Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Gonda Imre: Tetteink és az evangéliumi erkölcs

az a döntő, hogy a tett milyen lelkületből fakadt. Ami felebaráti szeretetböl történik, az erkölcsileg jó, ami nem abból fakad, az erkölcsileg rossz.13 Az „antinomizmus” (törvény-ellenesség) nem helyes. Van parancs, de csak egyetlen abszolút parancs létezik: a szeretet. Ez felülbírál minden más „parancsot", még a „Tízparancsolatot” is.1'1 — A „mindegy, mit teszel csak jó szándékkal tedd” elv azonban csalóka! A szeretet valóban központi szerepet kap a morálisban,15 de nem a Fletcher-i értelmezés szerint!

A „szituációs etika"iG szerint a „Mit tegyek?" kérdésre a „szakértők", az Egyház tanítása, vagy bárki más csak általános választ adhat. A cselekvő helyzete egészen különleges, egyedi, ismételhetetlen, ezért csak ő maga döntheti el, mi a jó, illetve a rossz számára. E vélemény a cselekvés körülményeinek jelentőségét túlozza el a tett értékelésében és ürügy lehet a „kellemetlen parancsok" alóli kibúvásra. „A szituációs etika részben ellenhatás a legalizmus merevségével szemben, részben képtelen különbséget tenni a lét törvényei és a változó pozitív megfogalmazósok között."17 Az Egyház tanítóhivatala többször is figyelmeztetett a szituációs etika veszélyeire,18 főleg a házasság területén előforduló visz- szaélésekkel kapcsolatban (válás, abortusz stb.).

Értékelési alapjaink

Az említett és egyéb lehetséges túlzásokkal szemben a katolikus erkölcstanítás világosan és következetesen vallja, hogy az emberi tettek értékelésében soha sem szabad egyoldalúan eljárnunk. Három íő szempontot eqyütt alkalmazva kapjuk meg a helyes értékelést. Ezek:

— mit jelent a tett önmaqában (objektíve): mennyire jó, közömbös vagy rossz, mennyire visz közelebb a célhoz;

— milyen körülmények (külső tényezők, belső készség) gyakorolnak hatást a cselekvőre;

— mi a cselekvő szándéka: mit akar elérni itt és most, mi az a motívum, ami miatt a konkrét cselekedetét végrehajtja.19

Ügy látszik, még nem járta át eléggé a keresztény gondolkodásmódot és vallásos gyakorlatot ez a szemléletmód. Találkozunk szinte naponta emberekkel, akik előtt például a vasárnapi miséről való távoliét egyszerűen „bűn”, függetlenül a körülményektől, a szándéktól; akik „eleget tesznek” a parancsoknak, és ez szerintük valóban elég; vannak, akik a gyóntatótói akarnak engedélyt kérni a szabados szexuális kapcsolatokra, vagy általános felmentést a kötelező „misehallgatás" alól; akik a gyóntatótói várnák, hogy döntse el, melyik volt halálos, melyik bocsánatos bűn a meggyóntak közül stb. A fenti három szempont együttes alkalmazásáról való megfeled- kezés indítja a papok és a teológiában járatosabb hívek ellenszenvét az erkölcsi életet irányító törvényekkel, előírásokkal szemben. — Az Egyháztól eltávolodó!« és a „kívülállók” viszont azért szoktak botránkozni, mert úgy vélik, hogy a pápa, illetőleg a gyóntató, az igehirdető az embereket szabadságuktól kívánja megfosztani. Főleg a vallásos élet előírásai, a nemi erkölcs, a házasság körüli kérdések területén érzik ezt az állítólagos „kényszert”.20 Ezért rokonszenveznek az ún. „normák nélküli erkölcs”,21 vagy legalább a kizárólag „sze- retetre épült erkölcs" gondolatával.

Kétségtelen, hogy alapot adott e félreértésekre a hosszú időn át túlhangsúlyozott objektív szempont erkölcstanunkban. Valamikor talán segítséget nyújtott a kevésbé járatos „átlagkeresztény”-nek, hogy a lelkitükrök már eleve minősítve sorolták fel az Isten és az Egyház parancsai ellen elkövethető bűnök főbb típusait (Dőlt betű- sök= halálos bűnök!).22 Az a tény viszont, hogy a cselekvő szándékának döntő fontosságát nem húzták kellőképpen alá, azt eredményezte, hogy a közvélemény még ma is úgy tudja: a bűn és a jótett közötti különbség egyedül attól függ, vajon teljesíti-e valaki betű szerint a parancsokat, vagy nem. Hasonlóan a civil törvényekhez, ahoi „de internis non iudicat praetor" — hogy mit gondol valaki, arról a bíró nem ítélkezik.

Világosan kell ezért látnunk: a tetteink fölötti ítélet, értékelés erkölcsi síkon sokkal összetettebb és igényesebb, mint a külső megnyilvánulások alapján hozott jogi szemléletű ítélet. Csak az említett három szempont együtt adhat emberileg elérhető világosságot.

Az objektív szempont jelentősége. - Bár küzdünk a „legalizmus”, az „objektiviz- mus” túlzásai ellen, ugyanakkor azonban határozottan állítjuk: sohasem szabad tetteink értékelésénél figyelmen kívül hagynunk az objekiv szempontot. Ez annyit jelent: vannak olyan emberi cselekedet-fai- ták (gondolatban, szóban, külső tettekben), amelyekről! már előre tudhatjuk, hogy közelebb visznek végső célunkhoz, illetőleg akadályoznak annak elérésében; hogy kisebb vagy nagyobb mértékben segítenek, vagy gátolnak; vagy önmagukban közömbösek e tekintetben. (Pl. a „test” és a „lélek" cselekedetei. Gál 5,16—26.).

A nagy kérdés azonban az, hogy ki, és mennyire képes ezt eldönteni? J. Gründel így fogalmazza meg a kétkedő ember gon44