Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Vanyó László: A hitvallás egysége és a teológiák sokfélesége az első századokban
vüli karizmatikusok voltak Szienai szent Katalin, Assziszi szent Ferenc, Bosco szent János, de az volt XXIII. János pápa és Márton Luther King is. János pápa élete és nagy műve a bizonyítéka annak, hogy korunkban egészen alapvetően fontos az az evangéliumi szemlélet vagy magatartás, amit ma megnyitottságnak nevezünk. A befogadásnak és értékelésnek, a pozitív vizsgálatnak és a tárgyilagos bírálatnak mindig helyet kell adni; és ugyanakkor késznek kell lenni visszavonni szavunkat vagy feladni meggyőződésünket, ha nézetünk helytelensége kiderül. A zsinat ezt a magatartást kitárulkozásnak nevezte. Krisztus Urunk evangéliumi megnyitottságából semmi és senki nem maradt ki; a császár adógarasa, a munkás bére, a szegény asszony fillére, de benne vannak a bűnösök, az elnyomottak, a kitaszítottak, az utcalányok is. Az Isten országa egységet keresett, az emberiség lelki összefogását akarta, de mindig a távollevők, a kívülállók és meg nem térők megbecsülésével és szeretetével. Az evangéliumi egyháznak képesnek kell lennie a differenciált különbözőségek és sokféleségek elviselésére és megoldására. A karizmák kérdése valóban felveti a mai pluralizmus, az egység és a sokféleség különbözőségeinek, ellentéteinek problematikáját. Az eddigiek alapján talán ehhez is tudunk valamit mondani. A Szentlélek Isten tevékenységében három szintet különböztettünk meg. Az alapvető tevékenység az éltetés, a meghívottak és a Krisztus-követők egyéni, személyes lelki betöltése. Csak ezt követően jöhet a „sokaságának az egyházi közösségben, Krisztus titokzatos testében való egyesítése. Saját emberi-szellemi képletünk mindig fordított menetet követ: előbb keretet, sablont képzelünk el és ebbe szorítjuk bele az élet sokféleségét és színességét. Ez elvonatkoztató értelmünk sajátossága, természetes velejárója, de tévedés és hiba lenne, ha csak ezen keresztül látnok a valóságot. Az egyháznak, mint Krisztus titokzatos testének egysége, felépítménye és közösségi struktúrái mindig a lényeghez tartoznak, de a keret nem szoríthatja a minimumra és nem fojthatja meg a sokféle tartalmat. A Szentlélek, mint a megújulás, a találékonyság és az alkalmazkodás Lelke tevékenykedik az egyházban. Ennek ellenére alig alakulhatna ki veszélyesebb helyzet, ha a papok és hivők a szubjektív különvélemények vagy talán előítéletek következtében elveszítenék a tárgyilagos tájékozódást. Az egységre való törekvés alapkövetelmény marad. — A másik kívánalom, hogy az új tartalmak a hagyománynak ne mondjanak ellent, hanem abból kinőve a régi továbbítását és tökéletesítését jelentsék. A Szentlélek tevékenysége ma szemlátomást új egység megteremtésére irányul, és ebbe beleférnek minden jel szerint azok az értékek is, amelyeket eddig nem ismertünk fel és eljövendő szerepükre vonatkozóan alig voltak megsejtéseink. A karizmákért imádkoznunk kell, nem a Szentlélekhez, hanem a mennyei Atyához, hogy küldje el nekünk Ajándékát, a Szentleiket. A nehézségekkel szembenézni akaró, a megpróbáltatásokat vállaló, a megoldások után kereső elszánt ima az első lépés ahhoz, hogy Istent ismét „lélekben és igazságban" imádhassuk (Jn 4,24), és újból megláthassuk az egyház krisztusi arculatát. Vanyó László A HITVALLÁS EGYSÉGE ÉS A TEOLÓGIÁK SOKFÉLESÉGE AZ ELSŐ SZÁZADOKBAN Az egyházatyák úgy tekintették a keresztény életet, mint véget nem érő húsvétot. Az egyház életére is illik a meghatározás, mely szerint nem egyéb mint az első pünkösd folytatása, melyen megkezdődött az apostolok nyilvános tanúságtétele és igehirdetése Jeruzsálemben. Az egyház későbbi igehirdetésében, tanúságtételében, teológiájában ez az esemény folytatódik világszerte különféle nyelveken. Jeruzsálem ezért Szent Iréneusz szerint az Újszövetség polgárainak fővárosa, mert onnan indult el az apostoli igehirdetés és terjedt ki az egész világra1. A pünkösdi esemény lényege: a Szentlélek leszállása, az apostolok prédikációja, — és a nagyszámú tömeg megkeresztelkedése (ApCsel 2,4 kk). Mindhárom mozzanat meghatározó a későbbi apostoli misszió szempontjából, melynek során meg kell maradnia a Lélekben való egységnek, — ez az egység a hitvallásban. Meg kell maradnia továbbá az evangélium különböző nyelveken való hirdetésének; ennek az igehirdetésnek hatékonyságát a keresztség biztosítja. A pünkösdi esemény mintaszerű, azért, mert normatívan tartalmazza mindazt, ami a későbbi teológiai fejlődésben megjelenik: a kilejezéslor- mák pluralitását és a tartalom azonosságát. A későbbi apostoli misszió során ez a kép mó74
