Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Paleta Éva: Hitre nevelés a családban
Kis egyház — nagy egyház. A szülőkkel tartott közös megbeszélések tehát igen üdvösek. A tapasztalatok bizonyára sok helyen hasonlóan pozitívak: hittankönyvek kicserélése, képes Biblia és egyéb könyvek rendszeres kölcsönzése, a hittanórák anyagának ismertetése (a templom előterében falitáblán található rövid vázlat az utolsó két óra anyagából), a munkafüzet, amelyben a szülő figyelemmel kísérheti az anyagot, a házifeladatokat, időszerű dátumokat, teendők vagy éppen dicséretek közvetítője is lehet. Sok szülő, ha ideje engedi, szívesen meghallgatja az órákat. Beszélgetések tárgya lehet a diákmisék tematikája; egyházközségi események, tehát tájékoztatás és tájékozódás. De valójában sokszor továbbképzés is, hiszen egy-egy szentírási téma, amelyet a gyermekek saját szintjükön kaptak meg, még további kifejtést, megvilágítást igényel a felnőttek számára. A közös könyörgések felolvasása, beosztása, ill. szerkesztése is lehetőségként kínálkozik. Fiatal lányok lelkesen vesznek részt nemcsak az énekkar munkájában, hanem a diákmisék alatt az egészen kicsi gyermekek megőrzésére is vállalkoznak vagy akár egy-egy új ének megtanítására. Jó segítséget ad ehhez a Kis Magyar Uzuális. Ministránsok és más fiatalok közreműködnek az eukarisztikus áldozat bensőségessé tételében. A szentírási olvasmányok felolvasása éppúgy szerepel ebben, mint az alkalmi szerkesztésű közös könyörgések, a felelős lelkipásztor láttamozásával. A karitász munka területe is nyitva áll. ünnepek előtt személyesen viszik el az egyházközség ajándékait azoknak, akiket ezzel valóban segítenek. Kedves szóval, énekkel érzékeltetik az egyház és a tagok azonosságát, összetartozását. (1Kor 12,27 — Ef 2,22) A betegek miséje kapcsán azok számára, akik a szent kenetet fölvették, különböző keresztény motívumokkal díszített emléklapokat készítettek. Egybecseng mindez a zsinati szöveggel: ,,A szeretet és az irgalmasság művei kiváló tanúbizonyságot tesznek a keresztény életről. Az apostolképzésnek tehát e művek gyakorlására is rá kell vezetnie a híveket, hogy már gyermekkoruktól kezdve tanulják meg az embertestvérekkel való együttérzést és — ha ezek ínséget látnak — nemes lélekkel való megsegítésüket”, (Dekr. 31. p.) Az eddig felsoroltakban bizonyára sokan saját lehetőségeiket, vagy már megvalósított eredményeiket ismerik fel. Ennek csak örülni lehet, hiszen ez is bizonyítéka az egyházi közösségek egymást kovászosító szerepének. * * * Az egyházközség életében a képviselőtestület — Hívek Tanácsa — a házasok, szülők, ministránsok, a karitász munkatársai stb. mind-mind az egy közösség tagjai és összetartoznak. Szennay András főapát megjelölését alkalmazva: egyházi kisközösségek. VI. Pál Evan- gelii nuntiandi apostoli buzdítása szerint, ha ezek „táplálékukat az Isten igéjéből merítik és nem engedik magukat félrevezetni szélsőséges politikai törekvésektől. Ha őszintén és engedelmesen ragaszkodnak a helyi és egyetemes egyházhoz és annak pásztorához, és nem merül ki működésük a bomlasztó kritikában. Ha minden ember felé nyitottak, azaz nemcsak önmagukat tartják Krisztus igazi egyházának, hanem ellenkezőleg: meg vannak győződve arról, hogy az egyház más formában is kifejezheti magát, mint az ő csoportjaik. Ha nem gondolják, hogy csak saját tagjaiknak kell hirdetni az evangéliumot, hanem napról napra növekszik felelősségtudatuk... Csak ha ezek a feltételek megvalósulnak, akkor töltik be alapvető hivatásukat ezek az egyházi közösségek: azaz, miután meghallgatták az evangélium üzenetét, a feléjük is irányuló evangéllzációt, maguk is haladéktalanul az evangélium hirdetőivé lesznek”. (Új Ember, XXXIII/18.) A Szent Imre Plébánia Munkaközössége HITRE NEVELÉS A CSALÁDBAN „Az Isten- és emberszeretet gyújtópontjává kell válnunk, hogy bevilágítsuk a földet" — ez áll szüleim aranylakodalmi emlékalbumában. Hangtalan életük termékeny tanúságává lett fokozatosan kiteljesedő kereszténységünknek. Bár kezdetben nem voltak ún. „rangjelzett” keresztények. De mindig adtak tudatosan, viszonzást nem várva, és nem íratták nevüket az „adakozók” kőtáblájára. Misére elmentek, pénteken nem ettek húst, egyházi iskolába adtak minket, hogy hivő embert neveljenek belőlünk. Életünk családközpontú, munkás és fegyelmezett volt, meleget és fényt árasztott otthonunkban. Az „otthon” számunkra a boldog 183
