Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Gonda Imre: Tetteink és az evangéliumi erkölcs
IRODALOM: F. Eglomann, La caritá nella Bibbia, Bari, 1971. — J. Fuchs, Teológia e vita morale alia luce del Vaticano II., 1968. — G. G/7- \eman, „II primato della caritá in teológia morale” Roma, 1959. — B. Häring: La legge di Cristo, Brescia, 1958; — La morale del discorso della montagna, Alba, 1969.; — Teológia e storia della Caritá, Roma, 1965; — La rivélazione dell' amore, Fiorentina, Firenze, 1955.; — La predica- zione della morale dopo il Concilio, Roma, 1968; — Grazia e compito dei sacramenti, Roma, 1965. — Igazságosság a világban, II. általános püspöki szinódus okmányai, Budapest. 1972. — Sf. Lyonnet, „La caritá pie- nezza della legge”, Roma, 1971. — K. Rahner: Unitá deli’ amore di Dio e del prossimo, Nuovi Saggi, I. Roma, 1969. - ]. Ratzinger, Fraternitá Cristiana, Roma, 1962. — A. Royo Marin, Teológia della perfezione cristiana, Roma, 1965. — R. Schnackenburg: Messaggio morale del NT, Alba, 1971. — Cl. Tresmontant: I problemi deli' ateismo, Roma, 1973. — W. Truhlar: Structura theologica vitae spirituális, Roma, 1968. — C. Vagaggini: II senso teologico della liturgia, Roma 1965. Danká László TETTEINK ÉS AZ EVANGÉLIUMI ERKÖLCS Ha erkölcsi kérdésekkel foglalkozunk, általában nem szoktunk megmaradni az elvi megállapításoknál, hanem önként felmerül bennünk a kérdés: Mit mond ez nekem? Mit tegyek, és hogyan, hogy tettem jó legyen? — A kérdés nem csupán szabályok, előírásokra vonatkozik, hanem azt a vágyat is kifejezi: szeretnénk biztosak lenni afelől, hogy amit a kérdezés után választunk, ahogy döntünk, az valóban helyes, jó, erkölcsös, üdvös lesz. Lehet kérdezni nyitott, eligazítást és útmutatást váró lélekkel, de kritikusan is, már eleve megkérdőjelezve az adandó válasz hitelességét és helyes, biztos elirányítását.1 Az alapjában véve kérdező és elirányításra váró, de ugyanakkor kritikus és fenntartásokkal teli keresztény ember számára kívánjuk megmutatni, hogy milyen szempontok szerint értékelje tetteit. Szélsőséges felfogások Az „objektivizmus", vagy B. Häring szavaival „a törvény hamis etikája"2 eltúlozza a kérdezés kötelességét. Azt várná az embertől, hogy mindenben forduljon a szakértőkhöz: mi az előírás, mi annak az értelme, hogyan alkalmazható konkrét esetben.2 Ez az ún. „gyóntatószék-erkölcs”4 nemcsak a keresztény élet gazdagságának kibontakozását akadályozza, hanem a felnőttet- gyermeket egyaránt megköti a lelki „kiskorúság” állapotában, — vagyis olyanná teszi, mint aki önmagától nem tud, de nem is merne dönteni.5 A 2. Vatikáni zsinat előtti erkölcstan-könyveket jellemezte a törvények, szabályok túlzott — olykor egyedülálló6 — tisztelete. A gyakori elhidegülés és ellenszenv a katolikus morállal szemben főként ebből a túlzásból ered.7 Az „öntörvényőség", a nem-kérdező ember magatartása. „A szekularizált világ embere már nem beszél hitről és hit szerinti életről, hanem lelkiismeretről és felelősségtudatról.”8 Ezzel nem a személy jogos öntudatát hangsúlyozza, hanem inkább a függetlenséget és az „öntörvényűséget”. Nem kérdez, vagy ha mégis, csak saját véleményének jóváhagyását várja. „Amikor az emberben minden csak saját magára irányul, függetlenül Istentől, és amikor a »másik« csak eszköz és lehetőség előtte saját érdekében, ezt »öntörvényű lelkiismeretnek« nevezzük.” A Szentírás ezt elítéli, és kijelenti, hogy önmaga lerontására vezeti az embert.9 A Gaudium et Spes (GS) külön is figyelmeztet és óv az olyan lelkű- lettől, amely „egy merőben az egyénre szabott erkölcshöz igazodik” (30. p.). Az Istentől nem félő, embertársait nem becsülő gőg viszi az embert arra, hogy tetteiben önmagát tartsa végső normának. Törvény és erkölcs előtte teljesen különálló világ.10 Csak annyiban engedi korlátozni szabadságát, amennyiben a törvények külső kényszere köti.11 Az erkölcsi értékelésben különleges elméletet képvisel J. Fletcher.12 Szerinte mind a katolikus, mind a protestáns erkölcstan a „legalizmus”-ba tévedt, mert a természettörvény és a szentírási normák alapján a jó, illetve rossz értékelést magának a tettnek tulajdonítja. De egyetlen tett sem jó vagy rossz önmagában, nevezzük bár azokat igazmondásnak, hazugságnak, hűségnek, vagy gyilkosságnak, egyszóval: erénynek vagy bűnnek. Mindezek önmagukban erkölcsileg közömbösek. Egyedül 43
