Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 3. szám - TÁVLATOK - Világiak az egyházközség életében

(Auswahlchristen und Sozialform der Kirche, Diakonia, 1975/3.) Ebből a tényből az is kitűnik, hogy a sértetlen keresztény hit továbbadása és az egyházközségek tanúsága milyen szorosan egymásra utalt. A megújulás „történeti helyei” ezek, ahol a tagoknak a hit teljes életét kell bemutatniuk és élniök. Az egyházközségek a helyi igények szerint különféle csoportokat alkotnak. Ezek elrendeződése a policentrikus integráció, azaz a többközpontú egységesülés felé mutat.

Az utóbbi években az egyházban — a régi szerzetesrendekhez hasonlóan — zárt egységekbe tömörült, mélyebb lelki igényű hivő közösségek is keletkeztek. Ezek önmagukat „teljes keresztényeknek” nevezik, és a véleménybeli és magatartási uniformitás jellemzi őket Ezek olykor az egyházi közösségek többi tagjait „másodrangú keresztényeknek” tartják, a közösség szolgálatától pedig visszahúzódnak. Az ilyenek alkalmatlanná válnak a mai egyházi igények és az evangéliumi küldetés betöltésére.

Az emberek nagy része azonban kereső-jóakaratú várakozással tekint az egyházra, de könnyen elsodorhatják őket az új, érzelmi-fanatikus, egyházon kívüli vallásos csoportosulások. Ezért pontosan ismertetni kell a hívekkel, hogy az egyház az üdvösség látható jele, ugyanakkor közösségi, társadalmi realitás is. Szükséges meghatározni azt is, hogy ki az, aki az egyházhoz tartozik. Bár az egyház az üdvösség egyetemessége miatt elvileg nyitott bárki felvételére vagy újrafelvételére, az egyházhoz-tartozás határai azonban kifejezettek, de sohasem lezártak, hanem átléphetők és átjárhatók.

Az egyháziasság, azaz az élő egyházhoz tartozás jegyeit Michael Sievernich (München) foglalja össze (Wann ist man kirchlich? Diakonia, 1975/3.). A köztudatban a „templomba járást" szokták említeni, de ez önmagában még nem fejez ki mindent. Pontosabban így fogalmazhatunk : az igazi egyháziasság jellemzője a hitigazságok együttes elfogadása, az egyházi közösséggel azonosult magatartás, erkölcsi normák elfogadása, aktív részvétel a liturgiái és szentségi életben, és az egyháznak, mint a hívők közösségi intézményének elfogadása. —• Charles Y. dock vallásszociológus tágabb dimenziókat jelöl meg: vallásos élmény, vallásos hit, hitismeret, vallási gyakorlat és a vallási élet felismerhető hatása az adott személyiségben, amely kisugárzik környezetére. — Az egyháziasság jegyeinek összességét egy személyben megtalálni ritkán lehet. Amint már említettük, ma többnyire csak részleges azonosulással találkozunk. Gyakori az is, hogy szétválik a vallásosság az egyháziasságtól. Az utóbbi feltételezi a történelmi egyház életének belső vállalását, a mindig megújuló tanítást, az erkölcsi és liturgikus életet. A közelmúlt vallásos élménykeresése mellett ismét egyre inkább előtérbe kerül a vallás tudásának, a hitismeretnek a jelentősége. Emiatt nő az igény a felnőttek vallásoktatására vagy magasabb fokú képzésére. Sajnos, a sokféle próbálkozás európaszerte sem tudott könnyen használható, olcsó és népszerű könyveket a korszerű hitismeretről közzétenni. Nem váltak be a rövid hitformulák sem. Az ilyen összefoglalásokat csak azok értékelhetik, akiknek már élményük és előzetes, többirányú és bővebb ismeretük van a közölt anyagról. Sokat segít viszont az érdeklődőknek a kötetlen beszélgetés a teológiailag képzett világiakkal, egyénileg vagy akár csoportosan a szentségi előkészítések alkalmával. Minden aktív kereszténynek szorgalmaznia kellene vallási továbbképzését. Az alkalmi igehirdetés is előnyös: esketés, temetés alkalmával, a keresztelési ünnepségen, — amennyiben felkeltheti a közömbösök érdeklődését, de a kapcsolat további kialakítása már a közösség feladata.

A keresztény cselekvés „helyei"

Az elvi igények meghatározása után néhány gyakorlati formát mutatunk be: milyenné válhat a jövőben egy plébániai közösség szerkezete. Az egyházi közösségek jövő formáját a kétirányból jelentkező feszültség érleli, — írja Josef Bommer, a luzerni pasztorálteológus (Zur Integration des Laienteologen in die Gemeinde, Diakonia, 1975/1.). Egyrészt a mai életstílus kívánja az új plébániai modelleket, másrészt a szorongató paphiány. A gyakorlati megoldások jelenleg három alapforma köré tömörülnek:

!. Team-plébániák, li. papnélküli plébániák, III. szakosodott plébániák

I. A team-(csoport)-plébánia olyan közösségi összetételt kíván, amelynek minden tagja saját alapfeladata mellett más és más témakörben is szakosodott. Eddig egy nagyobb plébániát egy plébános vezetett, neki voltak alárendelve a káplánok. A nők rendszerint házvezetők, takarítók, legfeljebb adószedők és kántorok lehettek. Ma Svájc városaiban egy nagyobb plébánián a plébános egy helyettessel (káplán), egy főfoglalkozású laikus teológus a felnőttek oktatására, egy hitoktató (nő) a gyermekekkel való foglalkozásra és egy szociális, egészségügyi tanácsadó és munkatárs (nő) alkotnak egy közösséget. Ezzel az átalakulással meg152