Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 4. szám - Kovács Endre: Az imádság Prohászka lelkiéletében
messze esnek Krisztus leikétől. Szíve az imádás orgánuma. Veled imádkozom édes, imádkozó Jézusom; te törsz utat, én tipegek utánad!”20 Az imádkozó Jézus példáját követve egyre jobban kitárult a lelke, és úgy érezte, hogy a teremtésnek minden lendülését és reszketését magunkba kell ölelnünk, és szeretetünket, imádásunkat a világegyetem minden teremtményének érzelmeivel kell az Úr elé vinnünk. Hiszen Jézus Szívéről elmélkedve ezt tanulhatjuk meg. „A világegyetem minden érzelmének Isten felé zengő akkordja legszebben, legteljesebben, legbensőségesebben hangzott fel Jézus Szivének magasztoló himnuszában. Ez a csodálatos emberlélek szüntelenül hallotta Istent. A tenger zúgása, a puszta csendje, a mezők liliomának salamoni köntöse, az égi madarak szárnyrebbenése mind Atyját emlegette. Érezte az örök Szeretetet, ezt az égből szüntelenül idenéző tekintetet, melybe éjszakai imáiban belemélyedt. Ez a minden tengereknél túláradó Szív értette magába ölelni a mindenség reszketését a mustármag induló növésétől a terebélyes fáig, a vetést ölelő földszemeknek hallgató munkájától a csillagok Isten-köszöntő daláig.”21 Imádság az élet Prohászka az életet hangsúlyozta a fogalmi ismeretekkel szemben. „Élet, meleg, szép valóság, ah, hogyne volnál te a fő, a cél; ...neked adom a koszorút!”22 Az igazságnak nem szabad megmaradnia az absztrakciók kipontozott vonalán, hanem mozgató, éltető tényezővé, azaz életté kell válnia. A vallásossághoz hozzátartozik a hit igazságainak ismerete, de tovább kell menni. Kereszténységünk nem lehet száraz tudás, terméketlen hit, hanem Isten szeretetétől áthatott, tüzes lelkületben kell megnyilvánulnia. Nem teóriák keljenek, „hanem a valóság, még pedig a legszebb kiadásban, mint szép, tiszta élet s mint tüzes szeretet.”23 „Azért hát csak rajta, csak minél többet az élő Istenből, az élő Krisztusból, az élő hitből és szeretetből. Ne érjük be azzal, hogy a kegyelem állapotában legyünk, hanem emelkedjünk fel a természetfölötti életnek érzelmekben, érzésekben, indulatokban való öntudatos megtapasztalásáig.”24 Aki azonban a természetfölötti életet saját lelkében eleven valósággá akarja tenni, annak az imádság forrásából kell táplálkoznia. „A hit imájában van az az erő, mely nemcsak láttat ésszel és hittel, hanem amely egyszersmind megpróbálkozik a szívvel. Az ima a szívet melegíti, a szívet minden jóra ráviszi, vagyis a hit imája az erény iskolája.”25 Prohászka szemében az imádságnak, különösképpen pedig az elmélkedő imádságnak életet átgyúró, egyéniséget alakító szerepe van. Az embernek saját élete szolgál feleletül arra, valójában hogyan is imádkozott.26 Imádság és vallásos érzés A vallásról Prohászka a Föld és ég-ben így ír; „Vallás van és lesz; ez a lélekből fakad, mint ösztön, mint sejtelem, mint metafizikai érzék, mint gondolat, mint odaadás; nem egyéb az, mint az értelmes léleknek eligazodása a világban és a végtelenben.”27 Nem azt jelenti ez, hogy a vallás igazságait nem lehet tudományos objektivitással igazolni, hanem rávilágít arra, hogy a vallásnak nagyon mély gyökere van az emberi lélekben; továbbá, hogy nem az értelmi tevékenység az egyetlen terület, ahol vallásos életünket ápolnunk kell. Érdemes ennek megvilágítására idézni Alexis Carrelnak, a Nobel-díjas orvosnak a megállapítását: „Mi, nyugati emberek, sokkal többre tartjuk a rációt az intuíciónál, az értelmet az érzelemnél. Míg tudományunk tündöklik, a vallás fénye elhalványul. Elfordulunk Pascaltól; Descartes nyomain járunk. Legfőbb gondunk, hogy kifejlesszük magunkban az értelmet. Ami a szellem nem értelmi tevékenységeit: az erkölcsi, a szép iránti, főként pedig a vallásos érzést illeti: ezeket jóformán teljesen háttérbe állítjuk.”28 Prohászka gazdag egyéniségének egyik alapvető vonása éppen az, hogy lelke különösen fogékony volt a szent dolgok iránt, sőt bátran nevezhetjük vallásos zseninek. Isten választottja volt, és nagyon sok talentumot kapott; de ezek közül legerőteljesebben vallásos beállítottsága mutatkozott meg. Imaéletének legelső forrását is vallásos egyéniségében kell keresnünk. Természetes hajlandóság élt benne az isteni dolgok iránt. Ezért az imádság a lélek legédesebb anyanyelve volt számára,29 mely felé egész belsejével ösztönösen vonzódott, mely örömmel és gyönyörűséggel töltötte el. „A vallásos mély érzelem az, — írja —■ mely ébredezik és villog bennem, mint rézsodronyban az a titkos, rejtélyes erő, midőn hozzá közel a villanyfolyam elsiklik.”30 Természetesen nem szabad Prohászkánál érzelgősségre gondolnunk, amikor azt olvassuk, hogy az átélést, az imádságos élményt, a vallásos érzelmet hangsúlyozta. Azt tartotta, hogy az egész embernek vallásosnak kell lennie, és „nagyon is természetes, hogy amit szíve rejt s amitől a lelke tüzes, annak külső kifejezést is fog adni."31 197
