Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Katona Nándor: Gyermeksírás a szentmisén
népe tanítása és tájékoztatása terén. Nagyon sok embernek ez egyetlen vallásos témájú szellemi tápláléka egy egész hétre abban az információ áradatban, amely napról napra rázúdul. Nem látszik helyesnek és célszerűnek ezt a fontos ténykedést csillapíthatatlan gyereksírással megzavarni még akkor sem, ha ez a prédikáló papot egyáltalán nem zavarná. Sajnos, azonban nem minden pap rendelkezik olyan idegzettel, hogy ilyen esetben nyugodtan tovább tudna beszélni. Többeket egészen megbénít egy ilyen nem várt epizód és egész heti szorgalmas készületük megy tönkre. A jelenlévők pedig nem kapják meg azt, amit joggal elvárhatnak papjuktól. Arról nem is beszélve, hogy a hívek közül legtöbben idegesek, bántja őket, hogy elestek attól a szentbeszédtől, — illetve legalább egy részétől —, amelyre talán már régóta vártak. Azt is jól tudjuk, hogy a templomi énekkarok tagjai milyen nagy munkával és mennyi áldozattal készülnek fel arra, hogy az istentiszteletek fényét emeljék, sokszor igazán művészi színvonalú énekszámaikkal. Leverő és igen hangulatrontó, amikor egy klasszikus mise piano szóló részének éneklése közben egy rikoltozó kisgyermek futkározik, édesapja pedig oda-vissza kergeti a templomban, hónapokon keresztül szemmel tarthattam egy fiatal házaspárt két év körüli gyermekükkel, éppen azon a szentmisén, amelyen az énekkar is szerepelt. Ha rossz kedve volt, akkor nyűgösködött, sőt hangosan sírt, ha jó kedve volt, akkor futkározott, és hangoskodott, láthatólag élvezve a szereplést. Nem hiszem, hogy szülei egykét pillanattól,, néhány mozzanattól eltekintve bele tudtak volna kapcsolódni a szentmisébe. Ügy tűnik, egy ideig ésszerűbb lett volna, ha fölváltva jöttek volna a templomba. Régi erkölcstani alapigazság az, hogy a közérdek előbbre való mint az egyéni érdek. Ez így van a lelki dolgok esetében is. Tehát az egész közösség lelki java fontosabb, mint az, hogy egy síró kisbaba jelen legyen a szentmisén. Azt hiszem, nem túlzó az a vélemény, hogy olyan két-három éves csöppségeket, akik kellő módon még nem fegyelmezhetek, ne vigyünk közösségi istentiszteletre. Hiszen sokszor még az is zavarja a környezetet, ha a kicsinek kulcscsomót vagy rózsafüzért adnak a kezébe, hogy nyugton maradjon és azzal szórakozik kellő zörgés kíséretében. Anélkül, hogy párhuzamot akarnánk vonni az előadó- vagy hangversenyterem és a templom között, mégis megemlítjük, hogy a kicsinyek is a társadalom tagjai, (ahogyan isten népébe is beletartoznak), és ennek ellenére senki sem háborog amiatt, hogy tudományos előadásra vagy hangversenyre nem mehet olyan korú gyermekkel, aki akár az előadót, akár pedig a hallgatóságot zavarhatná. Természetesen már az ilyen korú kisgyermeket is vigyék el a keresztény szülők a lehető leggyakrabban a templomba, hogy ott minél több vallásos benyomást kapjon bontakozó lelke. De ezt olyankor tegyék, amikor egyrészt nem zavarnak vele senkit (vagy legfeljebb csak egy-két imádkozó embert), másrészt a két-három évesnek nyugodtan magyarázhatnak is, anélkül, hogy ez bárkinek is kellemetlen lenne. Felmerül még az a kérdés, hogy mi legyen az olyan kismamával, aki nem tudja a nagymamára bízni gyermekét s mondjuk a férje éppen szolgálatban van vasárnap. Ha a dolog jogi oldalát nézzük, akkor nyugodtan kimondhatjuk, hogy ilyen esetben nem köteles részt- venni a szentmisén. Persze, ha mégis elmegy gyermekével és a gyermek sírása miatt kellemetlen helyzetbe kerül, joggal várhat türelmet és megértést elsősorban a miséző pap részéről, másrészt a hívő közösség részéről is. Mindenképpen helytelen, ha zavarát még fokozzuk azzal, hogy az egész templom színe előtt rászólunk és megszégyenítjük. Ezzel elérhetjük azt, hogy soha többé nem jön szentmisére. Alkalomadtán négyszemközt kell vele tisztázni ezt a kérdést. Ami pedig az említett kedves öreg néni megnyugtató szavait illeti, készséggel elhisszük, hogy őt nem zavarta a hangos gyereksírás (különösen, ha nagyot hall). Sajnos, nem mernénk ugyanezt mondani mindenkiről, s nem mernénk mások nevében is nyilatkozni ebben a kérdésben. Talán helyesebb és célszerűbb lett volna, ha valahogy így szólt volna: „Kedveském, ha egyedül van a kisgyermekkel és vasárnap szentmisére szeretne jönni — hogy hasonló, kellemetlen helyzetbe ne kerüljön —, szívesen vállalom, hogy a szentmise idején vigyázok a kicsire, sőt barátnőimmel is beszélek, s biztosan közülük is akadnak, akik segítenek." Nagyon kedves, hasznos, az egyén és közösség érdekét egyaránt figyelembe vevő szolgálat lenne ez az idősek részéről. Katona Nándor Könyviig'/elő: A Szent István Társulat kiadványai: Kecskés Pál: Lélekben és igazságban (elfogyott) — Teológiai Kiskönyvtár: Farkastalvy Dénes: Bevezetés a szentírástudományba, Békés Gellért: Oku menizmus. 131
