Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - FIGYELŐ - Széll Margit: A teológia szolgáló feladata
A TEOLÓGIA SZOLGÁLÓ FELADATA Mint pap, elkezdem a szent áldozatot. Az ige liturgiája alatt azonban legjobb, ha beülök a padba a hívek közé. A világiak felolvassák a szentírási részeket, az igehirdetést egy laikus teológus tartja. Utána mint pap ismét az oltárhoz megyek, hogy bemutassam az eukarisztikus áldozatot. — Yves Congar ezzel a képpel ábrázolja azt a belső egységet, amit a zsinat utáni teológia kíván megvalósítani Isten népe életében. A megható kép azonban még nem a megvalósult jelent, hanem az annyira várt jövőt ábrázolja. Az „Irányelvek.. Amikor az elkövetkezőkben vázoljuk a világiak teológiájának ekléziológiai elveit, azokat, amelyek a zsinatot átjárták, — nem akarunk felesleges ismétlésekbe bocsátkozni. Mégis sok újat mondunk vele, ha ezideig nem is maradt minden csak pusztába kiáltó szó. Yves Congar, korunk egyházi igényeinek érzékeny felismerője és a megújulás egyik előkészítője már jóval előbb és folyamatosan kidolgozta azokat az általános irányelveket, amelyek a helyi adottságok sokrétűségében csak fokozatosan valósulnak meg: Jalons pour une theo- logie du laícat, Paris, 1953—64. Vannak egyházak, ahol lassan, de annál erőteljesebben fejlődik ki Isten népe hivatása, ezért hasznos az elveket újból felidézni, hogy a helyes utat el ne tévesszük. Ilyen fokozatosan fejlődő, alapjaiban megújuló állapotban van jelenleg hazánk helyi egyháza is, — azzal a többlettel, hogy nálunk a legáltalánosabb elvek is sajátos magyar zamattal érlelik be gyümölcseiket. Lumen Gentium (1964.) lett az a határkő, amely ismét derűssé és életszerűvé tette egyháztanunkat. Nemcsak arról beszél, hogyan hallgassuk a tanítást, hanem arról is, hogy a hívek „testébe oltva” miként lesz virágzó tanúságtétellé a teológiai könyvtárak mindmegannyi értékes kincse. Amint Magnus Löhrer fogalmazza: „A keresztény nép sajátos szolgálata az, hogy a kinyilatkoztatást önmagán át megtestesítve vigye be a világba" (Mysterium salutis, 3. L'Eglise et la transmission de la révélation, Paris, 1969. 90. francia ford.). Isten népének újraértékelése a zsinat egyik kopernikuszi fordulata volt. A világiak, mint tanuló és tanúságot sugárzó hívek, újra megalapozzák helyüket az egyházban. A „világi hívek teológiájának" megjelenése már jóval a zsinat előtt korszakalkotó volt, részleges feldolgozása azonban az egyház számos területén még ma is késik. (Vö. J. Grootaers: La fonction théologique du laic dans l’Eglise — La service théologique dans l’Eglise, Mélan- ges offerts á Yves Congar, Paris, 1974. 83—108.) A megújulás irányai Hendrik Kraemer, a „laikológia mestere" és protestáns iskolája élénken és eredményesen reagált Congar prófétai meglátásaira. Elvei nyomán fogalmazták meg a hívek keresztény hivatását, és egy új képzési rendszert alkottak a szekularizált társadalom számára. Három irányba indultak: — Kidolgozták a protestáns igehirdető teológiát (ezt tanítják hazánkban is az evangélikus és a református akadémián), — utat nyitottak helyi és világszinten az ökumenikus szolgálatoknak, amelyeknek alapja a közös lelkipásztorkodás és sze- retetszolgálati (diakóniai) munka. Új nézőpontot adtak a laikus apostolkodásnak: ami készséges beilleszkedést jelent az adott társadalmi környezetbe, hogy annak pozitív és humánus értékeit felhasználják. — Egy időben kétségtelenül erősebb hangot kapott a radikális szárny is: John Robinson anglikán püspök, az amerikai Gibson Winter és a hollandok „enfant terrible”-je: J. C. Hoekendijk személyében. — A ki eg yen súlyozód ás során a katolikus egyházi felfogás is eljutott odáig, hogy a klérus kötelessége megfelelő magasabb képzést adni az érdeklődő és szolgálatkész világiaknak, — de azt még nem vették figyelembe, hogy a laikusok milyen tapasztalattal szolgálhatnak a lelkipásztorok és a teológusok számára. A világiak gyakorlati bekapcsolásában élenjáró munkát végzett a Downside-i bencés apátság. A neves „Downside-csoport” egyházi és világi teológusokból álló „családi közösségeket” hozott létre, hogy kiemelje a katolikus teológiát a klerikális és a felekezeti gettóból és így az egyház a világi tagjai segítségével találkozzon korunk problémáival.— Hasonló felfogásban másutt az irodalmi és művészeti élettel kezdtek párbeszédet. Főleg H. U. von Balthasar, Ch. Moeller tudatosították az egyháziakban a hivő írók és művészek teológiai és üdvszerző küldetését. „Igen fontos, hogy az élő Isten kinyilatkoztatását ne csak az igazság és jóság területén, hanem a szépség összehasonlíthatatlan ragyogásában is 173
