Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)

1977 / 2. szám - FIGYELŐ - Kiss László: "Számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség" (Fil 1,21)

zettségét jelenti, amely gyümölcsözik a szeretetben. Aki nem fogadja el Jézust Isten Fiának, „az meghal bűneiben" (vö. 8,24). Ez a hit tartalmazza Jézus önfeláldozó életének a követését is: „Bizony, bizony mondom nektek, ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz. Aki szereti életét, az elveszíti, de aki gyűlöli életét ebben a világban, az megmenti az örök életre." (12,24k). így jön létre a látszólagos ellentmondás: a Jézusban hivő, élete példáját követő ember földbehulló búzaszem gyanánt elhal, de csak azért, hogy bő termést hozzon. — Az önző módon magába gubozó, élete evilági értékeihez görcsösen ragaszkodó, csak magának élő ember „nem akar elhalni”, ezért egyedül marad, nem hoz termést, A szeretetből fakadó „életelveszítés" az élet termékenységének, gyümölcsö- zőségének a gyökere. Vonatkozik ez lelki értékekre is. Vigyáznunk kell, hogy ne essünk bele a „lelki kapitalizmusba" (vö. J. B. Metz, Ostern als Erfahrung, Gott der Lebenden und der Toten, Mainz, 1976. 24. o.). A szeretet sugárzása növeli szeretet-potenciálunkat. „Nagyobb sze- retete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13). Szeretetből fakadó tetteinket abban a reményben visszük végbe, „hogy az, amit szeretetben teszünk, nem múlik el, hanem beleilleszkedik Isten mindent beteljesítő jövőjébe" (Gisbert Greshake, Stärker als der Tod, Mainz, 1976. 51.).

„Akár élünk, akár meghalunk, vele elnyerjük az életet" (1Tesz 5,10)

Szent Pál Jézus személyében összpontosítja a halálon túli életet. Az apokaliptikus és a farizeusi hagyományoknak megfelelően elmélyíti a feltámadás gondolatát, Jézus feltámadását, (vö. 1Kor 15. fej.) Az évi lóg—túlvilág választóvonala nála sem a halál, hanem a Krisztushoz- tartozás vagy a „távoliét Krisztustól". Pál hangsúlyozza, hogy Isten minden embert üdvözíteni akar (vö. 1Tim 2,4), hiszen „nem a haragra szánt minket, hanem az üdvösség elnyerésére, Urunk Jézus Krisztus által, hogy akár élünk, akár meghalunk, vele együtt elnyerjük az életet" (1Tesz 5,9k). Aki Istené, az Istennek él, Istennek hal meg. Istentől a bűn választ el, nem a halál. „Aki feslett életet él, az eleven halott” (1Tim 5,6). „Senki közülünk nem él önmagának, és senki nem hal meg önmagának. Míg élünk, Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg. Tehát akár élünk, akár halunk, az Úréi vagyunk” (Róm 14,7k). Sorsunk döntő meghatározója Krisztus iránti szeretetünk, nem pedig az élet vagy a halál. Ez a szeretet erősebb, mint az élet, erősebb, mint a halál. Amint Krisztus élete és halála az Ő irántunk való szeretetének megnyilvánulása, kifejezése lett, úgy lesz a mi életünk és halálunk is Krisztus iránti szerete- tünknek megjelenési formája, testetöltése.

a ... „Jézus Krisztus életébe beoltódva"... (Róm 5,10)

A Rómaiaknak írt levelében szent Pál nyíltan hirdeti, hogy „egy ember által lépett a világba a bűn, majd a bűn folyományaként a halál" (5,12) és „amint halálthozóan uralkodott a bűn, úgy uralkodjék az örök életre szóló megigazulással a kegyelem a mi Urunk Jézus Krisztus által" (5,21). A keresztség beletemetkezés Krisztus halálába és új életre támadás Krisztussal (Róm 6,1—11; vö. Kol 2,12). Beleoltódás ez az Ö életébe (Róm 5,10) és ezért mondhatja az apostol: „Élek, de már nem én élek. Krisztus él énbennem” (Gál 2,20). A bennem élő „Krisztus mint mindig, most is megdicsőül testemben, akkor is, ha élek, akkor is ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség. Ha még tovább kell élnem, az gyümölcsöző munkát jelent... Mind a kettő vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal legyek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van" (Fii 1.20—24). — Az, ami Pál számára vonzóvá teszi a halált, nem a rideg seol, nem a „megsemmisülés”, nem az élettelen, dermedt várakozás a világvégi feltámadásra, de még csak nem is az élet „Ábrahám kebelén" vagy a „paradicsomban", hanem egyszerűen „Krisztussal akar lenni". A földi élet is azért szép, mert Krisztusért végzett „gyümölcsöző munka", a halál után viszont elszakíthatatlan, végleges lesz „együttlétünk Krisztussal”.

Jézushoz hasonulunk a szenvedésben és a halálban is. „Testünkben folyton folyvást viseljük Jézus szenvedését, hogy egyszer Jézus élete is megnyilvánuljon a testünkön. Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halálnak, hogy majd Jézus élete is nyilvánvaló legyen testünkön" (2Kor 4,1 Ok). A krisztusi hit vállalása egyúttal a sorsközösség vállalása Krisztussal szenvedésben, halálban, feltámadásban. „Isten ugyanis a hit által tett igazzá, hogy megismerjem Öt és leitámadásának erejét, de a szenvedésben Is vállaljam vele a közösséget. így hozzá hasonulok a halálban, hogy ezáltal eljussak a halálból való jeltámadásra" (Fii 3,1 Ok). A hit Krisztus „feltámadása erejének megismerése”, a szenvedés sorsközösség Vele, a halál: hasonulás Hozzá, egyúttal pedig előfeltétele annak, hogy eljussunk a feltámadásra. így már érthetővé válik, miért tartja az Apostol „nyereség”-nek a halált: mert Krisztushoz tesz hasonlóvá és a végső

104