Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Földényi János: A keresztény élet és a "fasiszta" személyiségvonások
mindig bizonyos értelemben más kultúrával, más életformával rendelkeznek, és ezért a mindenkori „középosztály” erkölcsi normáit, szokásait nem tekintik magukra nézve feltétlenül kötelezőnek. A kutatók számára úgy tűnt: ha valaki a kisebbségi csoportokat elítéli, számára az a legfontosabb, nehogy mások „szárazon megússzák” olyan hajlam kiélését, amelyet neki el kellett fojtania. Az antiszemita, vagy etno- centrikus magatartásban tehát a személyiségnek egy olyan, már meglévő belső problémája jut kifejezésre, amely különben az idegen etnikai csoporttól függetlenül is létezik. E megállapítás után kezdődött a munka legérdekesebb szakasza. A fokozottan „elfogult” emberek vizsgálata során feltárták jellemző pszichológiai sajátosságaikat. Az előítéletektől elvakult emberekkel folytatott beszélgetések anyagán kívül felhasználták még a nácizmus és a fasizmus irodalmát is. Az így feltárt és körvonalazott személyiség-tendenciákat újra „item”-ekben fogalmazták meg. így alakult ki az F-ská- la, vagy fasizmus-skála, amelynek segítségével mérhetőkké váltak azok a személyiség-tendenciák, amelyek a faji előítéletek és a fasizmus iránt fogékonnyá tesznek. A „fasiszta típusú személyiség" vizsgálata során számos olyan tulajdonságra bukkantak, amely ezt a típust jól megkülön- böztethetővé teszi. Ezeknek a tulajdonságoknak az alaposabb megismerése az élet nagyon sok jelenségét új megvilágításba helyezi3, Konvencionalizmuson a mindenkort középosztály hagyományos értékrendjéhez va. ló merev ragaszkodást értjük, — vagy ha úgy tetszik: azt az aggodalmát, amit az értékrend megsértése okozna. Az ilyenfajta érzést jól ismerjük. Vannak, akik az erkölcsi vétségek láttán így kiáltanak: „Miért szabad annak a másiknak így viselkedni?!" Ugyanis titokban ő maga is szeretne vétkezni, de „jólneveltsége” nem engedi meg. Számára ezért nincs dühítőbb, mint látni, hogy a másik neveltsége „engedi” ... Mindez az illető szeméíyes értékrendjének ingatag voltát tanúsítja. Szívében nincs meggyőződve arról, hogy a rossz valóban rossz. Csak külső tekintélyek miatt fogadta el az erkölcsi szabályokat, és ezért módfelett haragszik, hogy a másiknak „nem kell” azt elfogadnia. A kutatók vizsgálódásaik során eljutottak egy másik jellegzetes személyiségtulajdonsághoz: behódolás a tekintélyuralom előtt. Bizonyos tekintélyeket ésszerű módon minden ember elfogad. Itt azonban nem erről van szó, hanem inkább a behódolásra irányuló túlzott mértékű szükségletről, vagy kényszerről. Szolgalel- kűségnek is szoktuk ezt nevezni. Vannak emberek, akik — indokoltan vagy indokolatlanul: ez más kérdés — magukat nagyon gyengének, nagyon értéktelennek érzik. Természetesen ezek is szeretnének nagyok és értékesek lenni. E törekvésnek viszonylag egyszerű, de nagyon alacsonyszintű módja, hogy behódolnak a nagyobb és erősebb tekintélye előtt. A behódolással egyszerre két problémát is megoldanak: egyrészt a hatalmastól védelmet és támogatást kapnak, másrészt a behódolással maguk is részesednek az erősebb tekintélyéből és hatalmából, — amit azután mások felé éreztethetnek. Az ilyen behódolásnak azonban súlyos következményei vannak. A rabszolga bármilyen alázatos is urával szemben, lelke mélyén gyűlöli őt, éppen mert meg keli alázkodnia. A gyűlöletét kifelé azonban semmiképp sem szabad kifejezésre juttatnia, hiszen így elveszítené ura kegyeit. Ezt az ellenséges érzületet olyan módon igyekszik tehát legyőzni, hogy egyrészt eltúlozza ura iránti tiszteletét, — a látszólagos engedelmességet és hálaérzetet, — másrészt a megmaradó gyűlölet-mennyiséget azokra viszi át, akikre ura megengedi. Ezt a gyűlölet-átvitelt nevezzük autoritér agresszivitásnak — tekintélyuralomra jellemző erőszaknak -, amely a fasiszta embertípus további megkülönböztető jegye. A tekintély hordozójának csak rá kell mutatnia egy ,,bűnbak”-ra, akivel szemben rabszolgái a legnagyobb megelégedéssel élik ki gazdájukkal szemben elfojtott ellenséges érzéseiket. A fajilag különböző, vagy másképpen gondolkodó, másképpen hivő emberek ellen elkövetett kegyetlenségek, erőszakosságok lélektani rugója éppen ez: a tekintéllyel szemben elfojtott, de a kijelölt „bűnbak” felé gátlástalanul kiélt agresszivitás. A tekintély előtti behódolás jelentheti ugyan bizonyos normák vagy nézetek külső elfogadását, esetleg hangoztatását, de semmiképpen sem jelent belső meggyőződést. Az ilyen ember belsőleg roppant bizonytalan: külsőleg hangoztatja ugyan a hatalmasoktól megkövetelt nézeteket, de lélekben valójában nem tudja, mit is gondoljon a dolgokról. Ezért legjobb neki, ha nem is gondolkozik. Főleg az emberies, gyengéd érzéseket kell elfojtania magában. Fél az érzéseitől, mert esetleg ezek igazabbnak bizonyulnak, mint a hatalmasok nézetei; lél a gondolkodástól, mert esetleg rádöbbenhet, hogy hazugságban él és hazugságnak adta el magát. Ezért ki4 49
