Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Balázs Pál: Világiak Isten népében
re polgártársaikkal, latba vetve szaktudásukat és sajátos felelősségtudatukat. De mindig és mindenben keressék Isten országának igazságát, s amellett igazodjanak az egyes korok és helyek különböző körülményeihez.” (Világiak apostolkodásáról hozott határozat — Apos- tolicam actuositatem, 7.) Természetesen a világiak világi hivatásának kibontakoztatásában is érvényes a tagok kölcsönhatása. Ezért a látható egyházban a papság részéről meg kell kapniuk azt a hatékony segítséget, ami csakis a papság speciális küldetésétől várható. A világiaknak az egyházban és a világban betöltött hivatása nem azt jelenti, hogy a papságnak csökkent volna a felelőssége, szerepe, illetve beszűkült volna hivatásterülete, hanem arról van szó, hogy a zsinat helyreállította a tagok közti egyensúlyt, mely a világi hívek megbecsülését, hivatásuk elismerését jelenti, s ezáltal új távlat nyílt meg az egyház előtt. A világiak különféle munkaterületei A világiak sokféle munkát végezhetnek az egyházban is és a világban is. — A világiakról szóló dekrétum a következő munkaterületeket sorolja fel: „... az egyházi közösségeket, a családot, az ifjúságot, a társadalmi környezetet, a nemzeti és a nemzetközi életet. Minthogy pedig napjainkban egyre fokozódik a nők tevékeny szerepe a társadalmi élet egész területén: igen jelentős dolog, hogy egyre nagyobb szerep jusson nekik az egyházi apostolkodás különféle területein is.” (Vil.ap.9.) Első helyen szerepel az ,,egyházi tevékenység." Elsősorban arról van itt szó, hogy a hívek papjaikkal együttműködve egyházközségük keretei között dolgozzanak. Vigyék oda sajátos problémáikat és a világ gondjait; vitassák és oldják meg azokat a közösség erejére támaszkodva.13 Az egyház és így egy konkrét egyházközség központi élettevékenysége a liturgia, melyből erejét meríti. A világiaknak a liturgiába történő cselekvő bekapcsolódása megszüntette azt a korábbi ellentmondást, hogy a liturgia érthetetlenné vált a nép számára, minthogy a papság kiváltságává kövült. Az aktív részvétel a hívek általános papságának egyik kifejezője.14 A hivők a szentségek kiszolgáltatásának nemcsak alanyai, hanem bizonyos fokig részesei is. Egészen nyilvánvaló ez a házasság esetében. Fennáll elvileg a keresztségnél is. A világiak szentségkiszolgáltató tevékenységét azonban tovább lehetne terjeszteni például, ha a betegek mellett dolgozók kaphatnának megbízást az áldoztatásra; vagy pedig világi hivő töltené be házasságkötések esetén a hivatalos egyház tanúi szerepét stb. A világi apostolkodás egész skáláját lehetne kiépíteni. Még az is felvetődik, hogy lehetséges-e a papi renden belüli további tagozódás? Különösen a hivatások megfogyatkozása miatt nagy segítség lenne a világi foglalkozású hivők bevonása egy-egy sajátos területre. Ha kisebb szentségi fokozatokat is megkülönböztetnénk, akkor például orvosok és ápolók —• férfiak és nők egyaránt — felszentelés révén lelki orvoslást is tudnának nyújtani, például a betegek kenetének feladása által.15 A világi hivő ige-szolgálatának lehetőségéből következik, hogy az igehirdetés nem a lelkipásztor magánvállalkozása, hanem az egész nép ügye. Ezért helyettesítheti bármelyik arra alkalmas hivő a „hivatalos" igehirdetőt, a felszentelt papot. Elsősorban ott, ahol erre szükség van. De elképzelhető ez a lelkipásztor mellett, jelenlétében is. Például a hitoktatás keretében, bibliaórákon, temetésen, más szertartásokon, sőt a szentmisében is. A világi hivő igazi apostoli területe a felnőtt társaik körében felmutatott tanúságtétel. Itt vetődik fel a kérdés, nem kellene-e az egyházközségeken belül kisebb családias közösségeket létrehozni, melynek vezetője nem lenne felszentelt pap, hanem megfelelő felhatalmazással rendelkező világi hivő. Bármilyen formában vett ige-szolgálat mellett számos más lehetőség is kínálkozik a világi hivő számára, hogy bekapcsolódjék az egyház életébe. A zsinat hangsúlyozta, hogy a hívőnek latba kell vetnie szakértelmét, felkészültségét, minden olyan probléma megoldásában, mely felvetődik a helyi közösségekben. (Vil.ap.10.) A világi híveknek felelősséget kell éreznie és viselnie az egyház minden életmegnyilvánulása, —■ fennmaradásának anyagi teltételei iránt is. Ez azonban nem azt jelenti, hogy egyetlen „joga” az adózás. Mindenhez hozzászólhat, ami a közösséget érinti, és hozzá is kell szólnia, még a „lelkiekhez" is (szentbeszéd, ünnepségek levezetése, betegellátás kérdése stb.) .Van olyan vélemény is, mely szerint minden olyan ügyet, amely nem kifejezetten lelkipásztori (így adminisztrációs, irodai, karitász stb. munkát), világi hívőkre kellene Bízni.16 A hivő apostolkodása nemcsak azt jelenti, hogy köze van a templomi és plébániai élethez. Egész élete apostoli lehet, ha liturgikus élménye „odakint", az életben hoz gyümölcsöt. A zsinat a világi hivőt éppúgy Krisztus műve folytatójának tekinti, mint a papságot. 148
