Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szennay András - Tomka Ferenc: Egyházi kisközösségek
EGYHÁZI KISKÖZÖSSÉGEK A kisközösségek, illetve bázisközösségek az egyház reményei — írja VI. Pál pápa az „Evangelii nuntiandi" apostoli buzdításban — ha egységben vannak egyházi elöljáróikkal és az összegyházzal. (58. p.)1 — Akinek csak kevés ideje jut olvasásra, a lelkipásztori és teológiai, meg egyéb tudományos (pl. szociológiai, piszchológiai, pedagógiai) szakiroda- lomban való elmélyülésre, az is úton-útfélen találkozhat az ún. kiscsoport vagy kisközösség jelentőségének kérdésével: a 2. Vatikáni zsinat dokumentumaiban csakúgy, mint az azóta érvénybe lépett egyházi rendelkezésekben, pápai és püspökkari megnyilatkozásokban, illetőleg a profán szakirodalomban.2 A bázisközösségek, kisközösségek évek óta állandó témái a teológiai szakfolyóiratoknak és monográfiáknak. Teológiai konferenciák és lelkipásztori szimpozionok világszerte foglalkoznak a kérdéssel.3 — Ez a széleskörű egyházi érdeklődés egyrészt a korszerű lelkipásztori munka (vagy: a lelkipásztori munka korszerűsítésének) követelménye, másrészt visszatekintés a kezdetre, az első eukarisztikus „kisközösségre", az utolsó vacsora termében összegyűlt apostolokra. (L. még az ApCsel beszámolóit az első keresztény közösségekről.). A kisközösségek jelentőségét mind a világi szaktudományok, mind az egyházi megnyilatkozások hangsúlyozzák. Az általános és elvi igenlés azonban nem jelenti azt, hogy az egyházi vezetésnek nem kell elutasítania azokat az — olykor veszélyes — szélsőségeket, melyek e közösségek gyors elszaporodása nyomán itt is, ott is felütötték fejüket. Ilyen értelemben nyilatkozott VI, Pál pápa fent említett apostoli buzdításában, és ilyen szellemben kell értelmeznünk a Magyar Katolikus Püspöki Karnak 1976 decemberi konferenciáján kiadott nyilatkozatát. Elöljáróban meg szeretnénk jegyezni, hogy aki közelebbről ismeri a világegyházon belül a kisközösségek helyzetét, az tudja, hogy — bár a nyugati sajtó (sajnos, gyakran a vallásos sajtó is) szívesen foglalkozik „szenzációs esetekkel”, így a kisközösségekben is fellépő kontesztálókkal, olykor destruktív csoportokkal — a szélsőséges esetek csupán jelentéktelenebb százalékát teszik ki azoknak a közösségeknek, amelyek hitből és szeretetből fakadó munkáját látva a IV. Püspöki Szinódus, majd VI. Pál pápa az egyház közösségi megújulásáról, új pünkösdjéről beszélt. Az alábbiakban rövid áttekintést szeretnénk adni arról, hogy I. mit mondanak a hivatalos egyházi megnyilatkozások a kisközösségekről; 2. melyek a feltételei, hogy egy kisközösség katolikus bázisközösségnek nevezhesse magát; 3. mi a kisközösségek szerepe korunk egyházában; 4. milyen gyakorati útmutatást kaphatunk a mondottakból a magyarországi lelkipásztorkodás számára. A kisközösségek és a hivatalos egyházi megnyilatkozások A biblikus alapokra már utaltunk. Nem foglalkozunk itt azzal a történeti ténnyel, hogy az egyház életében a szoros értelemben vett intézményes szervezetek (plébániák, egyházmegyén) mellett mindig voltak kisebb-nagyobb közösségek, csak a legújabb megnyilatkozásokra utalunk. A biblikus alapok és háttér vázolásától most eltekintünk. Ez minden, Szentírást figyelemmel olvasó ember előtt ismeretes. a) A 2. Vatikáni zsinat és a közösségek. Ismeretes, hogy a zsinat egész szemlélete közösségi volt. Ez tükröződött úgyszólván minden zsinati dokumentumban. Annak ellenére, hogy a zsinat részletekbe nem akart bocsátkozni — a konkrétizálás a zsinat utáni munka feladata —, mégis ismételten szólnak a dokumentumok a kisközösségek jelentőségét hangsúlyozó, kialakítását szorgalmazó gyakorlati útmutatásokról. Ismeretes, hogy a zsinat a lelkipásztorkodás egyik alapfeladatát a személyes kapcsolatokra épülő közösségek kialakításában jelölte meg. így például a papi szolgálatról és életről szóló rendelkezés a kisközösségek létrehozására hívja fel a lelkipásztorokat. „A lelkipásztori tevékenység nem szorítkozhat csak arra, hogy a hívekkel egyenként törődjék, hanem természetszerűen ki kell terjednie arra is, hogy kialakítsa a valódi keresztény közösséget". — A lelkipásztorok „szenteljenek nagy figyelmet a fiataloknak, nemkülönben a házasoknak és szűkölködőknek. Jó volna, ha baráti közösségben egymásra találnának, és így kölcsönösen segíthetnék egymást abban is, hogy a nemegyszer nagyon is kemény életkörülmények között könnyebben és teljesebben élhessék a keresztény életet" (6). — A világiak apostolkodásáról, valamint a missziókról szóló rendelkezés hangsúlyozza, hogy az apostoli küldetés, amelyet minden keresztény megkapott, a legtökéletesebben a kisközösségek által valósítható meg, ezért a kisközösségek (coetus, coetus minores) létrehozását ajánlja fiatalok és családok számára egyaránt (Világiak apostolkodása 11, 17, 30; Missziók 15). — Ismételten találkozunk a jézusi ígéretre hivat118
