Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 2. szám
mutatnunk. A zsinat az egyház egységét a mai konkrét sokféleségében vizsgálta. Erről szólt, amikor a püspöki hivatal, a „kollégium" és a Péter-hivatal kettősségében megnyilvánuló egységre mutatott rá. Ezt domborította ki, amikor a liturgia sokszínűségének lehetőségét, a helyi egyházak fontosságát, a papság és püspökök feszültségekkel terhes összelonódását, a világiak egyre nagyobb íelelősségét, és nem utolsó sorban, amidőn a különféle teológiák önállóságát vizsgálta — minden egyes témánál kiemelve a sokféleségnek nemcsak szembeötlő tényét, de jogosságát is, illetőleg a lényeges vonatkozásokban szükséges egységét. Természetesen a zsinat nem tárgyalhatott mindenről, és a felvetett problémákat is olykor csak vázolta. Az eltelt tíz év alatt a zsinaton homályban maradt fogalmak és kérdések tovább tisztázódtak, sőt egyre élesebb megfogalmazást nyertek. Ilyen például — hogy csak egyre utaljunk — az egyházfogalom folyamatos kibontása. A „helyi egyház" ma, egy évtized után már túl általánosnak tűnő, összeíoglaló fogalom. Egyre többet hallunk és olvasunk az „egyházközségekről", a ,.bázisról", a „csoportról". Lassan kezdjük realizálni, amit a zsinat elvben rögzített (Lumen Gentium), hogy ti. az egész egyház jelen van mindenütt, ahol a közösség (egyházközség, csoport) az Ür asztala köré gyűl, ahol az eukarisztikus áldozatot bemutatják. Egyházunkban újra gyakran elhangzó figyelmeztetés, hogy senkire se rakjunk olyan igát, amely csupán az emberi törvényességnek, az emberi legalista gondolkodásnak, nem pedig az evangélium egységének kifejezője (vö. ApCsel 15,10). A számos „új kis iga", a szaporodó törvények, rubrikák és előírások sem a múltban, sem a jelenben nem a Szentlélektől is jóváhagyott sokféleség jelei voltak, hanem a nagyon is földhöz ragadt, csakis emberi törekvésekből, olykor erőszakosságból fakadó uniformizálásnak kifejezői, illetőleg biztosítékai. Az egység és a sokféleség harmóniáját az ember az egyház életében csakis a szabadság dimenziójában tudja fölfogni és megélni. Ne féljünk a szabadság emlegetésétől. Ez a szabadság mindaddig nem válhat szabadossággá, a sokféleség széteséssé, amíg Isten Lelke lesz az egyház egységének és sokféleségének garantálója, illetőleg ihletője. A hivő ember számára nincs, nem is lehet ennél nagyobb biztosíték. Amikor ma felvetődik bennünk az egység kérdése, azt látjuk, hogy a történelem ellentmondó és gyakran annyira tragikus eseményei miatt, a világiak tudatában az egység már csak a vak végzet tá r gy át jelenti. Nekünk katolikusoknak kellene megvalósítanunk azt az egységet, amit Jézus kívánt tanítványaitól: „hogy tökéletesen egyek legyenek és ebből megismerje a világ, hogy te küldöttéi engem" (Jn 17,23). Közös jóakarattal kell keresnünk az egyházban azt az egységet, amely az egyetértés és a szeretet alapja a kölcsönös szolgálatban és olyan baráti segítésben, ami az isteni Mester igazi tanítványait jellemzi: „Uj parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek egymást ti is. Arról ismerjen meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt (Jn 13,34- 35). Jézus szavai szerint ebben az egységben ismerhetik fel az emberek, hogy az Ö igazi követői vagyunk, és e z az egység nem lehet más, mint az egyház belső egysége. Az egyház egysége ökumenikus jellegű, azaz mindnyájan meghívottak vagyunk arra, hogy keresztények legyünk. Ez az egység még nem valósult meg. Vannak, akik arról tesznek tanúságot, hogy lényegi egységben vannak Krisztussal a keresztségben, tanításának hitében; de vannak olyanok is, akik eltérnek, sőt elválasztva élnek a misztikus Test szerves egységétől. — Nem feledkezhetünk meg ezért arról a tőlünk elvárt erkölcsi erőfeszítésről, amely megkönnyítheti a kivált testvéreknek a beilleszkedést a hit, a szeretet és az egyház egységébe. Ezt a mindig inkább megvalósuló ökumenizmust tisztelettel és szeretettel fogadjuk, benne látjuk a jövő ígéretét és azt kívánjuk, higy soha ne legyen az igazság belső követelményének kárára, hanem hűséges maradjon Krisztus igazi evangéliumához és az azt fenntartó hiteles hagyományhoz. És végül egységben lenni a szó vallási és világi értelmében azt jelenti számunkra, hogy résztvegyünk történeti világunknak társadalmi és ember i törekvéseiben, kölcsönös építésében, különösképpen a béke megvalósításában. — Mária, Krisztus anyja legyen mindebben segítségünkre. VI. PÁL PÁPA 1976. január 25-én mondott katekéziséből 70
