Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)

1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Dankó László: Szeretetben elkötelezett élet

szülött Fiát adta érte" (Jn 3,16). Jézus életét ezért úgy kell tekintenünk, mint a szeretet konkrét kinyilatkoztatását. Jézus az Istenember, aki feltárja az Isten szeretetét, de bemutatja az Atya felé forduló ember szeretetét is.

Az elkötelezettséget is Jézustól kell tanulnunk. Kezdettől az Atyának adja magát (Lk 2,49; Zsid 10,5), életét az ima és a hálaadás tölti ki (Mk 1,35; Mt 11,25). Célja a tökéletes megegyezés Isten akaratával (Jn 4,34, 6,38). Élete teljesen elkötelezett élet,

— Isten és az emberek felé elkötelezett élet. Nemcsak barátaié (Mk 10,21; Lk 8,1; Jn 11, 3.5,36), hanem mindenkié (Mk 10,45). Körüljár, jót cselekedve (ApCsel 10,38; Mt 11,20), teljesen önzetlenül (Lk 9,58), mindenkire gondja van, a legmegvetettebbekre, a leg- méitatlancbbakra is (Lk 7,36—50, 19,1—10; Mt 21,31). Isten szeretetének a meghirdetése a bűnösök felé kortársai számára botrányként hatott, de Jézus megerősítette: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak és tanuljátok meg mit tesz az: Irgalmasságot akarok, nem áldozatot. Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket" (Mt 9,12— 13). Jézus az emberiség nagy jótevője, aki „akkor, amikor még erőtlenek voltunk, a meghatározott időben meghalt a gonoszokért.. Isten azzal bizonyítja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk (Rám 5,6—9).

Ez a szeretet viszontszeretetre hív. Amikor Jézust szeretjük, az Atyát szeretjük (Mt 10,40; Jn 8,42; 14, 21—24). Jézust szeretni annyit tesz, mint megtartani szavait (Jn 14,15; 21,23) és lemondva mindenünkről követni őt (Mk 10, 17—21; Lk 14,25).

Jézus szeretete, szeretetének ereje és drámája döntően a megváltásban, a Kereszten nyilvánult meg. Kellett, hogy Jézus szenvedjen (Lk 9,22; 17,25; 24,7—26; Zsid 2,17) és így teljesen megnyilatkozzék engedelmessége az Atya (Fii 2,8) és szeretete övéi iránt (Jn 13,1). — Ő mindent odaadott Istennek,

— fenntartás nélkül (Lk 23,46), és minden embernek, — kivétel nélkül (Mk 10,45; 14,24; 2Kor 5,14; Him 2,5). Áldozata a szeretet áldozata. Az embernek ezt a szeretetet kell elfogadnia és áldozatban megvalósítania. Az ilyen magatartás akkor botrány volt, Pál apostol is a kereszt botrányáról beszél. Ma is botránynak és ostobaságnak tűnik ez, pedig a kereszt botránya: a szeretetnek botránya. Ez a keresztrefeszített Szeretet szólít fel arra a viszontszeretetre, áldozatra, amely nélkül nincs keresztény élet. — A Kálvária a tökéletes szeretet helye. Mindiq Krisztus keresztje marad a szeretet igazi iskolája és próbája. A kereszt sohasem volt, nem is lesz emberi okoskodás eredménye: a Szentlélek ajándéka, kegyelme kell hozzá. A Lélek

ereje hívogathat, vihet minket Jézus útjára, az elkötelezett szeretet útjára, mely sürget bennünket (2Kor 5,14). Ezen az úton járva jutunk el a szeretet végső nagy találkozására, az örök életre. Keresztény életünket már most úgy kell tekintenünk, mint a megkezdett örök életet. „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni” (Jn 14,23).

Jézus tanításában és életében, ezért a mi keresztény életünkben is Isten szeretetétől elválaszthatatlan a felebaráti szeretet. Ez a két parancs a Törvény tetőpontja és kulcsa (Mk 12,28—33). Jézus maga adott példát arra, hogyan kell az embernek testvéreit szeretni. Példát adott a megbocsátó szeretetre (Lk 7,36—50), a szolgáló szeretetre (Mt 10), az önfeláldozó szeretetre (Jn 10). — Neküntc ugyanez a feladatunk. Egymást őszintén és tiszta szívből kell szeretni. „Vessetek le tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigykedést és minden rágalmat" (1 Pt 2,1). A testvérszeretet minden erkölcsi követelmény betöltése (Ga| 5,14), alapjában az egyetlen parancs (Jn 15,12). „Aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az Istent sem, akit nem lát... szeretjük az Isten gyermekeit, mert szeretjük az Istent” (1Jn 4,20; 5,2). Az embertárs szeretete nem egyszerű filantrópia, hanem magának Istennek szeretete (1Jn 4,11). Amikor az embereket szeretjük, magát az Urat szeretjük (Mt 25,40), minthogy mindannyian együtt Krisztus Testét alkotjuk (Rám 12,5— 10; 1Kor 12,12—27).

Leglényegesebb követelmény életünkben a szeretet. Eszerint fog Krisztus mindenkit megítélni (Mt 25, 31—46). Jézus új parancsnak mondta ezt (Jn 13), végrendelete is ez: „Szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket” (Jn 13,34). Ezért kell az Egyháznak szeretet-közösségnek lenni: Hordoznia kell Krisztus irántunk való szeretetét, melynek folytatódnia kell a tanítványok egymás iránti szeretetében is. Ez a keresztény törvény, ez Krisztus törvénye, „amely nem kőtáblákra, hanem az élő szív lapjaira” van írva (2Kor 3,5), és az egy Atya gyermekeiként (Róm 8; Ef 4) testvéri, tanúságtevő szeretetben kapcsol össze minket.

A ma sokat emlegetett vertikalizmust — csak Istenre irányulást — és sokak által veszélyesnek ítélt horizontalizmust — embertársért munkálkodást — is ebben a kettős irányú, egy szeretetben oldhatjuk fel. Élő hitünk a szeretetben lesz tevékeny (Gál

5,6). Az igazi keresztények sohasem választották el egymástól az Istennek és embernek Jézus által is összekapcsolt szeretetét. Ma sem szabad szétválasztani azt, amit Krisztus összekötött. Nem szabad meg40