Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Dankó László: Szeretetben elkötelezett élet
győzi a másik gátlásait, felszabadítja és cselekvésre indítja az alkotókészséget. A paraklézisben mindig személyes kapcsolat keletkezik a biztató és biztatott között. A biztató nem nézi tétlenül és részvétlenül a biztatott ember harcát, hanem még felelősséget is vállal érte. Testvéri kapcsolatba, szolidaritásba lép, együtt küzd vele. Ugyanakkor nem „rohanja le", nem kényszeríti a másikat, hanem engedi, hogy a buzdított személy a szabad cselekvés síkján maradjon és önelhatározóan döntsön. Feltételezi, hogy a másikban is hat az isteni kegyelem, de tevékeny részt vállal keresztjének hordozásában is. Az ún. „erkölcsi felszólítás" sokkol, lebénít, fáraszt és akadályt állít fel az emberek között és mindezzel gátolja a cse lekvés szabadságát. A paraklézis viszont kedvet és bátorságot önt a buzdított emberbe. — Új utak keresésére ösztönzi a képzelőerőt, és megteremti az önkéntes, szabad cselekvéshez a kedvező légkört. Ugyanakkor tekintélye is van, sőt szükség esetén magára öltheti a parancs jellegét is (vő. 1Tesz 4,10; 1Kor 7,10; 11,17). Olyan a paraklézis, mint o csatakiáltás, amely harcra tüzel. A labdarúgó-mérkőzés szurkolói buzdításukkal, biztató-lelkesítő kiáltásaikkal a legmagasabb teljesítményt kicsiholó légkört akarják megteremteni kedvenc csapatuk számára. Ilyen buzdítás a paraklézis is. A Krisztusban nekünk ajándékozott erő nem végleges állapot, hanem átmeneti erő; újabb ellenállás és további küzdelem esetén ezért van szükségünk újabb és újabb buzdításokra. Az Apostol a kölcsönös szeretet parancsában foglal össze minden törvényt. Ez az egyetlen, soha teljesen le nem törleszthető adósságunk, ez minden paraklézis végső kicsengése: „Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel, mert aki embertársát szereti, a többi törvényt megtartja" (13,8). Az eszkatológikus vonzás átjárja az evilági létfeltételeket, a természetfölötti a természetest, Isten kegyelme az emberi életet. A paraklézis alaphangulatát mindig az Istenből származó öröm, béke és reménység adja meg. „Töltsön el benneteket a reménység Istene teljes örömmel és békével a hitben, hogy a Szentlélek erejével bővelkedjetek a reményben” (15,13). Kiss László SZERETETBEN ELKÖTELEZETT ÉLET A keresztény embernek gyakran fel kell tennie a kérdést: hogyan élünk?, hogyan éljünk? A felelet csak ez lehet: szeretetben, állandóan törekedve a szeretetre. Elkötelezve magunkat, egész életünket a szeretetben. Meghallva és elfogadva Krisztus hívását, kötelességünknek kell tartanunk, hogy a világ életéért a szeretetben gyümölcsöt hozzunk. 1. A Szenti rá s örömhíre „Szeretet az Isten” (1Jn 4,16). Hogy e kijelentést valóban megértsük, meg kell tisztítanunk a szeretetről alkotott nagyon is emberi fogalmainkat. A szeretettel már sokszor visszaéltünk, sőt lejárattuk magatartásunkkal. A Bibliából kell újra megismernünk és megtanulnunk a szeretetet. A Szentírás arról beszél, hogy Isten szereti az embert, — az embernek pedig felelnie kell erre a szeretetre. „Isten a szeretet párbeszédét kezdeményezi az emberekkel és e szeretet nevében kötelezi és tanítja őket egymás sze- retetére." (Biblikus teológiai szótár, Róma, 1974. — Szeretet) Az Isten és ember közötti szeretetpárbeszédről világosan beszél az Ó- és Újszövetség. Emberszerető Istent ismerünk meg a Szentírás első lapjain, az ő szeretete nyilvánul meg a teremtésben. A szeretet párbeszédéhez az életük érdekében adott parancs is hozzátartozik. Az ember a Gonosz sugallatára visszaélt szabadságával, szembeszállt a szerető Istennel, és nélküle akarta célját elérni (vö. Róm 1,21—25). A szeretet misztériuma azonban irgalmassággá mélyült a bűnös iránt és az üdvösség ígéretét adta meg neki. Az üdvösségtörténet a szeretet párbeszédének fokozatos helyreállításáról beszél. Ábrahám hívásában, Mózes küldetésében, a próféták kiválasztásában, kinyilatkoztatásában is ez a Szeretet a kezdeményező. A szeretet erősebb a bűnnél, megbocsát és feleletet vár. Szakítani kell azonban a bűnnel. Már az ószövetségi ember fölfedezte, hogy az Istennel élt élet a szeretet dialógusa, a teljes kinyilatkoztatás azonban csak Jézus Krisztusban valósult meg. Jézus eljövetele az Atya nagy tette, aki megismerteti magát (Jn 1,18), kinyilvánítja szeretetét (Róm 8,39; 1Jn 3,1, 4,9), abban a személyben, aki nemcsak a Messiás (Lk 2,11), hanem saját Fia is (Mk 1,11, 9,7, 12,6), — szeretett Fia (Jn 3,35, 10,17; Kol 1,13). Isten szeretetajándéka egészen ingyenes (Róm 5,6; Tit 3,5; Un 4,10—19). Végleges ajándék ez, melynek célja, hogy a világnak élete legyen (Róm 5,8, 8,32) és hogy Isten fiai legyünk (Un 3,1; Gál 4,4—7). — „Úgy szerette Isten a világot, hogy egy39
