Teológia - Hittudományi Folyóirat 11. (1977)
1977 / 2. szám - FÓRUM - Bellér Béla: Honnan - hová?
FÓRUM HONNAN - HOVA? Az önök véleménykérése olyan életkorban és lélektani helyzetben talált, amikor az ember — „60 felé — hazafelé” — állandó számvetésben van önmagával: vissza- és előretekint, ösz- szehasonlít, mérlegel, összegez. Ha pontosabban meg akarja tudni, hová jutott el, meddig ért, meg kell néznie, honnan indult el. A „honnan", a kezdet nálam is hivő indíttatású volt, mint nemzedékem többségénél, nem csupán vallásos családi és iskolai neveléssel az elemitől egészen a főiskoláig, hanem, azt lehet mondani, egy önmagában zárt vallásos életformával, amely olyan megszépítően és megbékí- tően borult a mindennapi élet gondjaira, bajaira, mint a sáros földgolyóra a tündöklő égbolt. Ebből a naivan boldog és önelégült állapotból zökkentett ki az 1945-ös világtörténelmi fordulat, amely magával hozta egy új, a reveláció erejével ható diadalmas világnézettel, a marxizmussal való megismerkedésemet. Ez 1945—48 közt gyökeresen átformálta világnézetemet. Mint az ilyen éles szellemi fordulatoknál, amint a világnézetváltás történni szokott, az új világnézet birtokosa a régivel való kontradiktórius ellentétben fogalmazta meg a maga meggyőződését. Ugyanebben az irányban hatott a neofita jószándékú, de kissé eayoldalú buzgalma mellett a marxista valláskritikának abban az időben meglehetősen vulgáris, a felvilágosult polgári valláskritikával összetéveszthető jellege, magát „leleplezésekben” kiélő polemikus hevülete. Ez a helyzet az 1960-as években kezdett megváltozni, amikor a marxizmusban is előtérbe kerültek a vallás és az egyház megismerésének a korábbinál differenciáltabb és finomabb, úgy is mondhatjuk: adekvát módszerei és a marxista valláskritika kezdte levetni a polgári valláskritikótól örökölt gönceit, fő törekvésnek immár nem az Istenre való nemet mondást, hanem az emberre való igent mondást tekintve. Ebben az időben, úgy érzem, finomabbá és érzékenyebbé vált látásom, és anélkül, hogy az alapvető világnézeti antagonizmust feladtam volna, látni kezdtem a két világnézet közt nem csupán az — alapvetően jellemző — ütközési, hanem a kisebb jelentőségű, de azért el nem hanyagolható érintkezési pontokat is. Ilyen érintkezési pontnak tűnt fel előttem például a hit, amelynek valódi lényegét a vallási dicsfény egy ideig elhomályosította előttem. A hiten természetesen nem vallásos hitet értek, valamiféle Isten és ember közti kapcsolatot, nem is a meggyőződésnek ellentétét, amire a felvilágosult szellemek azt szokták mondani, hogy erre nekik nincs szükségük, mert nekik meggyőződésük van, — hanem az ember és meggyőződése közti intim kapcsolatot, a meggyőződés belső hevületét, érzelmi töltését és célra röpítő erejét, ami nélkül nincs optimizmustól sugallt emberi cselekvés, csak pesszimizmusba vagy cinizmusba hulló embertelen tétlenség van. Aki nem hisz az elérendő célban, sohasem fogja azt elérni. Aki nem hisz az emberi alkotóképességben, sohasem fog új értékeket létrehozni; még jó, ha nem pusztítja el a régieket. A hit nem más, mint a meggyőződés végső konzekvenciája és hitelesítése, a cselekvés legfontosabb szubjektív eleme, a cselekvés kockázata, ami nélkül nincs cselekvés, de eredmény sem. A szocializmus-hivőnek nem kisebb szüksége van rá, mint az Isten-hivőnek. A hitetlenség általában nem egyéb, mint a terméketlenségnek, a tehetetlenségnek álruhája. Igaza van Nietzsche Zarathusztrájának: „Terméketlenek vagytok: ennek okáért vagytok hit híjával. Ám akinek alkotnia kellett, annak mindig megvolt a mago való álma és csillagjele — és az hitt vala a hitben." Az ellenkező világnézet ütközési pontjai mellett — természetesen még hosszan sorolható — az érintkezési pontok felfedezése termékeny mozzanatnak bizonyult életemben. Gyakorló tanári működésem egyre mélyebben beivódó tapasztalata lett, hogy nem a más értékrend- szerrel és értékorientációval bíró tanulók átnevelése a legnehezebb, hanem a minden érték- rendszer és -orientáció iránt érzéketlen, erkölcsileg nihilista tanulók megnevelése. Megvan a jelentősége annak is, hogy tudományos működésem — ha nem is egyenlő terjedelemben és súllyal — világi témák mellett egyháziakra, vallásiakra is kiterjed. E szétágazó érdeklődés 96
