Teológia - Hittudományi Folyóirat 10. (1976)
1976 / 1. szám - FIGYELŐ - Evangéliumi emberkép
FIGYELŐ EVANGÉLIUMI EMBERKÉP Folyóiratunk elmúlt évi 2. száma foglalkozott a keresztény antropológia lehetőségével. Ott láthattuk, hányféle szemszögből beszélhetünk „emberképről”: élettanilag, on- tológiailag, pszichológiailag, erkölcsileg, szociológiailag. Az evangéliumok emberképét is lehetne sokféle szempontból értékelni. Felfedezés számba ment és megújító erővel hatott az elmúlt évtizedek teológiájára az a felismerés, hogy — ontológiailag — az Újszövetség antropológiája nem a korabeli görög (hellén) dualizmust - a test és lélek merev szétválasztását - követi. A szemita emberkép monista - az emberről mint egészről beszél. Ez még azoknál a szerzőknél is kimutatható, akik pedig már használják a hellén kifejezéseket: Pál és János apostoloknál (vö. Noéi Lazure: Les valeurs morales de la théologie johannique, Paris 1965, 263. kk.). Számos dogmatikai problémára (túlvi- lági élet, feltámadás), erkölcsi, aszkétikus nehézségre (lehet-e a hitélet testgyűlölő, világidegen?) új fényt vetett ennek az antropológiának újra-felfedezése. Mint más területen, itt is bebizonyosodott, hogy a biblikus igazság közelebb áll korunk emberének felfogásához, mint számos későbbi kor tanítása. De vajon van-e ma még hatóereje az evangéliumok normatív emberképének? Hogyan lehet Jézus Krisztus tanítása a két évezreddel később élő keresztény ember számára az erkölcsi-társadalmi cselekvés zsinórmértéke? — Erre a kérdésre keres feleletet Bas van tersei a Concilium c. folyóirat egyik, mai morális problémákat tárgyaló számában (Das normative Menschenbild des Evangeliums, 1972/5. 330. kk.). Tanulmánya alapján szeretnénk közelhozni az evangéliumok emberképét. Az evangélium mint norma Amikor „normának" tekintjük az evangéliumot — jegyzi meg van lersel — nem szabálygyűjteményt és kazuisztikát keresünk. Semmisem idegenebb az evangélium szellemétől, mint ezek. De az az emberkép, melyet a Szentírás sugároz, modell éppen a szabadság megvalósítására. Mit kell itt evangéliumon értenünk? Jól tudjuk, mennyire eltérő módon adják vissza az evangélisták — és nemcsak szent János, de még a szinoptikusok is — Jézus Krisztus üzenetét, nem is beszélve a szent Pál által hirdetett „evangéliumról" (vö.: Róm 16,25- 26). A különböző szerzők azonban ugyanarról a témáról akarnak írni: mit mondott és tett Jézus. Az „evangélium” ilyen értelemben egész: a jézusi örömhír továbbadása. Ez a tanúságtétel a „kánon" hitünk és cselekvésünk számára is. Ha Jézus szavaira utaltunk, ezen a ponton nem döntő az, mi származik szóról szóra tőle. Lehetetlen minden esetben visszaállítani a szövegek eredeti formáját. A norma számunkra az a kép, amit az apostoli igehirdetés a maga teljesebb látásával megrajzol. Igaz, sok elem korhoz kötött ebben az igehirdetésben. A lényeges vonások azonban túlemelkednek azon a koron s így perdöntőek lehetnek mai útkeresésünkben is. A Jézus-kép mint norma Az első, amit az evangélium világáról megállapíthatunk : Jézus Krisztus nemcsak az igehirdetés középpontja, hanem a legfőbb erkölcsi norma is. Más szóval: az evangélium emberképe azonos a Jézus-képpel. Amit mond és cselekszik — s a kettő elválaszthatatlan az evangéliumokban —, az határozza meg a hivő ember tevékenységét, embereszményét. Ez az azonosság fogalmilag is kifejezésre jut a páli teológiában, az Isten-képmás témája kapcsán. A „képmás” az ószövetségben antropológiai kategória. Szent Pál Krisztusra alkalmazza (mint a „láthatatlan Isten látható képmására”), majd újra az emberre: arra az „új emberre”, aki a teremtő képmása, illetőleg aki Jézus dicsőségét visz- szatükrözi. (Vö: iKor 15,49; 2Kor 3,18; 4,4; Kol 1,15; 3,10) Jézus így egyértelműen az emberség foglalata, prototípusa. Hasonlóan vall a másik teológus, szent János is. Jézus a világosság, mely megvilá31
