Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Cserháti József: A papság lelkipásztori szellemű teológiát vár
TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Folyóiratunk a jövőben fokozódó mértékben kíván a lelkipásztorkodó papság segítségére lenni. E törekvésünkből fakad, hogy „Teológiai-lelkipásztori jegyzetek" rovatunkat „TEOLÓ- GIAI-LELKIPASZTORI KÉRDÉSEK" címen a jövőben kibővitjük. Papi és világi Olvasóinkat egyaránt kérjük, szíveskedjenek közreműködésükkel törekvésünket támogatni. s z e r k . Cserháti József pécsi püspök A PAPSÁG PASZTORALIS SZELLEMŰ TEOLÓGIÁT VAR (A püspökök és teológusok együttműködésének fontossága) Hazánk öt papnevelő intézete, a budapesti Hittudományi Akadémia és a szerzetesteológiák tanárai folyó év január 24—26-ig, közel teljes létszámban, előre megszervezett tudományos értekezletre ültek össze. Dr. Szennay András pannonhalmi főapát, professzor, a Püspöki Karnak a teológiai tanárok továbbképzésével megbízott tagja jól átgondolt szervezésével, alapvetően fontos kérdések megtárgyalását tűzte ki. Ha az előadások, az ankétok és az egyes csoportokban folytatott megbeszélések címmegjelöléseit egy pillantással egybevetjük, meg lehet állapítani: az értekezlet nemcsak tartalmi felépítményében, hanem szellemében is azt juttatta kifejezésre, ami az utóbbi időkben a magyar teológusok munkájának, keresésének sajátos jelleget adott, — s ez a pasztorális beállítottság, a lelkipásztori megnyitottság az egyház mai gondjai és korszerű feladatai felé. Alszeghy Zoltán, a római Gregoriana egyetem professzora állapította meg: „Jellemző a magyar teológiára annak a kérdésnek a hangsúlyozása, milyen követelményeket támaszt a mai magyarországi lelkipásztori helyzet és a magyar társadalomban uralkodó világnézet a hit korszerű tolmácsolása szempontjából." A budapesti értekezleten a rendezőség felkérésére én is vállaltam előadást: „Tézisek az egyházi tanítóhivatal és a teológusok viszonyáról." Az előadások alkalomszerűségét az 1977. januárjában, a Vigíliában megjelent: „Az egyházi tanítóhivatal és a mai teológia” c. tanulmányom adta meg. Hazánkban ma, mint mindenütt, a főgond az emberek hitben való megőrzése, vagy újból Istenhez való vezetése, egyszóval: Jézus Krisztus üdvösségi művének mai, lelkipásztori szolgálata. Idevonatkozó tételeimet kívánnám most a lelkipásztorkodó papság számára ismertetni és kifejteni. Szeretném megmondani, milyen teológiai elmélyítést és eligazítás vár ma papságunk a teológia hivatott művelőitől. A lelkipásztori struktúra Talán a legegyszerűbb, ha a pasztorális teológiának nevezett tantárgy vagy teológiai ág körülírásából indulunk ki és e tárgy alakulási folyamatát és történelmi hátterét vizsgáljuk meg. Ma úgy látjuk, hogy a pasztorális teológiától, mint sajátos stúdiumtól elkülöníthetjük a teológia egész birodalmának pasztorális szemléletét és értékelését, kritikai és strukturális elrendezését. Az elemző továbbjutás szempontjából fontos, hogy módszertanilag megvizsgáljuk a pasz- torálisnak, mint teológiai tárgynak természetét és célkitűzéseit, s erről az oldalról kiindulva kérdezzünk az egész teológia lelkipásztori struktúrája után. A szóban forgó teológiai ágat praktikus teológiának is nevezzük, amivel azt akarjuk kifejezni, hogy a teológiának, mint elméleti tudásnak az életben való megvalósításának lehetőségeit és feltételeit vizsgálja. A praktikus teológia legfontosabb tárgyai: a liturgia, a katekétika és az igehirdetés. Rendeltetésük az evengéliumi igazságnak, a keresztény hitnek megfelelő életalakítás szorgalmazása és elősegítése, vagyis az egyház önmegvalósítása — a hitbeli tudás életbe való átültetésével. Mindhárom valóban sajátos, közvetlen az ember felé forduló tárgy, ha ezeket a teológia többi ágával hasonlítjuk össze. Egyik teológiai ágban sincs szó arról a szituációról, melyben az egyház itt és ma él, mely112
