Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 2. szám - FIGYELŐ - Kiss László: "Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség" (Fil 1,21)

,,minden embert megvilágít” (1,9) és „akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek" (1,12); ezek „Istenből születtek” (1,13). János különböző szimbólumokban tárja elénk ezt az Igét, Jézus Krisztust. Ö az „egyszülött Fiú" az Atya ölén (1,18), akit az Atya végtelen szeretetében odaad a világért (3,16k). ő az örök élet vizének Forrása (Jn 4,14; vő. 7,37); ö az Élet Kenyere (Jn 6. fej.), ö a Jó Pásztor, aki nemcsak hogy feláldozza az életét (10, 11.17.18.), hanem örök életet ad a juhoknak (10,28). Lázár feltámasztása előtt mondja Mártának; „Én vagyok a Feltámadás és az Élet. Aki hisz bennem, mégha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre” (11,25k). Aki tanítását megtartja, az „nem ízleli meg a halált örökre” (8,51). Jézus főpapi imájában így imádkozik: „Atyám, elérkezett az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen Téged. Hatalmat adtál neki minden ember felett, hogy akiket neki adtál, azoknak örök életet adjon. Az az örök élet, hogy ismerjenek téged, egyedül igaz Istent és akit küldtél, Jézus Krisztust (17,1—3). Ám az igaz Istennek és Fiának, Jézus Krisztusnak a megismerése nem annyira értelmi ismeretközlés, mint szeretet-közlés, és így életközösség is. „Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel szeretsz, bennük legyen s én is bennük legyek" (17,26).

János apostolnak könyve megírásával az volt a célja, „hogy higgyétek: Jézus a Messiás, az Isten Fia s hogy a hit által életetek legyen Benne" (20,30). Első levelében szent János így foglalja össze Jézus küldetésének célját: „Tudjuk, hogy az Isten Fia eljött és megadta nekünk az értelmet ahhoz, hogy megismerjük az Igazat. Mi az Igazban vagyunk, az Ő Fiában, Jézus Krisztusban. Ö az igaz Isten és az Örök Élet" (1Jn 5,20). Jézus Krisztus tehát számunkra „az örök élet". Ez az „örök élet" már most elkezdődik a földön és nem más, mint a megismerés, a szeretet és a kegyelem eleven köteléke Jézus Krisztussal. Ez a kapcsolat magába foglalja embertársainkat, testvéreinket is, sőt ez a testvéri szeretet lényeges alkotó eleme, nála nélkül nem maradhat meg bennünk az élet. „Mi tudjuk, hogy a halálból átmentünk az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Aki nem szeret, a halálban marad." (1Jn 3,14) — A szeretet tehát nem más, mint önmagunk begyakorlása abba az életbe, amely túléli a halált. Ebbe a halálon túli életbe csak azt visszük magunkkal, amit itt a földön szeretetben odaadtunk másoknak. Minthogy pedig Isten maga a Szeretet (Un 4,16), ezért mondhatjuk azt is, hogy Isten a mi mennyországunk, a túlvilágunk, örök életünk, boldogságunk. Hozzá érkezünk a halálban mindazzal, amit szeretetben tettünk, mindazokkal, akiket szerettünk. Mindez Jézus Krisztusban már most a miénk: „Aki magáénak mondhatja a Fiút, annak van élete, aki nem mondhatja magáénak az Isten Fiát, annak nincs élete ... nektek, akik hisztek Isten Fia nevében, örök életetek van" (Un 5,12). A halálban nem az üresség fojtogat, hanem a végtelen Szeretettől áthatott isteni Élet ölel át. Istennel együtt kell úgy harcolnunk mások életéért, „hogy az emberek ezen a világon elfogadhassák az életüket és úgy tapasztalják meg a szenvedést és a meghalást, mint ami nem az üresség, hanem a szeretet szituációja” (Erich Zenger: Mit Gott ums Leben kämpfen, Gott der Lebenden und der Toten, Mainz, 1976. 44.).

„Aki hisz bennem, annak örök élete van" (Jn 6,47)

Ezt mondja Jézus kafarnaumi beszédében: Aki hisz bennem, annak már most örök élete van. „Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, ha megjelenik, hozzá leszünk hasonlók, mert látni fogjuk, amint van” (Un 3,2). „Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek" (1Kor 13,12). A most és az akkor között különbség van, többek közt a megismerés mélységében. Nincs viszont különbség abban, hogy már „most Isten gyermekei vagyunk". Szent János evangéliuma hangsúlyozza, hogy az Istenben élő embert és a már elítélt embert nem a halál választja el egymástól, hanem a hit. Nem az élet vagy a halál a kritériuma az ember istenkapcsolatának, hanem egyetlen kritérium: Jézus Krisztus és a beléje vetett hit. Aki hisz, az nem esik ítélet alá, az „átment a halálból az életbe” (Jn 5,24). Természetesen ez a hit magába foglalja az Isten akarata szerinti életet, a jó tetteket is. „Mert elérkezik az óra, amikor a sírokban mindnyájan meghallják az Isten Fia szavát és előjönnek. Akik jót tettek, azért, hogy föltámadjanak az életre, akik gonoszát tettek, azért, hogy föltámadjanak a kárhozatra” (Jn 5,28). Nem azt mondja Jézus, hogy aki hisz benne, az bízhat, remélhet az örök életben, vagy „majd” övé lesz az örök élet, hanem „már most örök élete van", azaz nem esik ítélet alá, átment a halálból az életre. Habár még meg kell halnia, de nem kell félnie az isteni ítélettől. A hit visszautasítása viszont maga az ítélet. „Aki hisz benne, nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, az Ítéletet von magára" (3,18). Maga ez a hitetlenség az emberek tetteinek gonoszságából fakad; ezen gonoszság miatt nem fogadják be a világosságot, gyűlölik azt és sötétségben maradnak (vö. 3,19—21). „Aki hisz a Fiúban, az örökké él. Aki azonban nem hisz a Fiúban, az nem látja meg az életet, az Isten haragja száll rá” (3,36). A hit az egész emberi élet Jézus melletti elkötele103