Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cserháti József: A papság lelkipásztori szellemű teológiát vár
dék, s hogy tevékenységének, képességeinek határai vannak. Az új feltörés nem akar megelégedni azzal, ami az embert körülveszi, sajátmagán túllépve értelmezést keres, és az „értelmezések értelmezését” várja valakitől vagy valamitől. Mint új tudat jelentkezik a személyi önértékelésre való törekvés. Százmilliók szabadságvágya és tényleges felszabadulása korunk alapvető, formáló tényezői közé tartoznak. Az emberek nagy tömegei kezdik átélni, hogy az ember több, mint az életet biztosító feltételek, mint a gazdasági és kulturális tényezők együttvéve. Az új lelki megindulás csendet, meditációt, magábatérést keres, az ember mély megalapozás után vágyódik, melyben állva bátran nézhet önmagába és a világba. A mai ember önértékelésének, lelki-szellemi újjászerveződésének vagyunk tanúi. A keresztény értékek új felragyogtatásában nagy feladat és nemes hivatás hárul a teológusokra. Mi a teendő? Sem illetékesnek, sem felkészültnek nem érzem magam ahhoz, hogy konkrét tervet vagy programot jelöljek meg. összegező felsorolásban mégis egy-két röpködő gondolatomat új nyomatékkai megismételném. A püspökök igyekezzenek még több gonddal megvalósítani a zsinat célkitűzéseit a papnevelésben és a papi továbbképzésben. Hassanak a lelkipásztorkodó papságra: olvassanak többet, járassanak teológiai folyóiratokat, — érdeklődjenek az egyház belső alakulásainak teológiai kérdései iránt és tanuljanak meg mai szemmel látni. A püspökök komolyan törődnek a rekollekciók és a lelkipásztori kurzusok megszervezésével. Tervszerűbb lenne, ha az egész ország papságát azonos elvek alapján felvilágosító és továbbvivő tudásanyaggal tudnánk ellátni, melynek elsősorban az ekleziológiát, a misztériumteológiát és a legalapvetőbb biblikus kérdéseket kellene felölelnie. Az ökumenéről sem szabad megfeledkeznünk! A liturgikus megújulás, a szentmise méltó és szép ünneplése mögött hiányzik a biblikus felfrissítés, még inkább azonban a húsvéti misztérium és az egyház misztériumának megtisztított, mai dogmatikus tudás mélységéből feltörő átélése és átéltetése. Ezek hiányából erednek a liturgikus konstitució elleni hangulatok. A Püspöki Kar márciusi konferenciáján örömmel vette tudomásul, hogy a teológiai tanárok januári értekezletén hozott határozatában felajánlották segítségüket a papság továbbképzésében, nyári kurzusok, rekollekciók stb. rendezésében. Ennek szorgalmazása és az eredményes együttműködés biztosítására a Püspöki Kar 3 tagú püspöki bizottságot állított föl, amely a már azóta megalakult 6 (vagy 9) tagú teológiai bizottsággal együtt haladéktalanul hozzálátott több évre szóló tervezet kidolgozásához. A teológusok az utóbbi időben, mint tanító és nevelő közösség találtak egymásra. Ennek azért nagy a jelentősége, mert összeadva erőiket, — ezt a korszerű teológiai jegyzetek készítésével bizonyították is, — a püspökök elgondolása alapján az előzőkben felvázolt pasz- torális struktúrát be tudják építeni a teológia anyagának egészébe. A teológusok legyenek a püspökök segítségére a rekollekciók és a kurzusok megszervezésében és lebonyolításában, írásaikban különös tekintettel legyenek a papság éhező várakozásaira: mélyebbről és belülről, s főleg türelemmel elvezetni a forrásokhoz, mindig olyant mondani, ami meghat, felráz és táplálékot nyújt a paptestvérek és a szomjazó rábízottak számára. A legelvontabb teológiai kérdést is olyan formába lehet öltöztetni, hogy a közlésnek nem kell misztikusnak és homályosnak lennie, mert ebből egyáltalán nem következik, hogy mély: továbbá álljon és illeszkedjen bele a legkisebb anyag is az üdvösségrendi közlés érthető és éltető egészébe. Ne szedjen szét, hanem építsen, s álljon mindig tisztán és felismerhetően készen az új, ha el is kell távolítani használhatatlan köveket. Folyóiratunkon érződjék a pasztorális elkötelezettség és készség: minden írás utaljon a kérdésre: „ad quid utile?” És a papság? A mondottakból világos, hogy mi a feladata. Legyen megnyitott, akarjon továbblépni, legyen hálás a felkínált segítségért, informálja állandóan ordináriusát a konkrét pasztorális helyzetről, meglátásait, ötleteit közölje a teológusokkal. Az utóbbi időben egyre többen olvasnak és mindig többen lesznek azok, akik teológusokhoz is fordulnak eligazításért, felvilágosításért. A hierarchia egyik legfőbb mai gondja a pásztorok erősítése és lelkesítése. Az új lelkipásztori struktúrájú és szellemű teológiával a főpásztorok a teológusokkal együtt sietnek a lelkipásztorok segítségére, hogy az evangélium elmélyültebb és korszerűbb hirdetésével tudjanak a hívők szolgálatára lenni. Irodalom: V. Schurer: Pastoraltheologie im 20. Jahrhundert, in: Bilanz der Theologie im 20. Jahrhundert, III., Herder 1970, 385—435. — H. Schlier: Das Ende der Neuzeit, III., Herder 1971, 243—249. — /. H. Dalmais: Liturgie et mystére du salut, L'Église en priére, Paris, 1961, 198—219. — H. Fries: Aufbruch des religiösen Geistes, Stimmen der Zeit, 1976, 3, 183—196. 117
