Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - FIGYELŐ - Gondolkodók a halálról
Több vagyok, mint a testem? A biológia, az élet „kezdetének” és „végének" pillanatát nem tudja pontosan meghatározni. A szülök ivarsejtjeinek összeolvadása, a kromoszómák elrendeződése, a tulajdonsághordozó gének felülkerekedése nem egy „pillanat" műve, hanem fokozatosan jelenik meg az új élet. Ha minden mozzanatot is kielemeznénk, akkor sem tudnánk a magasabb egész létrejöttére teljes választ adni. Olyan a helyzetünk, mint annak, aki ismeri az írógép szerkezetét és működését, de ebből mégsem tud teljes magyarázatot adni a vers keletkezése lényegére. Joachim lilies szerint: „Minden, ami létezik, csak az adott kutatási terület határain belül, annak módszere szerint nyer elfogadható magyarázatot. Az élő test történését ugyan leírhatjuk biokémiai folyamatokban, de ez még nem jelenti azt, hogy az élő test minden történése élettanilag megragadható." (Jenseits des Todes: A. Rosenberg, Leben nach dem Sterben, München, 1974. 57.) A biológus saját módszerén belül hiteles módon nem mondhat többet arról, ami nem anyagi, ami „lélek”. A mélyhűtéssel vagy kiszárítással élettelenné tett állati szervezetek, több száz millió éves baktériumok is életre kelthetők. Ebből úgy tűnik, hogy valamiképp az „élet a szárazanyag struktúrájában is jelen van.” Ezt az „élet-mintát” megőrzi a szervezet, de hogy honnan a minta, honnan az erő a struktúra újjászervezésére, erre a választ a szaktudomány nem adja meg. A kísérletek csak az életre, a továbbélésre adnak választ, a halálra nem. Maga az élet sem azonos a biokémiai reakciókkal, mert ezek is már az élő szervezet struktúrájának következményei (vö. J. lilies, Wissenschaft als Heilserwartung, Hamburg, 1969.). Hogy anyagi elemzéssel nem tárható fel az élet-halál teljessége, azt jól mutatja a mai gyógyászati szemlélet pszichoszomatikus felfogása is, amely a testi betegségek lelki hátterét keresi. Arthur lores szerint a körülbelül kétezer emberi betegség közül ezerötszáznak az oka tisztázatlan. Számos megfigyelés és kísérlet viszont arra mutat, hogy a lelki élet zavarai döntőek a szervi elváltozásokban: gyomor- és bélfekélyek, koszorúérszorongás, magas vérnyomás, infarktus, cukorbetegség, asztma stb. keletkezésében. Az orvostudomány gyógymódjai ilyen esetekben akkor hatásosak, ha felderítik és rendezik a betegség pszichés hátterét is. A pszichoszomatikus realizmus nem választja szét az ember „összetevőit”, hanem olyan egymásbafonódó egységben tekinti, amelyben „a szellem mint az emberi test sajátos arculata jelenik meg” (Paul Chauchard). A test művelésében is ki kell bontakoztatni szellemi jellegét ahhoz, hogy áttörhesse a test akadályait. „A lélek áttörését" elősegíti az énekben és táncban történő feloldódás. Maurice Bejárt számára a tánc a kultikus hagyományok szent művészete, amellyel a lélek utat tör a testi örömök és a szent értékeknek kifejezésére és így a lélek legalább időlegesen uralma alá veheti a testet. A mai gondolkodók az élet gazdagságát élményeik mélységéből meritik. Ha azt kérdezzük, mi az a jelenlévőség (instancia), ami ezeket az élményeket hordozza, akkor ma úgy válaszolnak, hogy szellemi létünk tudata, az énünk. Ezért ma a Descartes-i mondás fordítottja érvényes: „Sum, ergo cogito". Ez az az én-tudat, amivel inkább azonosítjuk mogunkat, mint testünkkel: Nem tudom, mi van a lábammal, szívemmel, fejemmel, de „én” úgy érzem, hogy ... — így kezdik a betegek panaszaikat. Jean Paul felteszi a kérdést: Ez az „én" lenne az ember magva, vagy csak látszat az egész? — Válaszában azonban már el is dönti, hogy tudatunk felette van és átfog minden élettani jelenséget. Ezt bizonyítják Ecetes és Sperry Nobel-díjas agyfiziológusok is. Kísérleteikben kimutatták, hogy a szellemi működés egy agytájhoz sincs kifejezetten kötve. A jobbkezes embernél a tudatjelenségek, a tudati ellenőrzés és beszélőképesség a baloldali agyi féltekéhez kötött, míg a balkezesnél ez a jobboldali féltekében székel. Szovjet kutatók kimutatták a „nagyagykéreg plaszticitását". Ha egy agyi táj, például a mozgásközpont megsérül, a keletkezett bénultságot a végtagok mozgatásával visz- szahatásként egy másik agymező veszi át. Az agyélettan mai eredményeiből J. lilies levonja a megfontolt következtetést: „...tudatunk minden élettani folyamaton felüli minőséget jelent, a tudatos szellem nem bizonyos élettani reakciók következménye, hanem inkább azok előfeltétele.” (Jenseits des Todes, 59—60) A természettudomány így nem igazolja egyértelműleg, hogy mi az, amit „én" gyanánt élünk meg. Azt sem tudjuk egzakt módon bizonyítani, hogy „a test építi magának a szellemet", vagy igazabb a Schiller-i gondolat: „a szellem az, ami testet épít magának!" Ha tehát csak a szaktudományok keretein belül maradunk, könnyen belekerülünk abba a körforgásba, ami az önmagába visszatérő szubjektivizmus perpetum mobile-je. Goethe mondatja Mefisztójával: Az ember a száraz mezőn körbe kergülő birka, pedig körös-körül üde legelő veszi körül. Kant sorsára juthatunk, aki a Tiszta Ész Kritikájában nem tud kitörni az önmaga által felállított módszerével az értelem formáiból a külső valóság mezejére. Ezért elméleti módszerét mellőzve, végül is „a gyakorlati ész hősének” vallotta magát, mert felismerte, hogy az erkölcsi cselekvés követelménye nem nélkülözheti, hogy higgyen Istenben és az eljövendő életben. Amikor pedig Kant a „halálon túli kérdést”, mint létmagyarázatot kritika alá vette, úgy látta, hogy 107
