Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Kiss László: A Római Levél erkölcsi tanítása
mór Habakuk prófétánál megtalálható: „az igaz élni fog hűségéért” (Hab 2,4b), ,,az igaz a hitből él" (Rám 1,17). Pál az ember cselekedeteiből kiindulva mindinkább átteszi a hangsúlyt az Isten kegyelmére. Habakuk próféta gondolatát Qumránban úgy értelmezték, hogy az igaz élet megkívánja a Törvény nagy „Tanítója” iránti hűséget, és a Törvény minél szigorúbb megtartását. Pál már úgy magyarázza a próféta mondását, hogy Isten a hivőt a Krisztusban vetett hite miatt megajándékozza az üdvösséggel. Hogyan kapcsolódik az emberi erkölcs a hit igazságaihoz? Isten ígérete és az új valóság. A Római levél első tizenegy fejezetében az Apostol Istenről szól, aki Jézus Krisztus feltámasztásával új jövőt nyit meg és új remény távlatát tárja fel a bűntől megszabadult, meg- igazult ember előtt. Ennek az ígéretnek az új valóság felel meg, ezt az új valóságot pedig új fogalmakkal, képekkel szemlélteti: megigazultak lettek az emberek (3,24; 5,1.91, kiengesztelődtek Istennel (5,10), befogadták Krisztus által a megváltást (5,11), Isten gyermekei lettek (8,16), Isten örökösei és Krisztus társörökösei (8,18). birtokoliák a Lélek csiráit (8,23), meghaltak és feltámadtak Krisí- tussal (6,11), Isten Lelke lakozik bennük (8,9.11). A hit reményt ad még a halál ellenében és az emberi életet fenyegető értelmi kiüresedés ellenében is (8,20). Az új valóság új életformát, új cselekvés- módot kíván. Ez a gyakorlat az evangéliumnak szükségszerű következménye. A keresztény élet: állandó hálás válaszunk arra, amit Isten az emberrel tett. Az üdvösség Ígérete és a keresztény erkölcsi életre való felszólítás között tehát kölcsönös, szoros és bensőséges összefüggés van. Ezt a kölcsönös kapcsolatot gyakran írják le az „ajándékfeladat" fogalompárral, sokszor fejezik ki a „Légy azzá, ami vagy!" — felszólítással (maga az apostol is: Róm 6,2, vö. 6,12; Ga! 5,25). A hitigazság kijelentése maga után vonja a parancsot a megfelelő cselekvésre; azaz nyelvi formában: az indikativusz és imperatívusz — kijelentő mód és parancsoló mód — együttes alkalmazását (vö. F. J. Ort- kemper: Leben aus dem Glauben. Bibel und Kirche, 1973/3. 85. o.). A kezdeményezés mindig az Istené! Isten elfogad, felkarol, átölel bennünket és felszólít minket a hálás válaszra: sőt, mintegy elvárja, kiköveteli ezt tőlünk, (vö. O. Kuss, Der Römerbrief, übersetzt und erklärt, Regensburg, 1959, 406.). „Az erkölcsi megvalósítás imperatívusza elválaszthatatlanul hozzátartozik az üdvösségi ígéret indikativuszához; az indikativusz elszigetelése gyakorlatilag ábrándokba ringatna, az imperatívusz elkülönítése: visszavezetne a régi zsidó, parancsjellegű gondolkodásmódhoz" (O. Kuss: i. m. 411.). A keresztény életben a hit és cselekvés egymástól elválaszthatatlanok. H. D. Wendland ezért túlozva fogalmaz, amikor kijelenti: „Az üdvösség elnyeréséhez az etikának semmi köze sincs!" (Ethik des Neuen Testaments, Göttingen, 1970. 50.). Az ilyen megfogalmazás könnyen félreérthető, mert lebecsüli a földi valóságokat. Igaz, hogy az emberi élet értelmét nem' az ember, hanem Isten adja meg, (vö. Róm 3,24), de ajándékának elfogadásához hozzátartozik a hálás válasz is. Helyesen mondja tehát Bornkamm: „Azt az életet, amelyre erkölcsi felszólítások hívják az embert, nem elegendő csupán a hit utólagos következményeként értelmezni; maga ez az élet is a hit egyik megnyilvánulási módja: ebben tesszük magunkévá Isten ajándékát” (G. Bornkamm: Paulus, Stuttgart, 1969. 209). Szent Pál felfogásában a hit nem csupán értelmi beleegyezés az Istentől kinyilatkoztatott „elméleti" igazságba, hanem az egész emberi életet át- meg átjáró dinamikus erő, amely döntően meghatározza, alakítja és színezi az ember életét a legapróbb, leghétköznapibb megnyilvánulásokban is: gondolkodásmódban, értékelő ítéletben, szavakban és cselekedetekben. A hit pedig a szeretet tetteiben teljesedik ki (Gál 5,6). A mindennapi élet ezerszínű tetteiben kivirágzó és gyümölcsöt termő szeretet az egyetlen igazi emberi magatartás, amit Isten elvár tőlünk (vö. Róm 13,8—10; 1 Kor 13). Szent Pál etikája eggyéválik krisztológiájával Az Apostol a Római levél „erkölcstanát” három képpel vonja bele krisztológiájába: A test feláldozásának képével (12,1), amely emlékeztet Krisztus megváltói halálára: „Sokan egy test vagyunk Krisztusban, egyenként azonban tagjai vagyunk egymásnak" (12,5). — A hivatások különbözőségében bontakoztatja ki a Krisztus-Test építését, mindnyájunk javát szolgáló tevékenységünket. — Végül a Krisztus magunkra öltésének képe (13,14) Krisztusnak nem csupán külsőséges magunkra öltését fejezi ki, mint azt az istenek tiszteletére rendezett pogány körmenetekben tették, hanem Krisztus belső érzületének is magunkévátételét. A Törvény Krisztusban éri el célját (10,4), teljessége pedig: a szeretet (13,10). A Törvény így új értelmet kap: „Krisztus magunkra-öltésében” kibontakozó személyiségünk gyümölcsöt hoz mindennapi tetteinkben (vö. Helmut Flender: Weisung statt Ermahnung, Bibel und Kirche, 1973/3. 82.). Mindezek a képek azt fejezik ki, hogy Krisztus az Erőforrás: belőle fakad erkölcsi 36
