—201. — 33. ÖM 7,271. — 34. ÖM 7,250. 35. OM 19,152—153. — 36. Vö. ÖM 25,118 és Horváth: Eszmék. 195, 198 és 208. o. — 37. 1Jn 4,8. — 38. Ld.: Aquinói szent Tamás: Summa Theol. II—II. qu. 45. a. 2. — 39. ÖM 7,247. — 40. ÖM 7,310. — 41. ÖM 7,339, 341. — 42. ÖM 24,137. Belon Gellért URUNK MIATYÁNKJAI A karácsony — liturgiánk szerint — ,,a nagy, mélységes csend”-nek az ünnepe (Kar. nyolcada, Kezdő ének). Ugyancsak a hallgató Isten csendje borul a Golgotára is. A tanító és csodatevő Jézus elhallgat, a halál hallgatagságáig csendesül el. Földi életét csenddel kezdi, és csenddel végzi. Az embert emberré a csend teszi, hisz az ember is csenddel kezdi, és csenddel végzi. Az emberi megfigyelés zaja nélkül indul el élete a foganáskor, és meg- figyelhetetlenü! hal meg. A két nagy csend között igazi énje is a csendben alakul ki. Ezért keresi olyan szomjasan a magányt. Ezért van olyan nagy keletje a yogának, hinduizmusnak, mert e lélekformáló csend hiányzik életünkből. A zajártalom ugyanúgy, mint a levegőszennyeződés, behatol életünkbe, és hovatovább nem tudunk ellene védekezni. Ezért van baj az imádsággal is. Az ima klasszikus formája a magány. Noli foras ire, intus latét veritas — ne menj ki, az igazság ott benn rejtőzik — így fogalmazza meg szent Ágoston az imának másfélezer évre érvényes szabályát. Ezt követve az imádkozó emberek erdőmélyekre, hallgatag tengerpartokra, elcsendesülő kolostorokba, templomok vagy otthonok belsejébe vonulnak vissza. Ám még a csend szentélyeiben sem sikerült a belső csendet mindig megteremteni. Hiszen tudjuk, hogy szent Alajosnak is jó sok idejébe és energiájába került, míg egy Miatyánkot szórakozottság nélkül tudott elmondani. Goethe már kétszáz évvel ezelőtt panaszkodik a nagyvárosok embertelen lármájára. És mert csend nélkül nem tudjuk elképzelni az imát, ezért világjelenség az imádkozás válsága. Az első Miatyánk Jézus imádkozni tanítása még nem látszik megoldásnak, hisz „hajnaltájban, amikor még sötét volt, kiment egy elhagyott helyre imádkozni” — írja Márk (1,35). Lukács följegyzi: „Az egész éjszakát az Isten imádásában töltötte” (6,12) a hegyen. Egy ilyen magány után tanította apostolait a Miatyánkra. Meg is érződik rajta a magány kenete és szellemi sűrí- tettsége. Isten dicsőségéből indul ki, országának eljövetelét és akaratának teljesülését ala199
