Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Kiss László: A Római Levél erkölcsi tanítása
Isten bosszúja pedig az Ö végtelen szere- tete! — Szeretettel kell legyőzni az ellenséget. A jó tettek olyan elviselhetetlenek lesznek számára, mintha izzó szénparazsat raknánk a fejére; szégyellni fogja magát és változtatni fog ellenséges magatartásán. — „Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval." — Ha a rosszat rosszal viszonozzák, a gonoszság mindig újabb gonoszságot szül. Ezt a bűvös és egyre inkább megvadulásba kergető kört a kereszténynek kell megszakítania a jóság gyakorlásával. Ezzel megfordítja a rossznak és a jónak a viszonyát, és diadalra segíti a jót. A gonoszságot csak a jóság, — a gyűlöletet csak a szeretet győzheti le. A szeretet a legnagyobb erő, mert Istenből ered. Aki szeret, Isten fegyverével harcol és győz a rossz felett. Minden hatalom Istentől származik (13,1) — tanítja az Apostol, ezért kell magunkat alávetni a társadalmi tekintélynek is, és „lelkiismeret szerint" (13,5) meg kell adni az „adót, vámot, hódolatot, tiszteletet" (13,7). A szeretet a parancsolatok összfoglalata (13,8—10), ezáltal levetjük a „sötétség tetteit” (13,12) és magunkra öltjük Jézus Krisztust (13,14). „Erősek és gyengék" A Római levél 14—15. fejezetében Pál egy akkoriban nagyon vitatott kérdést tisztáz, mely minden olyan egyházközségben felmerült, ahol pogány- és zsidó-származású tagok éltek. A kérdés ez volt: „Szabad-e piacon vásárolt húsokat fogyasztani, minthogy pogány bálványnak áldozott állat húsa is lehetett közöttük. Ezen a példán jól láthatjuk, miként oldja meg az Apostol a hitigazságok segítségével a konkrét erkölcsi eseteket. Alapelve: „Tudom, s meg vagyok róla győződve Urunk Jézusban, hogy magától semmi sem tisztátalan, csak annak, aki tisztátalannak tartja" (14,14). Tehát elvileg szabad ilyen húst enni. „De ha testvéred elszomorodik ételed miatt, nem jársz el a szeretet szellemében. Ne okozd ételeddel annak vesztét, akiért Krisztus meghalt" (14,15). Mai kifejezésekkel azt mondhatjuk: Pál elvileg a „progresszíveknek", — a haladóknak — ad igazat, azonban elvárja tőlük, hogy tekintettel legyenek a „konzervatív" — régimódi — aggályoskodó testvéreikre. „Nekünk erőseknek az a kötelességünk, hogy elviseljük a gyengék gyarlóságát, s ne a magunk javát keressük. Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére. Hiszen Krisztus sem a maga javát kereste... Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Istendicsőségére” (15,1—3,7). Ám a „konzervatívekhez" — ahogyan ő mondja —, a „gyengékhez” is van néhány szava: „Aki eszik, ne nézze le azt, aki nem eszik. Aki nem eszik (ui. ilyen húst), ne ítélje el azt, aki eszik. Ki vagy te, hogy más szolgája fölött bíráskodol? ... Senki közülünk nem él önmagának és senki nem hal meg önmagának... Mig élünk. Istennek élünk, s ha meghalunk, Istennek halunk meg... Miért ítéled el tehát testvéredet, vagy miért nézed le embertársadat? Hiszen mindnyájan Isten ítélőszéke elé jutunk" (14,3—4.7—10). így jut el az Apostol egy konkrét esetből az általános érvényű keresztény igazsághoz. Jól láthatjuk, hogy az erkölcsi problémák megoldására szent Pálnak sincsenek égből kapott válaszai, kész sémái, csalhatatlan receptjei. Neki is gondolkozva-kutatva, küsz- ködve-viaskodva kellett keresnie az adott esetekben a helyes megoldásokat, az igazi krisztusi magatartást. Iránytűként szolgálnak számára a hitnek nagy igazságai: Jézus Krisztus önzetlen áldozata és mint lényeges alapmagatartás — az Ö példája. Ezenkívül szem előtt tartja a másik ember nagyrabecsülését. Tiszteletben tartja az eltérő véleményeket, kölcsönös türelmet vár el és gyakorol, és mindig kész az egészséges kompromisszumra: elvek feladása nélkül a kölcsönös engedményeken alapuló erkölcsi magatartás kimunkálására. Arra buzdít minket is: legyünk készek lemondani arról, hogy igaznak vélt elgondolásunkat minden áron keresztülvigyük, tűzzel-vassal megvalósítsuk. — A problémák az idők folyamán változnak. A fejlődés, az élethelyzetek alakulása egyes problémákat megold vagy túlhaladottá tesz és másokat vet a felszínre. Amit szent Páltól tanulhatunk: a helyes erkölcsi alapelvek konkrét gyakorlati alkalmazásában a széles látókör, a türelem, az okosság, a megértés, a nagylelkű szeretet az irányadók. Mindezek nem avultak el, ma is időszerűek. Fáradhatatlan buzdítás A Római levél erkölcsi buzdításait párak- léziseknek nevezik. A „parakelein” görög ige értelme magában foglalja a kérést, intést, figyelmeztetést, vigasztalást. Alapjelentése: kiáltani a másiknak, magamhoz hívni. A „buzdítás, biztatás" szavunk nagyrészt fedi ezt a jelentéstartalmat. Sajnos a mi erkölcsi figyelmeztetéseink rendszerint olyanok, hogy együttjárnak bizonyos fokú agresszióval. Azt szeretnénk, ha a másik olyan lenne, amilyennek mi elképzeljük. Az ilyen „rámenős" figyelmeztetések sok esetben elvétik céljukat. Számunkra sikertelenséget, bosszankodást okoznak, a másikat meg ellenállásra serkentik, s így éppen ellentétes hatást érnek el. Az Apostol olyan felszabadító és felemelő biztatásra gondol, amely le38
