Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 2. szám

Az adományok különfélék, a Lélek ugyanaz. A megbízatások különfélék, de az Úr ugyanaz. (1Kor 12,4)

Különféle módokon bár, mégis Krisztus egységéhez tartozik minden ember.

(2. Vatikáni zsinat)

A pluralizmus az egyház életében ma szinte jelszóvá vált. Ez örvendetes azért, mert a helyzet reális felismerésére utal, de sajnálatos is, mivel a jelszavak gyakran lejáratják az egyébként jó ügyet. Ugyanakkor a pluralizmus jelenléte egyházunk mai életében bizonyos fokig paradoxonnak is tűnik. Olyan világban élünk ugyanis, amelyet a technikai civilizáció egyre inkább eggyé, sőt lassan talán egységessé is forraszt. Mégis: ha pluralizmusról szólunk, az egyháznak már születésével adott valóságára utalunk, hiszen a kezdeti idők óta „az adományok különfélék, a Lélek azonban egy. A szolgálatok is különfélék, de az Ür ugyanaz. Sokfélék a jelek is, de az Isten, aki mindenben mindent véghez visz, ugyanaz." (IKor 12,4—6). E kiragadott szentírási idézet is jól rávilágít a lényegre: az egyházban mindig reális és törvényes — mert Istentől jóváhagyott, és Isten Leikétől élesztett — valóság volt a sokféleség, a pluralizmus, de éppoly realitás volt és marad az egység is. Mindenek előtt: a Krisztusban, a hitben és a keresztség közösségében való egység. Ez az isteni rendelés, ez a krisztusi akarat — egység a sokféleségben — volt szemünk előtt, amikor jelen számunk alaptémáját meghatároztuk, tematikáját kidolgoztuk. Sok mindenről igyekszünk az elkövetkező oldalakon szólni, ami szorosan összefügg témafelvetésünkkel, — természetesen ilyen szűk keretek között csak keveset nyújthatunk.

Elöljáróban egy gondolatot szeretnénk kiemelni. Mindenféle pluralitás, sokféleség törvé- nyesitője és egyben felülbirálója egyházunk életében csak az igazság lehet. Nem az emberi tudás, bölcsesség, leleményesség szülte igazság, hanem kizárólag Isten igazsága. Az a gyakorlat, mely ezt az igazságot — az Isten által közölt és a Szentlélektöl szavatolt igazságot félreállitaná, elnyomná, végső soron már nem a legális pluralitást, sokféleséget, hanem az ideológiává tormáit „pluralizmust" ültetné át az egyház életébe.

A sokféleség nem megtűrt, hanem az élettől, az ezerszínű krisztusi élettől követelt helyzet egyházunkban. Ha bárki is csupán „taktikai megfontolásból", vagy csak átmeneti „türelmi időre" engedné hatni és érvényesülni az egyházban ezt a — nem ideológiaként alkalmazott — pluralizmust, az félreismerné az egyház lényegét, és szembeszegülne a sokféle adományt, jelt és életstílust ajándékozó Szentlélekkel.

Ha a napjainkban felismerhető, az egyház életében ható pluralizmusnak néhány gyökerét kívánjuk föltárni, — végső soron ugyanis mindig a Szentlélek működésére lehet és kell is utalnunk —, akkor elsősorban a 2. Vatikáni zsinatnak az egyházról szóló tanítására kell rá69