Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vanyó László: A hitvallás egysége és a teológiák sokfélesége az első századokban
el. Az evangélium ezért Iréneusz gondolkodásában nem elsősorban betű, hanem az „igazság szabálya” és az „üdvösség szabálya".8 A IV. század fordulópont az egyház életében, ekkor kezdődik az egyetemes zsinatok kora. Ekkor válik legélesebbé a feszültség egyrészt a zsinatok által megfogalmazott általános hitvallás és a helyi tradíciók között, másrészt a közösségi hitvallás és a teológusok egyéni teológiai rendszerei között. A tradíció fogalom is kétfelé válik. Az egyik a katolicitóst, az egyetemességet tartja döntőnek, a másik az antiquitást, a régiséget. Szent Atanáz egy egyetemes zsinati határozatból eredő tizenhárom éves praxist apostoli tradícióként jelöl meg, mivel számára az apostoliság a katolicitásban már benne van. Áriusz számára a Nikaiai Zsinat teológiája újítás, mivel olyan kifejezéseket használ a hitvallás szövegében, melyek nem szentírási kifejezések, ezért visszautasítja az egyház aktuális hitét. Amikor Áriusz az egyház hitvallásával szemben a Szentírásra hivatkozik, azzal egyszersmind elutasítja az egyház által elfogadott szentírásmagyarázatot is. A döntő pont, ahol Áriusz eltér az egyház exegetikai gyakorlatától, az, hogy az egyház az Újszövetség szempontjából értelmezi az Ószövetséget, míg Áriusz megfordítja, és az Ószövetség felöl értelmezi az Újszövetséget! Mint a teológia történetében oly gyakran, Krisztus istensége lett az ára minden ilyen „visz- szaértelmezésnek”, amikor t. i. a múltból magyarázták az újat, és nem a jelenben és a jelen szempontjából a régit. — A teológia teljessége szempontjából is jellemző e tünet. Áriusz csak teremtésteológiáról tud beszélni, Isten csak teremtő és Krisztusnak is csak a teremtésben van szerepe. Jellegzetes, hogy ezekben a századokban senki sem akar elszakadni az evangéliumtól s ténylegesen mégis elszakad az egyháztól! Amikor viszont az egyháztól elszakad, szentirásmagyarázata is elveszti jelentőségét, mert nincs missziója. Olyan pluralizmust képvisel, mely kívül áll az apostoli tradíció áramlásán. Azzal a ténnyel, hogy Áriusz archaizált, mint a legtöbb eretnekség a keresztény ókorban, elvesztette kapcsolatát az integrális tradícióval, és részleges hagyományban keresett támaszt. Áriusz úgy gondolta, hogy szent Jusztin és Origenész teológiáját folytatja. Eközben azonban a teológiát tanrendszerré absztrahálta, és ennek rendelte alá az egyház apostoli hitét. A zsinat éppen a széles és egyetemes hagyomány-alap miatt használhatott nem szentírási kifejezést is, hogy hitét kifejezze, míg Áriusz görcsösen ragaszkodott a szentírási kifejezésmódhoz, mert ahhoz kapcsolódott egyéni értelmezése. Amikor Áriusz Jusztinra és Origeneszre hivatkozott, szent Atanáz rámutatott arra, hogy nem lehet a kettő kifejezés- módját és teológiáját abszolutizálni, kanonizálni, éppen azért, mert már nem fejezik ki pontosan az egyház hitvallását, — viszont megőrizhetők és meg is maradnak az egyház egyetemes tradíciójában.0 Az egyéni értelmezéssel szemben szent Vazul kifejezte azt az igényt, • hogy a hit dolgaiban a közösségi döntést kell előnyben részesíteni.10 Noha a Nikaiai Zsinat hitvallása a Szentháromság misztériumával kezdődik, s az egyház és keresztség egységével fejeződik be, a IV. század püspökeinek magánhitvallásai az „egzisztenciális" sorrendet őrzik: a Mt 28.19-el kezdődnek és a zsinat által vallott szentháromságtannal fejeződnek be, jelezve, hogy a hitvallásban kifejtett tan nem elméleti, hanem az egyház gyakorlatára alapozott és a missziós parancs következménye.11 A különböző teológiai irányzatok vitájában Nissza-i szent Gergely a következő kritériumot állította ki: Isten megvallása azokat a gondolatokat foglalja magában, melyek üdvözítenek; a ránk hagyományozott vallási tanítás, a dogma a Krisztusban való üdvösség teljes reménységét tartalmazza.1'- Ami ezt nem tartalmazza, az nem teológia, hanem csak „szónoklás" Istenről (technológia), de nem üdvözítő kerügma. Az egyház zsinati hitvallásával szemben nem lehet az exegézisre hivatkozni. Nissza-i szent Gergely leszögezi: a Szentírásban ha Isten személyesen szól is, a Szentlélek által emberi szavakkal közli magát. Ugyanígy közli magát az egyház hitvallásában is emberi szóban.10 Ami az egyház történetében a hit történelmi kifejezésformáit összekapcsolja és transzcendálja is, az a Szentlélek, mely képessé tesz a hit időszerű kifejezésére, de egyben megakadályozza azt is, hogy bármely történelmi forma az igehirdetés gátja legyen. „Isten nyelve sem nem héber, sem nem görög, de nem is valamely barbár nyelv, hanem Isten szavai, melyeket Mózes vagy a próféták leírtak, az isteni akarat megnyilvánulásai”.14 Ez annyit jelent, hogy ha a teológia nem a Szentlélek működését szolgálja, hanem nyelvi, helyi tradíciók határai közé szorul, már nem az apostoli hitet aktualizálja, és egyben elveszti eredetiségét is. A teológiai pluralizmusnak a Szentlélek működését kell segítenie, annak kell alárendelnie, — ellenkező esetben gátjává válik. Csak ebben a vonatkozásban maradhat építő és kreatív jellegű. Amfilochiosz, Ikonium püspöke éppen ezért tudja elfogadni „szentnek és apostolinak a nikaiai szent zsinatot” és hitvallását.15 Az apostoliság nála sem kronológiai jelleg, hanem az egyház hitének katolicitásából következik. „Mi hát hitünk teljessége?" — teszi fel a kérdést Amfilochiosz. „Az ,Úr hagyománya, melyet halottaiból való feltámadása után szent tanítványainak parancsolt, elrendelve: Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelve őket az Atya, Fiú és Szentlélek nevében. Nyilvánvaló, hogy 19; é őv:.
