Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - FIGYELŐ - Gondolkodók a halálról
„Sokan egy test vagyunk Krisztusban” (Róm 12,5) Emberi életünk eredete és örök jövője az Isten. A Krisztustól megszerzett üdvösség az egész emberre irányul és közösségi jellegű. Félreértenénk Krisztus tanítását, ha csupán saját lelkünk megmentésére törekednénk. A „Mentsd meg lelkedet!” jelszót ki kell bővítenünk: „Mentsd meg önmagadat, embertestvéreidet, az egész világot!" Jézus Krisztusban egy testet alkotnak mindazok, akik részesülnek a megváltásban, — hirdeti szent Pál. Bensőséges kapcsolatot kell kiépítenünk a Fővel is, a test tagjaival is. „Igazsáqban kell élnünk és szeretetben, hogy egyre inkább összeforrjunk a Fővel, Krisztussal. Ő az, aki az eaész testet egybefogja és összetartja a különféle ízületek segítségével, hogy a tagok betöltsék az erejükhöz szabott feladatkört. Így növekszik a test és építi fel saját magát a szeretetben" (Ef 4,15k). Ez azt jelenti, hogy mindnyájunk egész élete beletorkollik Istenbe, aki maga az Élet. Nem a múlt múzeumi merevségében élnek tovább a panoptikumszerű holt figurák, hanem az isteni Életben él tovább mindaz, ami méltó az örökkévalóságra. „A test feltámadása azt jelenti, hogy az ember nemcsak élete utolsó pillanatát találja meg az Istenben, hanem egész élettörténetét.” (G. Gresha- ke: i. m. 57.) A feltámadásban egymásba fonódnak az egyéni sorsok a közösségben, „olvan folyamat ez, amelyben az egész valóság megtalálja beteljesedését a szeretetben” (G. Gresha- ke: i. m. 70). A halálon túli élet eleven reménye fénnyel és erővel járja át földi életünk minden tettét, szenvedését és munkáját, és teszi nem csupán földi mértékkel mérve értékessé, hanem örök életet kiérdemlő végtelen értékű emberi vállalkozássá. A halál gondolata így veszíti el a riasztó félelmetesség ijesztő álarcát, így szabadul meg a túlvilág fogalma a kárpótláskeresés és kaján káröröm fantáziaszülte torzulásaitól; így lesz a „Jézus Krisztusban” leélt élet földi lezárulása, a halál a Krisztushoz hasonulás útja, mennyei születés, amelyen át megérkezünk a „mennyei Atya házába”. Ha halálunk Krisztus kegyelmében és szeretetében leélt élet záróakkordja lesz, akkor nemcsak azt mondhatják el rólunk mások, hogy „nem éltünk hiába”, hanem mi magunk is meghalljuk azt, amit Pál apostol jegyzett fel számunkra: „Ébredj, ki alszol, támadj fel a halálból, Krisztus rád ragyog!" (Ef 5,14) Kiss László GONDOLKODÓK A HALÁLRÓL A halál a mai ember szorongató kérdése, ezért sokfelé fordul válaszért. A halál-kérdés azonban mindig a kereső egyén életszemléletének horizontjában értelmezhető. Másként várja élete befejezését az, aki a gyönyöröket maximumig kiélvezte, mint az, aki odaadó szeretetben teljességgel feláldozta magát. Mit mondhat a halál egy olyan életnek, amelynek sohasem volt esélye a kibontakozásra? És mit érez az, aki belső boldogsága fényében ragyog halálában is? Ahány életforma, annyi halál. A kívülálló alig sejthet belőle valamit. De a „másik" halála mégis arra figyelmeztet, hogy tudatosítsuk életünket, készítsük elő a végső döntésre. A magába tekintő ember élete titkának megsejtésével próbálja a halálát is értelmezni. A végső eseményről az élet során mindenki olyan választ keres vagy formál magának, ami hitelesnek ígérkezik ahhoz, hogy betöltse életét és amit elég reményteljesnek érez arra, hogy élni-halni tudjon érte. Mert az ember az az élő, aki nemcsak meghal, hanem tudja is, hogy meg fog halni. Max Frisch Írja: „Halandóságunk tudata értékes ajándék. Így sorsunk nem csupán az a halandóság, ami közös a csigákkal, hanem halandóságunk tudatos. Ez a tudat teszi életünket emberivé, kalanddá ...” (Tagebuch, 1946—49. Frankfurt/M. 1958. 349.). Máshol így folytatja: „A halál úgy jelenik meg számunkra, mint valami ajándék, ami a bűn és a szépség megismerése mellett, — eszköz a végesség és az örökkévalóság megismeréséhez" (Homo faber, Frankfurt/M. 1961.). De lehetséges-e egyáltalán valamiféle megismerés? Tudunk-e a megtapasztaltból következtetni az odatúlira? Mi lesz velünk a halálban? Vágyott megpihenés vagy „örök körforgás?” Vagy csak annyi, hogy „porból lettünk, porrá leszünk?” Mit mond a biológia? Merre tart a halál filozófiája napjainkban? Egy-két jellemző vonást emelünk ki az emberi vívódás tömkelegéből. 10<5
